Négy különböző nemzetiség képviselője volt a szobában. Egy cseh világutazó-ökológus-szociális munkás, a Mongol Állami Egyetem volt lengyel nyelvi lektora, egy német orientalista-nyelvtanár-életművész és szerény személyem - orosz hússaláta nincs köztük.
Idő: egy márciusi szombat délután.
Színhely: egy aprócska hostel a Montmartre tövében.
Nagyjából úgy történt, mint egy filmben. Egy hirtelen ötletre négy régi ismerős, négy különböző országból, négy eltérő időpontban megérkezik Párizsba, találkoznak - és mintha nem is teltek volna el évek, pontosan ugyanott folytatják, ahol annak idején elbúcsúztak. Időtlen buborék minden egyes alkalom, a változás, személyiségfejlődés, annak ellenére nem jelent törést, hogy minden szereplőnk meglehetősen individualista és nem szeret kompromisszumokat kötni, ha a saját életéről van szó. Az összhang ugyanolyan tökéletes, mint egyszer régen, az ulánbátori külföldi hallgatók kollégiumában. Csak ezúttal nincs vodka.
Én érkeztem elsőnek, még péntek délután, nem egész egy nap előnnyel a többiekhez képest. A repülőút abszolút eseménymentes volt - oké, a Ryanair jobb sorsra érdemes légiutas-kísérőinek azirányú próbálkozásai, hogy kaparós sorsjegyeket sózzanak az utazóközönségre, még mindig keserű nevetésre ingerelnek -, egyedül a transzfer volt szívás a Beauvais-Tillé reptérről, de így jár az, aki az anyagiakat és nem a kényelmet nézi. A buszpályaudvarról séta a hostelhez, picit több egy óránál, keresztül a városon - egy jó offline térkép mindig segít. Becuccolás, egy éjszakára enyém az egész szoba.
 |
| Kilátás a Sacré-Cœur lépcsőiről. A telefonos képek minőségéért előre is elnézést kérek az érzékenyebb olvasóktól, a fényképezőgépen sajnos beszedett valami koszt és nem igazán használható jelenleg. |
