Szczepan Twardoch Morfium című regénye meglehetősen sikeres: elnyerte a Polityka 2012-es Passzport díját, valamint a legrangosabb lengyel irodalmi elismerést, a Nike közönségdíjat is.
Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg jó regényről van szó, hisz rengeteg könyvnek ítélnek oda különböző díjakat, gyakran különösebb ok nélkül. A Morfium ráadásul – vérbeli szláv regényhez illően – meglehetősen nyomasztó hangulattal indít, sőt, jó három-négyszáz oldalon keresztül edzi az olvasót. De a vége olyan erősre sikerült, hogy megérte átrágni magam több száz oldalnyi, szóba öntött mocskon, összességében egy piszok jó könyvről van szó.
1939-ben járunk, érik a második világháború. Konstanty Willemann, egy német származású varsói polgár, egy cinikus gazember és kurvázó morfinista, kénytelen részt venni a nácik elleni rövid háborúban, majd beszervezik az ellenállók közé és nagyjából ennyi a történet. Nem túl izgalmas vagy összetett, de nem is ez a célja. Arra pont ideális, hogy Kostek belső vívódását keretezze, ugyanis Konstanty Willemannak van egy Gollamja. A könyvben természetesen nem Gollamnak hívják Kostek enyhe tudathasadását, hanem fekete istennek, de végig pont olyan érzésem volt, mintha A gyűrűk ura Szméagoljának kalandjait olvasnám.
(a videó első két perce tökéletesen visszaadja az érzést)
Az események narrációját hol Konstanty, hol az ő fekete istensége végzi, és ez adja könyv esszenciáját, pikantériáját. Az ember naiv és ostoba, az isten pedig ismeri a múltat, érti a jelent és tudja a jövőt, ráadásul ítélkezik és néha még a felszínre is tör, mint Gollam a fenti videóban. Ugyanazon jelenet két eltérő értelmezése elképesztően szórakoztatóvá teszi az amúgy átlagos párbeszédeket, csakhogy – és ez a könyv egyetlen hibája – nincs annyi párbeszéd, nincs olyan összetett történet, amely kitöltené a négyszáz oldalnyi vegyes narrációt.
Hiába tendál filozofikus irányba a közös narráció (főleg a fekete istenségé), hiába kerül elő az örökség, az emberi- és a nemzeti identitás, a nacionalizmus kérdése, és születnek alapvetően elgondolkodtató és érdekes gondolatok, ennyi oldalon elvész a lényeg. Elegendő párbeszéd és történet híján Kostek másik énje minden létező dolgot narrál, kezdve a főhős háta mögött elsétáló, a történet szempontjából teljesen irreleváns fiútól egészen Alicja kisasszonyig, aki egyszer régen ott volt, ahol a főhős, de nem lépett vele kapcsolatba.
[…] Alicja kisasszony […] egy nap beállít a lakásba egy sárga hajú szovjet sztarsina. Különösebb kegyetlenség nélkül megerőszakolja Alicja kisasszonyt […] a kazanyi paraszt magja kicsírázott […] a kislány meghal […] Alicja kisasszony férfias öngyilkosságot követ el [...]
[…] Egy iskolatáskás, magányos fiú slattyog az utcán […] Öt év múlva fog meghalni […] egy házfal mögött fog rejtőzni, aztán lelövik, és senki sem fog emlékezni rá […]
Persze értem, mi a cél ezzel, hisz a fekete isten minden egyes narrációja arról szól, hogy mindenki jól megszívja: minden nőt megerőszakolnak, és vagy szex közben vagy szex után ér véget szánalmas életük, miközben a férfiak vagy erőszakolnak, vagy pedofilok lesznek, esetleg szitává lövik őket valamilyen nevetséges okból. A szerző nyomasztó, visszataszító világot hozott létre, de ezzel a sok undorító mocsokkal és öncélú durvasággal már-már elbagatellizálja a sanyarú sorsokat. Kétszáz oldalnyi erőszak, abortusz és öngyilkosság után már a következő kétszáz oldalnyit fel sem veszi az ember, legyint rájuk, nem érintik meg, ignorálja őket. Ami probléma, mert így a releváns karakterek sorsa is elvész az egyvelegben: ha mindenki kínkeservesen halált hal, akkor a végére már nem tudja sajnálni őket az olvasó.
A hatszáz oldalas regényből akár kétszázat is nyugodtan ki lehetne húzni, a történet nem veszített volna vele semmit, viszont az elromlott világ sokkal hangsúlyosabb és jelentőségteljesebb lehetne. Rengeteg a német párbeszéd, ami realisztikussá teszi az történetet, de a dialógusok fordítása a könyv végén van, persze szépen sorszámozva, de a folyamatos lapozgatás megzavarja az olvasás ritmusát – néha bosszantó, hogy két oldalon hatszor kell lapozni –, a lábjegyzetes megoldás kevésbé elegáns, de az olvasói élményt növelhette volna.
Szerencsére a könyv utolsó harmada kvázi ellenpólusként funkcionál, ráadásul egy kibontakozó romantikus szál révén izgalmasra és érdekesre sikerült, a kurvázások után igazi felüdülés egy kis ízléses, de nem nyálas romantika. Kostek személyében pedig azért van olyan karakter, akit lehet szeretni ebben az elcseszett világban, ez nagyon jót tesz a cselekménynek is, és olyan ütős befejezést komponál, amilyet legutoljára George R. R. Martintól olvastam.
[Ráti József]
--Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: Morfina
Fordító: Körner Gábor
ISBN: 978 963 2798 47 9
Oldalszám: 608
Ár:
--
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése