Ann Leckie minden fontosabb díjat elvitt a Mellékes igazsággal. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sokan megkérdőjelezték a jelölések és díjak jogosságát, időnként józan megfontolásból, sokszor viszont vállalhatatlan elvek mentén. Én a magam részéről simán megadtam volna Az Idő Kereke sorozatnak a Hugót, de a BSFA, a Nebula és a legjobb első regényért járó Locus azért a mezőnyt nézve egyáltalán nem olyan megalapozatlan. De mi a helyzet a folytatással, a Mellékes háborúval?
A Mellékes igazság messze nem volt hibátlan regény. Legnagyobb hiányossága, hogy az alaphelyzetben és a karakterekben rejlő óriási potenciált nem használja ki kellőképpen, ezt pedig sem a környezet, sem a történet dramaturgiája nem indokolja. Ugyanakkor nagyon ígéretes is: az egy elme által vezérelt több test például ebben a formában egyszerűen zseniális, a karakterek jól eltaláltak és kellőképpen ambivalensek, a kulturális környezet a második kötetben már nagyobb mélységet mutat és nem hat annyira légből kapottnak, az angoltól eltérő nyelvtan (a radchban nincsenek nyelvtani nemek, ami kissé szokatlan módon a szociális érintkezésre is kihat) a magyar olvasónak ugyan kevésbé jön át, de egyébként szintén érdekes ötlet, és a szerző humanista, intelligens, kételkedő világszemlélete is szimpatikus.
Ezek után leginkább az volt a kérdés, hogy a folytatás miben tud újat mutatni, illetve milyen irányba viszi tovább a történetet, sikerül-e kibontani és megvalósítani a lehetőségeket, vagy egy óriási kihagyott ziccer lesz-e az egész. Örömmel jelentem: a Mellékes háború jobb az első résznél.
Kissé becsapós a magyar cím (eredetiben Ancillary Sword - Mellékes kard, a másik két címhez hasonlóan a három hajóosztály - igazság, kard, kegyelem - egyikére utalva), ez nem egy háborús regény. Az előző részből ismert események és a Radch Birodalom terjeszkedésre és beolvasztásra épülő politikája miatt persze előre kódoltak a társadalmi feszültségek és bármelyik pillanatban kirobbanhatna egy lázadás, esetleg valamelyik ismert idegen faj dönthetne úgy, hogy mégsem akarnak békében élni az emberiséggel (ámbár erre viszonylag kicsi az esély, ahogy a regényből is kiderül), de a Mellékes háború alapvetően nem erről szól.
Breq és csapata a Kalr Kegyelme fedélzetén az Athoek Állomásra indulnak, egy provinciális területre, ahol egyrészt Awn hadnagy családját kellene megvédeni, másrészt a birodalmi válság egyéb problémákat is felszínre mos, és ezeket sem érdemes figyelmen kívül hagyni. Ennek köszönhetően a Mellékes háború már inkább valahol a krimi, a társadalmi sci-fi és egy érdekes kultúrantropológiai leírás között mozog, mélyítve a világról alkotott képünket, tovább árnyalva a szereplők jellemét és elsősorban intellektuális téren mozgatva meg az olvasót. A kultúrantropológiai jellegű vonal egyébként bizonyos pontokon erősen emlékeztet Ursula K. LeGuin A rege c. művére, csak messze nem olyan hardcore és lényegesen kevésbé múltszázadi (mondjuk A rege is csak 2000-ben jelent meg).
Adná magát a lehetőség, hogy egyet hátralépve, új és szélesebb nézőpontból vizsgáljuk az eseményeket, de Leckie ezúttal is a személyes leírások és tapasztalások szintjén marad, sőt, a sok mellékessel rendelkező hajó helyett mindössze egyetlen emberi testre szűkül Brek nézőpontja és mozgástere, ami még emberközelibbé teszi a regényt. Ez az információrajongó énemnek egy kicsit csalódás, ráadásul az egy elme-sok test adta lehetőségek többségét is kizárja (azért egy-két ötlet előfordul ebben a részben is), viszont regényként talán így jobban működik.
Megvan a maga varázsa a gyorsan pörgő akcióregényeknek, én is olvasok időnként ilyeneket, de a mesélős, leírós, elmélkedős történetek általánosságban közelebb állnak az ízlésvilágomhoz. Leckie jó érzékkel használja az utóbbi eszköztárát annak legtöbb hibája (pl. vontatottság) nélkül, a természetéből adódóan nem túlságosan gyors nyomozást pedig rendszeresen tempót váltva, jó dramaturgiai érzékkel kidolgozott fordulatokkal tagolja. A gendermentes elbeszélés koncepciója itt még erősebb hatású, mint az előző részben volt, mivel itt jóval több szereplőt ismerünk meg és a szociális interakcióik is szövevényesebbek. Időnként hiányzik azért a nemre utaló információ egy-egy karakter vagy jelenet elképzelésében, viszont a komfortzónából kizökkentés teljesen jól működik, és még olyan aranyos dolgokkal is eljátszik a szerző, mint a nemre utaló szavak felcserélődése, amikor egy nyelvtani nemet használó nyelvről Breq visszavált radchaaira.
Sok más szerzőhöz hasonlóan Ann Leckie is inkább az olvasó intelligenciájára, mintsem az ösztöneire épít, zsigeri szórakoztatás helyett inkább elgondolkodtat. Emiatt az első részhez hasonlóan a Mellékes háború sem fog tetszeni mindenkinek, viszont olvasmányosabb és technikailag kiforrottabb mivolta miatt azoknak is érdemes elolvasni, akik az első részt esetleg kevésbé szerették. Egyelőre nem tudom megítélni, hogy mennyire fogja kiállni az idő próbáját és klasszikussá válik-e a következő évtizedek során, az viszont biztos, hogy a kortárs sci-fiben elég jelentős szerepe lehet a Radch Birodalom trilógiának.
--
Kiadó: GABO
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2014
Eredeti cím: Ancillary Sword
Fordító: Kleinheincz Csilla
Borító: John Harris
ISBN: 978 963 406 160 1
Oldalszám: 400
Ár: 2990,- 2542,- a kiadónál
--
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése