Ian McDonald: Síkvándor

Bejegyzés 2014. október 20-án, amelyben a blogger minden önuralmát latba vetve sem képes visszafogni lelkesedését Ian McDonald újabb mesteri regénye iránt, megpróbálja spoilermentesen elmesélni, hogy miért baromi jó könyv a Síkvándor, végül pedig megéhezik. 

Ian McDonald nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Eddig két, nagyszerű és kiemelkedően igényes regénye jelent meg idehaza, most új kiadónál, új kategóriában jelentkezik. A dervisház és a Brasyl rendkívül alapos, komoly kérdéseket szépirodalmi igényességgel boncolgató regény volt, kifejezetten felnőtt olvasóknak, ezzel szemben a Síkvándor a tizenéveseket célozza, de a megszokott mcdonaldi színvonalból egy pillanatra sem veszít. 

Tavaly Robert J. Sawyer WWW-trilógiájának örültem, hogy végre valami vállalható (sőt!) ifjúsági sci-fi, ami nemtől függetlenül minden értelmes fiatalnak bátran a kezébe nyomható. Most McDonald is bejelentkezett, jóval kevesebb tudományos-technológiai témát érintve ugyan, de annál kalandosabb és fordulatosabb regénnyel.

Erwin Schrödinger válogatott írásai (szerk.: Szegedi Péter)

Schrödinger sokkal több volt, mint "a macskás ember". A kötetben szereplő írások egy része tudománytörténeti kordokumentum, kvantummechanikai alapvetés és fontos fizikai kérdésekre ad magyarázatot, míg a többi betekintést nyújt a kor egyik legnagyobb fizikusának gondolataiba és világnézetébe. 

Ha valaki sok sci-fit olvas, szinte elkerülhetetlen, hogy a "fi" mellett a "sci" is érdekelni kezdje. Nálam ez mondjuk inkább fordítva történt, a gyermekenciklopédia után jöttek a regények, de a lényeg ugyanaz: jó, ha az embernek van némi háttérismerete és nem csak - Rajaniemivel szólva - szabadversnek fogja fel a regények tudományos részét. 

A Szegedi Péter szerkesztette Erwin Schrödinger válogatott írásai nem feltétlenül ennek a közönségnek szól. Műkedvelők, infóvadászok lazább, ismeretterjesztő (-bb), általánosabb köteteket szoktak ilyen célból olvasni. Ez tökéletesen érthető, kevés időnk van, hacsak nem nagyon elkötelezett egy téma iránt az ember, nem akar ennyire elmélyedni benne. Ugyanakkor, bármennyire is magyarázható, hiba lenne kihagyni ezt a kötetet, olyan intellektuális utazásra visz, amire a populáris ismeretterjesztők nem képesek.

Egyáltalán, tudjuk, ki az a Schrödinger? Persze, a fickó az élőhalott macskával, de fogadni merek, hogy azok közül, akik hallottak már a huszadik századi fizika leghíresebb gondolatkísérletéről/paradoxonjáról, tízből kilencnek fogalma sincs, hogy mi is ez az egész, csak jól hangzik pólófeliratként. Ez a mém olyan jól sikerült, hogy Schrödinger gyakorlatilag a legismertebb fizikus Einstein után - és mégsem tud róla az átlagember semmit (Einsteinnek legalább vicces haja volt, amit könnyű megjegyezni). Azonban sokkal több puszta mémnél és "macskagyilkosnál", Erwin Schrödinger valóban korszakos jelentőségű fizikus volt, és mint ebből a kötetből kiderül, modern polihisztorként más tudományok és a filozófia iránt is élénken érdeklődött.