Csurgó Csaba: Kukoricza

Ültessük át kortárs stílusra és környezetbe, aztán öntözzük meg vérrel Petőfi János vitézét? Elég bizarr ötlet, a legtöbben belebuktak volna, Csurgó Csaba viszont nagyon színvonalas regényt épített erre a vázra. Alternatív történelem, (urban) fantasy, árnyalatnyi sci-fi, nyersen ábrázolt erőszak, némi igényes humor és erőteljes társadalomkritika - a Kukoricza nem csak az utóbbi évek legmasszívabb magyar SF-regénye, de az egyik legjobban sikerült is. 

Amikor először hallottam Csurgó Csaba első regényéről, nem nagyon tudtam hova tenni a dolgot. A fülszöveg a plüssökkel komolytalannak tűnt, az alapötlet nem hangzott ugyan rosszul, de nem bíztam benne, hogy igazán jó lesz a megvalósítás, meg ha úgy nézzük, a saját kiadójánál azt jelentet meg az ember, amit akar. 

Aztán kiderült, hogy sokkal komolyabb projektről van szó, mint amilyennek elsőre látszott, rengeteg energia lett belerakva és a szerző is eléggé maximalistának mondható. A beleolvasóban egy szokatlanul komor, a megfelelő helyeken humorral tarkított regény kezdett kibontakozni, és akkor már úgy voltam vele, hogy egy próbát mindenképpen megér. 

És sorra jöttek az újabb pozitív meglepetések. Kiderült, hogy a világ váratlanul alaposan kidolgozott, a karakterek olyan jól lettek összerakva, hogy ami máshol kellemetlen klisé lenne, itt szórakoztató poén vagy éppen komolyan véve is a helyén van. A történet dinamikus és izgalmas, maga a szöveg pedig olyan jól olvasható, hogy egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy kétszáz oldal lement a féltéglából - és a színvonal természetesen később sem csökkent. 

Egy alternatív Magyarország fővárosában járunk. Lajos király csak a szórakozásnak élt, de utódja, Károly, elhatározta, hogy rendet tesz a birodalomban. Uralkodása alatt minden tökéletesen működik, a kutyafejű tatárok fenyegetését is sikerült visszaszorítani, senki sem illeti kritikával hozzáértését. Illetve aki mégis, az nagyon hamar a titkosrendőrség kínzókamráiban találja magát, a teljhatalmú rendőrfőnök, az Ezredes kezei között. Persze erről az átlagember mit sem tud, nekik bőven elég annyi, hogy élik a saját kis életüket, kimennek ujjongani a felvonulásra a király születésnapján, rajonganak az uralkodó házi popsztárjáért és eszükbe sem jut, hogy valami nem oké a díszletek mögött. 

Kukoricza Jancsi árva gyerek és tökéletes átlagember. Albérletben él a haverjaival és fogalma sincs a világról, próbál valamihez kezdeni az életével, de egyértelműen nem akarnak neki összejönni a dolgok, egészen addig, amíg egyszer a társadalmi és végzettségi szintjét messze meghaladó állásra nem jelentkezik. Az Ezredes ugyanis tanítót keres a lánya mesterséges intelligenciával szerelt játékainak, Jancsi pedig úgy érzi, hogy ez lehet az ő nagy lehetősége... És az is, egészen addig, amíg a gondjaira bízott jószágok el nem tűnnek, onnantól viszont pokollá válik az élete. Közellenségnek kiáltják ki, bűnbakot csinálnak belőle, a kutyafejű fenyegetés szimbólumát, a túlélés érdekében menekülnie kell. Szerencsére azért viszonylag intelligens átlagember, egészen értelmesen reagál arra, hogy mindenki őt kezdi üldözni, és arra is, amikor találkozik a szinte már nem is létező ellenállás embereivel.

A Kukoricza értelemszerűen a János vitéz történetét és szimbolikáját követi, de más Petőfi-művek elemei is felbukkannak, abszolút organikusan illeszkedve a regényhez. Modern vonalon nekem leginkább Gaimant és Martint idézi stílusában a könyv, ez alatt nem csak a meglehetős fantázia és rendkívül gördülékeny történetszövés értendő, hanem az időnként öncélúvá váló erőszak is. Egyébként nagyjából ez az egyetlen negatív észrevételem a könyvvel kapcsolatban (azon kívül, hogy a plüssök túl keveset szerepeltek), rengeteg helyen elcsúszhatott volna, de sikerült tartani a szintet, és a terjedelem sem ment a minőség rovására. Egyedül a nyers erőszakot lett volna érdemes egy kicsit visszavenni, főleg az utolsó fejezetekben volt pár olyan oldal, amit gyakorlatilag át is lehetne lapozni, mert tulajdonképpen semmi újat nem adnak a történethez.

A patak vért és a diktatúra nyomasztó atmoszféráját jó érzékkel ellenpontozzák a humoros jelenetek. Gyengébb szerző esetén ezek általában kínos paródiába mentek volna át, Csurgó Csaba viszont ügyesen egyensúlyozik a határon, legfeljebb a balatoni halászcsárdás epizódnál volt az az érzésem, hogy ez most egy kicsit túlzás (tudom, pestiek...). Amiért ilyen jól működnek a poénok, sötétebb részek és úgy általában az egész történet, az a kiváló karakterépítés. Van ugyan néhány egysíkú szereplő, főleg a negatív oldalon, de általában olyanokat sikerült összerakni, akik bármikor szembejöhetnének az utcán, sőt, néha határozottan az volt az érzésem, hogy konkrét ismerősömről mintázták az illetőt. Az életszerűséget fokozza, amikor megismerjük a szimpatikus karakterek múltjának kevésbé reklámozott pillanatait, általában ezekben a pillanatokban kerülnek igazán közel az olvasóhoz.

Nem tudom, hogy a Kukoricza korszakváltást hoz-e a magyar urban fantasy/alternatív történelmi irodalomban, elvégre eddig is jelentek meg színvonalas művek (oké, egy kezemen meg tudom számolni őket, de akkor is), viszont az tény, hogy komoly mérföldkőnek fog számítani. Nyilván nem akkorának, mint Petőfi elbeszélő költeménye, hiszen nem mainstream irodalom (avagy: sajnos nem ez a mainstream irodalom), ugyanakkor kétségtelenül időtálló mű, ezt már most látszik. Tíz-tizenöt év múlva különösen érdekes lesz újraolvasni, most a Petőfi-hommage, az alternatív történelem és a fantasztikum mellett meglepően erős kortárs áthallás (megkockáztatom: düh) is érezhető, ami talán véletlen, talán nem, de addigra jobb esetben aktualitását veszti és kiderül, hogy egy szimbólumréteg lehántása mennyire fogja megváltoztatni/megviselni a regényt.

Összességében nagyon erős kezdés, minden első regénynek ezt a technikai szintet kellene képviselnie és máris sokkal kevesebbet panaszkodnánk a hazai gyártású fantasztikus irodalomra. Ráadásul jóval szélesebb körnek szól, mint az átlag fantasy-olvasók, stílusából és témájából adódóan azoknak is tetszeni fog, akiktől a szokásos urban fantasy távolabb áll. Ha bejönnek például Gaiman és Miéville regényei, a Kukoriczát is ajánlom, nem csak terjedelme miatt került nálam melléjük a polcra. Az Agave karácsonyi megjelenései körül egyértelműen ez a második legerősebb (sajnálom, de a ma megjelent Gibson-könyv látatlanban megkapja tőlem az első helyet), gördülékeny és egyenes stílusa, meglepően komoly témaválasztása biztos sikerre ítélik az igényes irodalmat kedvelők körében.

Már csak egy kérdésem van: Mikor jön a következő? 

--

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Borító: Kuszkó Rajmund
ISBN: 978 61 5546 855 1
Oldalszám: 662
Ár: 3680,- (borítóár) / 2760,- (Agavebolt)
--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)