Szenny, mítoszok és drum and bass. Nem az a kérdés, hogy jó könyv-e a Patkánykirály (ez úgyis egyértelmű), hanem hogy miért kellett eddig várni China Miéville első regényének magyar kiadására.
A nyelvészeti sci-fiként elhíresült Konzulváros és a monumentális, londoni urban fantasy, a Kraken után China Miéville legelső regényével jelentkezett az Agave. A Patkánykirály még nem nevezhető az azóta Miéville védjegyévé vált "new weirdnek", de a jellegzetes stíluselemek már itt is feltűnnek.
Miéville-nek ezzel együtt öt regénye jelent meg eddig magyarul. Közös ismertetőjegyük, hogy mind a bizarr dicsőségét zengik, alulról mutatják be a világot, furcsán vonzónak mutatják a mocskot és általában meglehetősen hosszúak és bonyolultak. Ezzel szemben a Patkánykirály meglepően rövid, alig háromszázötven oldalas, viszonylag kevés szereplőt mozgat és a történet is szokatlanul lényegre törő. Ami persze korántsem probléma, pont ezért lesz érdekes szélesebb olvasórétegeknek is, de ha elég alaposan figyelnek, a hardcore Miéville-rajongók is rengeteg kis csemegét találhatnak az oldalakon.
A regény 1998-ban jelent meg először és érezhetően annak az időszaknak a terméke, de most, tizenhat évvel később sem hat elavultnak, legfeljebb nosztalgikus érzéseket kelt az elektronikus zene rajongóiban. Ami egyébként én nem vagyok, meglehetősen távol áll tőlem az ilyesmi, úgyhogy ha valakiben felmerült a kérdés, hogy mondjuk világzene-, jazz- vagy metálfanként is lehet-e élvezni egy olyan regényt, aminek a drum and bass ennyire központi eleme, nos, a válasz nagyon határozott igen. A zenei vonal egy rendkívül szimpatikus mellékszereplőn keresztül érkezik a regénybe, akinek a legnagyobb művészekre jellemző megszállottsága és kísérletező kedve műfajtól, stílustól függetlenül elismerésre méltó. És persze az is sokat számít, hogy a DnB/jungle nem öncélúan jelenik meg, fontos szerepe van a történetben, legalább annyira, mint a valódi kilencvenes évek végi London partiéletében. Amúgy ezt a Wikipédiáról szedem, tényleg nem értek az elektronikus zenéhez :) Azért a bejegyzés írása közben nagyjából végighallgattam a kifejezetten a könyvhöz összeállított mixet, tényleg elég jól hozza a hangulatot.
Miéville-esen brutálisan indul a regény. Saul Garamond egy este hazamegy apja lakásába, elalszik anélkül, hogy találkozna vele, aztán másnap reggel arra ébred, hogy rendőrök szállták meg a környéket és azzal vádolják, hogy megölte a saját apját. Természetesen beviszik, kérdezgetik egy sort, aztán berakják egy cellába aszalódni ahelyett, hogy elhinnék neki, hogy valóban ártatlan. A kilátástalannak tűnő helyzetben látogatója érkezik, egy meglehetősen fura és büdös alak, aki Patkánykirálynak nevezi magát és játszi könnyedséggel megszökteti a börtönből.
Saul nem élvezheti visszakapott szabadságát, mert fél London rendőrei őt üldözik, apja gyilkosa is ott ólálkodik valahol, és csatornalakó megmentőjének feltett szándéka, hogy belőle is rendes patkányt farag. Aztán tovább durvul a történet, Saul elkezdi patkánymódra élvezi a mocskot, megjelenik még néhány mitológiai/népmondai alak és Saul baráti köre is bevonódik a London díszletei mögött-alatt-fölött rejtőző, bizarr világba. Nem szeretek spoilerezni, legyen elég annyi, hogy meglehetősen komoly veszély fenyegeti London lakosait, patkányokat, embereket (madarakat, pókokat) egyaránt. Az ősi ellenséget Saulnak kellene legyőznie, de annak olyan erejű fegyver van a kezében, amire korábban még soha nem volt példa: ez pedig a drum and bass. Az Elephant and Castle mellett hatalmas parti készül.
Miéville gyönyörűen ragadja meg és önti szavakba a patkányság esszenciáját. A kupacokban álló, rothadó élelmiszerek íze, a csatornák undorító bűze, a csövesek lakta, szeméthalmokkal teli sikátorok szinte már széppé és kívánatossá válnak tálalásában. Ez egészen érdekes hangulatot ad a regénynek, egyszerre visszataszító és szinte művészien szórakoztató, nehéz lenne illőbb atmoszférát kreálni egy ilyen történethez.
 |
| A Patkánykirály trónterme (Richard A. Kirk illusztrációja a regényhez) |
Mint ilyen, abszolút ideális ismerkedés a szerzővel. Nem olyan (általában jó értelemben véve) elborult, mint némely későbbi regénye, de a jellegzetes stílus már érezhető, és valahogy az az érzésem, itt a szokásosnál egy kicsit több látszik magából Miéville-ből is (ld. pl. a könyv, amit Saul kapott az apjától, a mindent átszövő zene, vagy akár a poén a legvégén). De nem szükséges ennyire mélyre ásni a regényben ahhoz, hogy élvezhető legyen: simán szórakoztatóirodalomnak is teljesen jó, sőt... Sötétebb, bizarrabb és kevesebb benne a mágia az átlag urban fantasyhez képest, nem divatos young adult vagy folyamatosan pörgő akcióregény, hanem a gaimani iskolát követi (a Sosehol alig két évvel korábban jelent meg), időnként még túl is szárnyalva a műfaj koronázatlan királyát.
A Patkánykirály első regénynek nagyon erős, máig friss és élvezhető, csak ajánlani tudom. Már persze annak, aki nem riad vissza az írott mocsoktól és erőszaktól, aki hajlandó leereszkedni London szövevényes csatornahálózatának sötétjébe, és aki kíváncsi rá, hogy milyen érzés a patkányok urának lenni.
 |
| (Edward Miller borítófestménye a cseh kiadáshoz) |
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 1998
Eredeti cím: King Rat
Fordító: Juhász Viktor
Borító: Kuszkó Rajmund
ISBN: 978 61 5546 843 8
Oldalszám: 352
Ár: 3280,- (borítóár) / 2460,- (Agavebolt) / 2180,- (e-könyv)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése