Adam-Troy Castro: A holtak küldöttei

Mindenható mesterséges intelligenciák létrehoznak egy intelligens létformát. A megfigyelésükre küldött emberi delegáció tagjai közül ketten kegyetlen gyilkosság áldozataivá válnak. Az MI-k érinthetetlenek, a cinikus, mizantróp Andrea Cort detektív egyszerűen megoldhatná az ügyet azzal, hogy kerít egy bűnbakot, akire ráverheti a bűntényt, de inkább a valódi indítékokat és a valódi tettest akarja megtalálni. Adam-Troy Castro sci-fi krimije, A holtak küldöttei, ügyesen felépített, fordulatos és szórakoztató történet. 

A harrypotteres nevű Adam-Troy Castro egyetlen novellától eltekintve (ami az SFmag 10 e-novelláskötetben jelent meg és nem nyűgözött le különösebben) a "szeretnék tőle valamit olvasni, de nem tudom eldönteni, hogy mit" listámon szerepelt, egészen mostanáig. A dilemmát a Gabo SFF stábja oldotta fel, amikor eldöntötték, hogy kiadják ezt a kötetet, és egyúttal felrakták a szerzőt az "egy könyve után mindenképpen szeretnék még olvasni tőle" című listára - egyébként olyan nevek mellé, mint Alastair Reynolds, Greg Keyes, Robert Jackson Bennett, esetleg nem SFF-vonalon Nigel Barley, John Gribbin, Jared Diamond, Nick Bostrom és még sokan mások. 

Nade. Fogj egy óriási, henger alakú biomot, amit ősi mesterséges intelligenciák legóztak össze valahol az űr egy kimondottan félreeső szegletében. Tegyél hozzá egy intelligens idegen fajt (amit mellesleg szintén az MI-k hoztak létre) és az említett biomban őshonos, illetve egy emberi delegációt, amelynek feladata az idegenek megfigyelése. Ha eddig nagyjából egy Kim Stanley Robinson-féle regényre gondolsz, akkor nem lőttél mellé nagyon, viszont Robinsonnal ellentétben Castro nem bajlódott azzal, hogy tudományos pontossággal írjon le mindent, inkább bedobott még egy kettős gyilkosságot a sztoriba, meg egy mizantróp detektívet, just for fun.

Egy körülbelül százezerszer ezer kilométeres, forgó hengervilág, melynek mélyén (vagyis a külső részén) szerves anyagok óceánja terül el, fölötte nagy nyomású, mérgező gázokkal, és az egésznek csak a legfelső, tengelyközeli része alkalmas emberi jellegű életre. Szédülsz már? Akkor képzeld azt is hozzá, hogy a humán megfigyelőcsapat, nagyméretű szilárd felületek híján (hegyek ugyanis nincsenek), a tengelyhez megfelelő közelségben lévő növénytakaró aljáról lelógó, leginkább nagy, zárt függőágyakra emlékeztető bugyrokban él, közlekedni pedig leginkább repülve, rövidebb távokon pedig körülbelül Tarzanként lengve tudnak. Szóval nem éppen tériszonyosoknak való hely, főleg, hogy ha valaki egyszer lezuhan, az már az óceánt sem éri el, jó eséllyel már esés közben elfogyasztja valami - például a kilométeres szárnyfesztávú "sárkányok". A gyakorlatilag mindenható MI-k által kreált "függeszkedők" persze tökéletesen alkalmazkodtak ezekhez a körülményekhez, még annál is jobban, mint ami elsőre szembetűnik (annyit segítek, hogy a krimiből adódó detektívszemlélet mellett kulturális szempontból is megvizsgálni őket).

Távolról inkább csak elmosódó színfoltok látszanak a borítón, alaposabban megnézve viszont izgalmas részletek tárulnak fel és kiderül, hogy abszolút illik a regényhez. 

Mindeközben a galaxist benépesítő fajokon belül sem oké minden, de valahogy a belső problémáknál nagyobbnak találják az Egy Egy Egyen kialakult helyzetet. Az, hogy az MI-k "teremtettek" és kvázi rabságban tartanak egy intelligens létformát, mindenkit megijeszt, egy ilyen tett következményei beláthatatlanok - még úgy is, hogy az MIeredet egyébként is valamiféle majdnem-isteni státuszban szerepel felfoghatatlanul hatalmas technológiai fölényük miatt. Castro azért beletúr egy kicsit az emberi Konföderáció mélyén rejlő mocsokba is, az emberiség ugyanis csak kifelé mutatja magát egységesnek, valójában viszont nem igazán foglalkoznak azzal, hogy sok bolygón a telepesek generációkon át az élőhelyet kialakító cégek rabszolgái, sőt, tulajdonképpen a Konföderáció hivatali rendszere is erra épül, a tisztviselők és szakemberek lemondanak a személyiségi jogaik egy részéről, gyakorlatilag eladják magukat egy bizonyos időre, hogy kikerüljenek a korábbi, ennél is kilátástalanabb helyzetükből, a szerződés lejártával pedig szabad emberként, gondtalanul élhessenek.

Krimiről van szó, természetesen fontos a regényben a gyilkosságok miatti nyomozás, de a teljes kép megismerése legalább olyan izgalmas. Castro persze csak morzsákat hint el, valószínűleg a folytatás jobban kibontja majd a világot, viszont nagyon ígéretes, amit látunk. Ügyesek a csavarok, megfelelő az információadagolás (egész pontosan sikerült kitalálni, hogy mi lehet a gyilkosságok hátterében), kellően szűkös detektívünk mozgástere ahhoz, hogy kénytelen legyen kreatív megoldásokat találni. Az MI-ket például kapásból nem vádolhatja gyilkossággal és a főnöke is úgy küldte oda, hogy ha lehet, keressen valami balekot bűnbaknak és tudja le ezzel az egészet, de ő inkább megnehezíti a saját dolgát azzal, hogy ragaszkodik a bűntények tisztességes felgöngyölítéséhez. Egyszóval A holtak küldöttei jól felépített sci-fi krimi, tele izgalmas megoldásokkal, jó karakterekkel, érdekes idegenekkel, pozitív értelemben űroperás környezettel. A leírások, jelenetek, párbeszédek átélhetőek, a hatalmas biom olvasva is lenyűgöző, Andrea Cort jogtanácsos traumatikus múltja pedig egy kicsit szájbarágós ugyan, de a jelenben tapasztalt problémái abszolút emberközeliek és sokszor ismerősek. Lehet belőle valami nagyobb, ez elsősorban a folytatáson múlik, de ebben a formájában is tökéletes szórakoztatóirodalom, némi, a krimi határain túl is elgondolkodtató töltettel. Szerettem, szívesen olvasnám akár most azonnal is a folytatást (jegyezzük meg azért, hogy önmagában is megálló, rendesen lezárt történetről van szó). Könnyen fogyasztható, szórakoztat, de időnként azért kimozdít a morális komfortzónádból, érdemes elolvasni.

--

Kiadó: Gabo
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2008
Eredeti cím: Emissaries from the Dead
Fordító: Járdán Csaba
Borítóterv: Havancsák Gyula
ISBN: 978-963-406-204-2
Oldalszám: 513
Ár:  3490,-  2967,- a kiadónál
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)