2009. április 15., szerda

C. S. Lewis: Narnia krónikái

Kezdjük közhelyekkel: Lewis a fantasy műfaját alapjaiban meghatározó J. R. R. Tolkien barátja volt. Fantasyk mellett sci-fi sorozatot és - hívő ember lévén - vallási tárgyú írásokat is publikált. Ezeket mind érdemes megjegyezni, még utalni fogok rá, illetve a Narnia-sorozatot olvasva is jól jöhetnek.

Feltételezem - talán alaptalanul, talán nem -, hogy manapság a célközönség nagy része maximum a filmekből (eddig kettő) ismeri Narniát, jobb esetben az M&C Marketing Tanácsadó kft. új kiadásából, ahol nem mellékesen alaposan összekeverték az eredeti sorrendet: időrendbe állították a köteteket. Nyilván ennek is megvan a maga előnye, bár azért annyira nem szerencsés: nem árt egy kis időbeni ugrálás, illetve a négy testvér kalandjainak is más hangulatot ad, ha már tudjuk előre, hogy hogyan alakult ki a világ, milyen prózai magyarázata van az amúgy gyönyörűen abszurd ötletnek: lámpaoszlop az erdő közepén, ami egyébként csak az utolsó előtti részből derülne ki. Tehát mindenképpen alkotási sorrendben érdemes haladni időrendi helyett, A szilmarilokat sem tanácsos A hobbit és A gyűrűk ura előtt olvasni.

Narnia krónikáinak első kötete Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény címet viseli, s azt meséli el, hogy hogyan jut négy gyerek, négy testvér (valahol unokatestvér írtak a könyvben, valószínűleg elgépelés) egy véletlen folytán Narnia titokzatos világába. Jellegzetes mese, gyerekeknek szóló nyelvezet, a stílus viszont még nem eléggé kiforrott, ennek ellenére szórakoztató, és már itt megjelennek a kereszténységre vonatkozó utalások a mindenféle mesebeli és mitológiai elem mellett. Ez egy kisgyereknek nyilván nem tűnik fel és a maga valóságában fogadja el a történetet minden mögélátás és ilyesfajta értelmezés nélkül, majd' egy félévnyi kötelező bibliaismeret óra után viszont túlságosan is szembeötlő.
Narnia világa fantáziavilág, olyasféle, amilyeneket gyerekkorunkban mi is kitaláltunk magunknak, csak éppen kézzelfogható valósággá válik a főszereplő gyerekek számára, akik, miután átkerültek oda, egy teljes életet leélnek a vidék uralkodóiként, majd ismét gyerekként térnek vissza. Sajnos ez az időszak viszont nincs eléggé kifejtve, de erről majd később.

A mi világunkba, illetve a világháború-környéki Angliába visszatérve a gyerekek ugyanott folytatják a hétköznapi életüket, ahol abbahagyták, kellemes emlékként idézik vissza a Narniában töltött évtizedeket és semmiféle jele nincs annak, hogy ők már tulajdonképpen maguk mögött tudnak jópár évtizednyi aktív életet. De hát ez mese. A visszatérés viszont megadatik nekik: az iskolába tartó vonatra várva rántja át őket valami ismeretlen erő, s hirtelen hajdani kastélyuk romjai között találják magukat: Narniában közben évszázadok teltek el, sokat változott a világ. A telmarinok megszállták Narniát, a gyerekek pedig egy örökösödési harc kellős közepén találják magukat, ahol is a törvényes király, Caspian herceg segítségére sietnek. A történet megint túlságosan rövid időszakot ível át, csak egy pillanatkép az egész, s máris távozniuk kell Angliába.

Ahonnan viszont már nem térhetnek vissza mind, csak a két fiatalabb gyerek: Edmund és Lucy. Mert ugye a "felnőtteknek" nem való már egy "mesevilág". Véletlenül ugyan, de csatlakozik hozzájuk bosszantó unokatestvérük is, aki a kaland végére egészen normális lesz, mert hogy egy expedíció útjába veti őket az az erő, ami egy festményen keresztül nyitott nekik utat Narniába. Az expedíció vezetője pedig nem más, mint Caspian király, akit ők segítettek hatalomra, a cél pedig a világ vége. A hajnalvándor útja (régebbi kiadásban Utazás a tengeri cirkálón) közben mindenféle "tematikus" szigeteken kötnek ki, ahol általában a Caspian apjához hű, a telmarinok által száműzött nemesek élnek és ügyködnek, jónéhány mesebeli lény mellett. Felfedezhetőek itt is keresztény utalások, legszembetűnőbben ott, ahol Aslan bárány képében jelenik meg és szól Lucyékhoz. Igazság szerint ez már kicsit erőltetett, részletek itt.

Az első rész újdonsága, a második enyhe hullámvölgye és a harmadik kitartó emelkedése után Az ezüsttrón (Az ezüst trón) súlyos hanyatlás, annak ellenére, hogy Narnia eddig nem ismert tájaira kalauzolja el Lewis az olvasót, ezúttal a jó útra tér(ítet)t unokatestvér és osztálytársa, Jill főszereplésével, akik az iskola kerítésén át kerülnek Narniába. Tudnivaló, hogy a mi világunkból Narniába akkor érkezik valaki, ha ott nagy változás készülődik vagy veszély fenyeget. Most az utóbbi adott: a vénséges vén Caspian fiát elrabolta az a boszorkány, akitől az első részben Peter, Susan, Edmund és Lucy megmentették a világot. És ez nem jó, így két hősnövendékünk az óriásokkal és földalatti lényekkel is szembeszállva útra kel, hogy megmentse a herceget. Egy érdekes dolog viszont kiderül: a felszín alatt más birodalmak, más világok is rejtőznek.

Feltehetően Lewis érezte, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, valamivel fel kell lendíteni a sorozatot, mert ez így folytathatatlan, és megírta A ló és kis gazdája című könyvét. Többek között ez is az oka, hogy érdemesebb írási sorrendben haladni: történet szerint ugyanis ez a harmadik lenne és utána négy, folyamatosan romló kötet következne, az ember pedig igencsak negatív szájízzel hajítaná félre a sorozatot. Ez a történet a négy testvér uralkodásának idején játszódik, viszont nem valamely ebből a világból származó gyerek a főszereplő, hanem Shasta, akit Mózeshez hasonlóan a vízből halászott ki nevelőapja és nevelte fel Calormenben, egy Narniától délre fekvő, bálványimádó rabszolgatartók lakta királyságban. Calormen egyébként leginkább a közel-keleti (arab) országokra hasonlít, akik ugye nem kimondottan keresztények, ergo bálványimádók. Shastára is rabszolgasors várna egy véletlen folytán, ugyanez a véletlen viszont hozzásegíti a meneküléshez, ahol is társra lel két beszélő ló, valamint egy calormeni nemes lánya, Aravis személyében, s a Calormen és Narnia közti csatározásban is központi szerephez jut. Nos, az eddigiekről nem mondható el, hogy teljes mértékben átélhetőek lennének, ez viszont mindenképpen az. Kidolgozott, részletes és jól összerakott, hiányérzetet egyedül az okoz, hogy Lewis csak ezt az egy törénenet írta meg teljesen narniai szemszögből; a helyében én ezt a vonalat vittem volna inkább tovább és nem a mi világunkból áteső gyerekek kalandjait. Így szinte tolkieni lehetett volna a Narnia-sorozat.
Hozzá tartozik a dologhoz, hogy ez a könyv volt az első, amit a hét közül olvastam, így mindenképpen csalódás volt a többi, leszámítva talán a következőt...

A kreatív energiák fellángolhattak Lewisban, vagy csak szeretett volna visszanyúlni a sci-fihez, mindenesetre A varázsló unokaöccse szintén kiválóan sikerült. Más kérdés, hogy a véletlenek összejátszása folytán ezt olvastam másodiknak az egészből... A huszadik század fordulójának Londonja a helyszín, ahol Andrew Ketterley, Digory Kirke nagybátyja belekontárkodik a varázslás tudományába. Tündér-keresztanyjától örökölt egy dobozt, amiben egy másik világból származó por volt, ezeket felhasználva gyűrűket készített, de igazi etikátlan tudóshoz méltóan neki magának nem volt bátorsága kipróbálni a hatásukat, inkább tengerimalacokon kísérletezett (melyek eleinte szétpukkantak, aztán csak simán eltűntek), amikor véletlenül beesett hozzá Digory és a szomszéd kislány, Polly. Az ideális kísérleti alanyok... Némi trükkel sikerült rávenni őket, hogy érintsél meg a gyűrűket, mire hirtelen eltűntek ebből a világból és egy titokzatos erdőben találták magukat. Ez az erdő pedig nem volt más, mint egy átjáró, egy köztes állomás a világok között, amiket tavacskák jeleztek. A gyerekek általában kíváncsiak, ez alól Digory és Polly sem voltak kivételek: természetesen kipróbálták, hogy mi történik, ha nem a mi világunkba vezető tóba ugranak bele, így eljutottak Charn posztapokaliptikus világába, ahol felébresztették Jadis királynőt, aki itt mindent elpusztított, és ráadásul még magukkal is hozták vissza, Londonba. Azt könnyű elképzelni, hogy mi történik, ha egy hatalommániás, emberfeletti erejű (bár varázshatalmát elvesztett) boszorkány a modernizálódó Angliába kerül, a gyerekek nem is hagyják, hogy véghezvigye világhódító tervét, amint alkalom nyílik, a gyűrűk erejével visszarepülnek vele a világok közti erdőbe, majd onnan tovább, egy harmadik tóba. Itt viszont egy üres világ fogadja őket és a véletlenül magukkal hozott Andrew bácsit, no meg a kocsist és lovát; valamint sok-sok keresztény utalás, de ezek legalább nem olyan zavaróak. Kitalálható, hogy ez az üres világ Narnia, éppen a teremtésre érkeztek. Narnia istene, Aslan, az Oroszlán énekével hoz életet a semmibe (emlékezzünk csak vissza Eä teremtésére Tolkiennál...), majd minden állatfajból kiválaszt egy-egy párat (Noé) és beszélő állatokká teszi őket. Csak egy a bökkenő: még meg sem született a világ, már bekerült ide a gonoszság Jadis (és Andrew bácsi) személyében, később Jadis lesz az, aki hosszú-hosszú téllel sújtja Narniát, karácsony nélkül... A gonoszság (bűnbeesés...) pedig ugye az embereknek köszönhető.

A teremtés elmesélése után vissza kellett volna térni a köztes krónikákhoz, ehelyett viszont a vég következik: Narnia pusztulása A végső ütközetben. Szélsőségesen fogalmazva szájbarágós és élvezhetetlen az utolsó kötet, de azért ennél lojálisabbnak illik lenni ahhoz a szerzőhöz, aki az előző két részt megírta, így csak annyit mondok, hogy ilyen véget nem érdemelt volna szegény Narnia. Már az első pillanattól érezhető a világ hanyatlása, az csak lendít a dolgon, amikor egy majom beöltözteti szamár szolgáját oroszlánbőrbe, és eljátszatja vele Aslant, persze a calormeniekkel szövetkezve. Mivel Aslan már rég nem jelent meg, a beszélő állatok el is hiszik, hogy tényleg Aslan tért vissza, még az sem tűnik fel senkinek, hogy Aslant és Tasht (a calormeni keselyűistent) azonos személynek állítják be. Hja kérem, a vallási fanatizmus! Na de ez így nem mehet tovább, ezért át is pottyan Narniába Jill és Eustace, hogy újfent megmentsék a megmentendőt, a végén viszont Aslan inkább elpusztítja az egész világot és helyette a saját világát, Narniának egy továbbfejlesztett mását adományozza hű követőinek (afféle mennyország gyanánt).



Kiadó: Szent István Társulat (mostanábant pedig a fent említett M&C)
Kiadási év: 1988, 1988, 1991, 1993, 1995, ?,? (régi); 2005, 2005, 2006, 2006, 2005, 2005, 2006 (új, látszik a megváltoztatott sorrend)

Eredeti cím: The Lion, The Witch and the Wardrobe; Prince Caspian; The Voyage of the Dawn Treader; The Silver Chair, The Horse and His Boy; The Magician's Nephew; The Last Battle
Fordító: K. Nagy Erzsébet
Oldalszám: 207, 296, 319, 308, 266, 224, 264 (az új kiadás)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése