A Lépcsők városa olyan, mintha China Miéville írta volna A regét. Az isteni panteon elpusztítása utáni, megtört kontinens rendkívül izgalmas terep, Robert Jackson Bennett a világépítés mellett a karakteralkotásban is ügyes - és természetesen a történet sem marad el az előbbiek mellett.
Robert Jackson Bennett első magyarul megjelent könyve, a tavaly nagy lelkesedéssel beharangozott Horzsolások különösebben nem mozgatott meg, ötödik regénye, a Lépcsők városa, viszont pont olyannak tűnt, amit érdemes tenni egy próbát.Bennett egyébként 2010-ben publikálta első regényét, azóta átlag évente kijön egy-egy új könyve és ezzel párhuzamosan az ismertsége és népszerűsége is nő. A korábbi munkáit nem olvastam, de a Lépcsők városa már egyértelműen kiforrott, érett írói stílust és hangot mutat, határozottan kortárs a kifejezés pozitív értelmében, szórakoztató és ha valaki fogékony rá, némi gondolkodni valót is ad.
Hajdanán istenek birodalmainak adott otthont a Kontinens, ám a leigázott szajpúriak fellázadtak, módot találtak az elpusztításukra, az istenek halálával pedig minden összeomlott és immár Szajpúr uralja a Kontinenst. Kiitották a mágikus lényeket, a valóság meghasadt, átrendeződött és eltűnt minden, amit az istenek készítettek - csak az ég felé nyúló lépcsők emlékeztetnek Bulikov városának hajdani pompájára. A kontinenslakók elől elzárták saját múltjukat, komoly retorziók várnak mindenkire, aki akár csak futólag megemlít valami istenhez köthetőt, ugyanakkor ahogy az lenni szokott, a tisztogatás nem teljes körű, mindig vannak ellenállók.
 |
| Az óváros (illusztráció: John Petersen) |
Ahogy a nyomozás halad, úgy bomlik ki egyre jobban a Kontinens és Shara múltja az olvasó előtt, sokszor napló-, levél- és könyvrészletek segítségével, és derül ki az, amire a gyakorlottabb zsánerirodalom-olvasók nyilván az elejétől számítanak: valami jóval nagyobb dolog bujkál a háttérben. Aztán persze hogy az micsoda, és pláne a történet vonatkozó részének kivitelezése egyrészt maradjon titok, másrészt Bennett ügyesen, szórakoztatóan és kimondottan jó drámai érzékkel oldotta meg. A múlt és a jelen életszerűen hat egymásra, az egyes mellékszereplők is jól eltaláltak, meglepően sok a kedvelhető karakter - és nem csak Sigrud, a nagydarab északi gyilkológép, akire már a borítón felhívja a figyelmet Brent Weeks ajánlása -, a szajpúri ezredesnő és a Brakebills/Varázskapu tetszőleges diákjára (de mondjuk leginkább Eliotra) emlékeztető Votrov is legalább olyan jól eltalált és élő személyiség.
Sokféle párhuzamot lehet vonni a Lépcsők városa és más regények, Bennett és más írók munkássága között, magától értetődő, hogy az emberre hatást gyakorol a környezete és érződik az írásán, hogy például mit szeret olvasni. Van, akinél ez szinte már zavaró mértéket ölt, van, aki mások nyomdokain haladva tisztes iparosmunkát tesz le az asztalra, és vannak olyanok is, akik úgy szintetizálják az őket érő hatásokat, hogy az eredmény mégis egyedi lesz. Itt az utóbbiról van szó, ugyan felismerhető sok ihletforrás, mégis olyan világot és olyan regényt sikerült Bennettnek alkotnia, amiben az olvasó szívesen merül el, és amire a legnagyobbak is büszkék lehetnének.
 |
| A Világ Székhelye (vagy legalábbis ami maradt belőle), háttérben a Votrov-rezidencia (illusztráció: John Petersen) |
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2014
Eredeti cím: City of Stairs
Fordító: Huszár András
Borító: Sam Weber
ISBN: 978-96-3419-079-0
Oldalszám: 445
Ár:
--
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése