Robert J. Sawyer WWW-trilógiája egyre jobb: a második rész, a Vigyázók még az erős kezdést is felülmúlja. Hatásos, jól megírt és komolyan elgondolkoztató, pontosan olyan, mint amilyennek egy jó sci-fi regénynek lennie kell. Kezdőknek és haladóknak is bátran ajánlom.
A WWW-trilógia első kötete, a Világtalan, a maga kategóriájában látszólag szinte tökéletes volt. Kiváló ötletek, precíz kivitelezés, friss és gondolatébresztő történetelemek, nem gondoltam volna, hogy lehet olyan folytatást írni, ami felér hozzá. Robert J. Sawyer azonban megcsinálta: a Vigyázók nem csak tartja a szintet, hanem bizonyos szempontból még jobb is az előző kötetnél.
Ha nem hívja össze a Galaktika az ország legismertebb, fantasztikus irodalommal (is) foglalkozó könyvesbloggereit tavaly decemberben, ha nem lepik meg a résztvevőket a kiadó három karácsonyi újdonságával, köztük a Világtalannal, talán még évekig eszembe sem jut beleolvasni a trilógiába, ami óriási hiba lett volna. Így viszont legalább már ti, akik követitek a Kultnaplót, tudjátok, hogy érdemes hozzáfogni :)
 |
| Az emberszabásúak, mint itt Cheeta, általában nem konkrét dolgokat festenek (forrás: Hallmark Promotions) |
A tizenhatodik születésnapját ünneplő Caitlin Decter már kezdi megszokni, hogy bár születése óta vak volt, egy japán tudós eszközének köszönhetően már lát, még ha csak az egyik szemére is. Újra iskolába jár, próbálja megtalálni a helyét a kanadai gimnázium közösségében, ahol legjobb barátnője szintén bevándorló, és úgy általában igyekszik úgy élni, mint egy átlagos kamasz. Ami nem egyszerű feladat akkor, ha az ember lánya matekzseni, a szülei egyetemi kutatók és a szemimplantján keresztül az internet "térképét" is látja... arról nem is beszélve, hogy egy mesterséges intelligencia beszélget vele minden nap.
Nettudat folyamatosan és hatalmas ütemben fejlődik, ez azonban egyáltalán nem veszélytelen. A technikai nehézségek mellett az is problémát jelent, hogy az USA titkosszolgálata felfigyelt rá, és ahogy az lenni szokott, némileg sablonos, de a valóságtól sajnos egyáltalán nem elrugaszkodott módon, azonnal fenyegetésként tekintenek rá, az ismeretlen és náluk több szempontból is hatalmasabb mesterséges intelligenciára (már amennyiben mesterségesnek nevezhető egy véletlenszerű adatcsomagokból spontán kialakult tudat).
Hobo, a bonobó-csimpánz hibrid továbbra is fest és jelbeszéddel társalog (A majmok bolygóját néző) gondozóival, illetve egy orangutánnal, és továbbra is az áttelepítés és ivartalanítás veszélye fenyegeti, ráadásul egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az otthonául szolgáló Marcuse Intézet munkatársai szeretnének segíteni neki, hogy maradhasson, de ehhez a szokatlanul értelmes emberszabásúnak is össze kell szednie magát: tud emberekkel kommunikálni, az lehet a leghatásosabb, ha ő maga mondja el, hogy mit szeretne.
Robert J. Sawyer a WWW-trilógiában nagyon komoly kérdéseket feszeget. Senkit ne tévesszen meg a tizenhat éves diáklány a főszerepben, vagy a könnyednek tűnő történet, ugyan ilyen szinten is lehet értelmezni, élvezni és értékelni a könyvet, de ennél sokkal értékesebb írásról van szó. Már az előző kötetben is érezhető volt, de itt jön ki igazán erőteljesen Sawyer műveltsége, összefüggéseket átlátó tehetsége és az, hogy milyen komoly kutatómunkát végzett a trilógia megírásához. A technológiai kérdések mellett, melyek sci-fi regény vagy sem, itt mégis viszonylag elenyésző szerepet kapnak, rendkívül fontos és aktuális társadalmi problémákat boncolgat a kötetekben, ami amellett, hogy érdekes, kamaszkorban olvasva erős és rendkívül pozitív világnézet-formáló hatása is lehet.
Szó nincs arról, hogy primitívebb eszközökkel dolgozó írókhoz hasonlóan szánalmat próbálna ébreszteni az olvasóban az eredetileg vak Caitlin, vagy autista apja iránt, vagy hogy vehemensen ágálna Hobo leszbikus gondozója, Shosana és barátnője esetét felhasználva az azonos neműek házassága mellett, éppen ellenkezőleg: minden egyes mondattal azt mutatja, hogy ők is éppen olyan emberek, mint bárki más. Ebből a nézőpontból a WWW-trilógia keményen társadalmi (társadalomkritikus) sci-fi, a fantasztikus irodalom és a természettudományok eszközeivel keres megoldást, vagy legalábbis próbál rámutatni a talán részben elcsépeltnek tűnő, de sajnos egyelőre nagyon is valós anomáliákra az emberiségen belül.
Az egy dolog, hogy kamaszkorban olvasva lehet igazán nagy jelentősége a Világtalan - Vigyázók - Végzet trilógiának, amikor az ember még keresi a helyét és próbálja tudatosan is értelmezni a világot, de a nyitott és érdeklődő olvasóra így is nagy hatással lehet - a szórakoztató történeten kívül például az olyan csemegék miatt, mint például a vallás játékelméleti szempontból történő elemzése, a rengeteg sci-fi és egyéb "geek" hivatkozás és a kedvenc jelenetem (spoiler! ha el akarod olvasni, jelöld ki a szöveget), a mesterséges intelligencia emberszabású majommal folytatott beszélgetése. Ugyanakkor ezekhez kapcsolódik az általam tapasztalt egyetlen zavaró dolog is: többször is előfordult, hogy valamelyik szereplő bedobott egy problémát, amin szívesen elgondolkoztam volna, de még mielőtt realizálhattam volna, hogy miről is van szó, a következő félmondatban már jött a megoldás és esély sem volt megállni előtte, legfeljebb bosszankodva megállapítani, hogy ezt én is ki tudtam volna találni. Kicsit más szerkesztéssel még kellemesebb intellektuális időtöltés lehetett volna, így csak két-három elmulasztott lehetőség után sikerült eljátszani a dolgot. Próbáljatok meg nem beleesni ebbe a csapdába és gyorsan hagyjátok abba az olvasást, ha ilyesmivel találkoztok és szeretnétek próbára tenni a jó öreg szürkeállományt :)
Gyakran előfordul, hogy egy trilógia második része, vagy egy sorozat középső kötetei leülnek, mert a szerző már az elején ellőtte az összes ötletét, a nagy izgalom pedig csak a végén jön, nos, itt nem ez a helyzet. A gyűrűk urához (bár azt lehet, hogy inkább egyetlen egységként érdemes kezelni) és a Csillagok háborújához (a klasszikus trilógiára gondolok) hasonlóan, hogy két ilyen, mindenki által ismert művet említsek, itt is esélyes, hogy ez, vagyis a középső rész lesz a kedvencem. Már ismerjük a szereplőket és a világot, nem kell ezek bemutatásával foglalkozni (az előzményeket Sawyer azért nagyon röviden ismerteti) úgyhogy van lehetőség bedobni sok-sok érdekes, kedves, zavarba ejtő és mindenekfölött gondolatébresztő részletet. Tizennégy éves kortól fölfelé bárkinek ajánlom.
--
Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: WWW: Watch
Fordító: Hidy Mátyás
Borító: Sallai Péter
ISBN: 978 615 5158 29 2
Oldalszám: 273
Ár: 2990,- (borítóár), 2245,- (Galaktika bolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.
Szó nincs arról, hogy primitívebb eszközökkel dolgozó írókhoz hasonlóan szánalmat próbálna ébreszteni az olvasóban az eredetileg vak Caitlin, vagy autista apja iránt, vagy hogy vehemensen ágálna Hobo leszbikus gondozója, Shosana és barátnője esetét felhasználva az azonos neműek házassága mellett, éppen ellenkezőleg: minden egyes mondattal azt mutatja, hogy ők is éppen olyan emberek, mint bárki más. Ebből a nézőpontból a WWW-trilógia keményen társadalmi (társadalomkritikus) sci-fi, a fantasztikus irodalom és a természettudományok eszközeivel keres megoldást, vagy legalábbis próbál rámutatni a talán részben elcsépeltnek tűnő, de sajnos egyelőre nagyon is valós anomáliákra az emberiségen belül.
Az egy dolog, hogy kamaszkorban olvasva lehet igazán nagy jelentősége a Világtalan - Vigyázók - Végzet trilógiának, amikor az ember még keresi a helyét és próbálja tudatosan is értelmezni a világot, de a nyitott és érdeklődő olvasóra így is nagy hatással lehet - a szórakoztató történeten kívül például az olyan csemegék miatt, mint például a vallás játékelméleti szempontból történő elemzése, a rengeteg sci-fi és egyéb "geek" hivatkozás és a kedvenc jelenetem (spoiler! ha el akarod olvasni, jelöld ki a szöveget), a mesterséges intelligencia emberszabású majommal folytatott beszélgetése. Ugyanakkor ezekhez kapcsolódik az általam tapasztalt egyetlen zavaró dolog is: többször is előfordult, hogy valamelyik szereplő bedobott egy problémát, amin szívesen elgondolkoztam volna, de még mielőtt realizálhattam volna, hogy miről is van szó, a következő félmondatban már jött a megoldás és esély sem volt megállni előtte, legfeljebb bosszankodva megállapítani, hogy ezt én is ki tudtam volna találni. Kicsit más szerkesztéssel még kellemesebb intellektuális időtöltés lehetett volna, így csak két-három elmulasztott lehetőség után sikerült eljátszani a dolgot. Próbáljatok meg nem beleesni ebbe a csapdába és gyorsan hagyjátok abba az olvasást, ha ilyesmivel találkoztok és szeretnétek próbára tenni a jó öreg szürkeállományt :)
Gyakran előfordul, hogy egy trilógia második része, vagy egy sorozat középső kötetei leülnek, mert a szerző már az elején ellőtte az összes ötletét, a nagy izgalom pedig csak a végén jön, nos, itt nem ez a helyzet. A gyűrűk urához (bár azt lehet, hogy inkább egyetlen egységként érdemes kezelni) és a Csillagok háborújához (a klasszikus trilógiára gondolok) hasonlóan, hogy két ilyen, mindenki által ismert művet említsek, itt is esélyes, hogy ez, vagyis a középső rész lesz a kedvencem. Már ismerjük a szereplőket és a világot, nem kell ezek bemutatásával foglalkozni (az előzményeket Sawyer azért nagyon röviden ismerteti) úgyhogy van lehetőség bedobni sok-sok érdekes, kedves, zavarba ejtő és mindenekfölött gondolatébresztő részletet. Tizennégy éves kortól fölfelé bárkinek ajánlom.
--
Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)
Kiadási év: 2013
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: WWW: Watch
Fordító: Hidy Mátyás
Borító: Sallai Péter
ISBN: 978 615 5158 29 2
Oldalszám: 273
Ár: 2990,- (borítóár), 2245,- (Galaktika bolt)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is.
--
A négy beszerzett könyvfesztiváli megjelenésből már csak egy van hátra, legközelebb Indrek Hargla történelmi krimije, a Melchior, a patikárius kerül terítékre.
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése