Chris Beckett: Sötét Éden

Egy nap nélküli, sötét és végtelenül idegen bolygó, young adult stílusú történet és váratlanul elgondolkodtató nyelvészeti, szociológiai, vallási kérdések. A Sötét Éden különleges regény, színes, zavarba ejtő és gondolkodásra késztető ötletekkel. 

Időnként jó érzés úgy elolvasni egy könyvet, hogy egy-két hívószó kivételével semmit nem tudok róla. A varázslóknál és a Vének háborújánál bejött a dolog, és nem egészen tudatos döntés eredményeképpen a Sötét Éden is része lett a kísérletnek. Előzetesen nagyjából annyi volt meg, hogy egy csillagtalan bolygón játszódik a történet, ami magányosan sodródik az űrben, ami önmagában is elég izgalmas alaphelyzetnek tűnt ahhoz, hogy kíváncsi legyek a regényre. Néhány éve egyébként sikerült rábukkanni egy hasonló objektumra, igaz, az nem Föld-méretű bolygó, hanem gázóriás, de ez legfeljebb a távcsöveink korlátait mutatja, nem pedig azt, hogy kisebb méretű "kóbor bolygók" nem léteznek. 

Chris Beckett viszonylag későn kezdte az írást, az 1955-ben született brit szociális munkás és egyetemi tanár 1990-ben vetette papírra első novelláját. Ezután viszont már nem volt megállás, húsz fölötti novellát, négy regényt és féltucat szakkönyvet publikált, ezek közül a Sötét Éden 2013-ban az Arthur C. Clarke-díjat is elnyerte, többek között Kim Stanley Robinson 2312-je elől (amit nem szabad a félresikerült magyar fordítás alapján megítélni, egyszerűen zseniális darab). 

Éden. Egy csillag nélküli bolygó, melyen minden valószínűség ellenére mégis van élet. Az Erdő lámpásfái az olvadt mag hőjét hasznosítva világítanak és melegítik a felszínt, lehetővé téve más létformák fennmaradását. A lámpásfák között él a Család félszáz tagja, gyapjasbakokra vadászva és vérszomjas leopárdoktól rettegve, a Havas Sötét áthatolhatatlan, fagyos hegyeinek gyűrűjébe zártan. A Család öregjei pedig időről időre felelevenítik a legendákat egy világról, ahol a fény és a meleg az égből jön, az emberek pedig égen úszó hajókat építenek - hogy emlékeztessék a törzs tagjait arra, hogy meg kell várniuk az őket idehozó hajók visszatértét.

Csillagtalan bolygó, holddal. (Falcon-RawByte illusztrációja)

Eddig kimondottan érdekes a dolog, de - ha valami túl jól hangzik, esélyes, hogy valahol van egy "de" - Beckett szakmai hátteréből adódóan, legnagyobb sajnálatomra, a Sötét Éden nem hard sci-fi. Szépen fogalmazva: a hangsúly a karaktereken és a pszichológiai-szociális-biológiai vonatkozásokon van (bár utóbbiba elég sok ponton bele lehet kötni, kezdve ott, hogy az emberek legalábbis gasztronómiai szempontból kompatibilisek az édeni flórával és faunával). Kevésbé udvarias megközelítésben viszont a Sötét Éden egy sima young adult regény, főszerepben a Vöröslámpás John névre hallgató, lázadó szellemű fiúval, aki - mily' meglepő! - nem ért egyet azzal, ahogy a dolgok mennek, és az idősebbek befolyásától mentes, új utakon szeretne járni. Eközben persze felborítja a kialakult társadalmi rendszert, tabukat döntöget, szerelmi háromszögbe keveredik és úgy általában megmerítkezik szinte minden létező YA-főszereplői klisében. És ez nagyon bosszantó.

Nagyjából a regény első harmadáig az volt az egyetlen potenciális tanulság, hogy a vérfertőzés hosszabb távon nem jó ötlet (és azóta is attól rettegek, hogy a vámpírok, angyalok, disztópiák és zombik után a vérfertőzős young adult lesz az új trend). Eközben szépen lassan kibontakoztak a fent említett sablonok és azt is megállapítottam, hogy a Kim Stanley Robinson-regényekben rendkívül fájdalmas hibákat elhelyező fordítónak sokkal jobban áll ez a stílus (noha itt sem ment minden zökkenőmentesen), viszont egyúttal kíváncsivá tett, hogy mit lehet kihozni ebből az egészből.

Legnagyobb meglepetésemre idővel előkerült egy-két valóban érdekes karakter, féltáv felé a történet is beindul, és megindult a kimondatlan kérdések áradata. Félreértés ne essék, a Sötét Éden vitán felül archetipikus young adult regény, a kifejezés nem egészen pozitív értelmében, viszont Beckett egyrészt gördülékenyen és érdekesen ír, másrészt váratlanul elgondolkodtató könyvecskét sikerült összeraknia. Persze ezek egy része a regény logikai buktatóiból fakad (például a fent említett, csodával határos biológiai kompatibilitás, vagy éppen az, hogy miért is gondolta jó ötletnek a szaporodást az Édenen ragadt földi emberpár), de izgalmas nyelvészeti, szociológiai és valláselméleti (valláskritikai) kérdéseket is találhat az az olvasó, aki nem elégszik meg a világmegváltó kamaszfiú históriájával, hanem valami többre vágyik. 

Édeni leopárd. (Jordan Haynes / thinkubus illusztrációja)

Nem a Sötét Éden lesz az év sci-fije, ez egyértelmű, viszont az is tény, hogy a YA-sablonoktól eltekintve nem nagyon olvashattunk még hasonlót. A háttér abszolút különleges, a történetnek vannak egészen magával ragadó pillanatai (leginkább a regény második felében), és a felvetett kérdések is megérnek néhány óra beszélgetést az ilyesmire fogékony ismerősökkel. Illetve ugyan önálló regény, így is teljesen kerek a történet, tavaly megjelent egy nem közvetlen, öt-hat generációval később játszódó folytatása, a Mother of Eden, és idén jön a kétszáz évvel később játszódó Daughter of Eden is. Akit igazán megfogott a világ, így visszatérhet, és ami azt illeti, a folytatások valóban érdekesnek ígérkeznek.

--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: Dark Eden
Fordító: Farkas Veronika
Borító: Magyar Péter
ISBN: 978-96-3419-048-6
Oldalszám: 345
Ár:  3480,-  2610,- a kiadónál
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)