William Gibson: A periféria

A múltat ismerjük, a jövő kiszámíthatatlan. Ráadásul Gibson regényeiben általában nem túl barátságos, ebben az esetben pedig még bele is szól a múlt eseményeibe. A periféria 2014 egyik legjobb sci-fije, de nem csak a zsáner rajongóinak nyújthat sokáig emlékezetes olvasmányélményt. 

William Gibsont olvasni minden egyes alkalommal olyan, mint fejest ugrani az ismeretlenbe. Hiába vannak kedvelt témái, hiába ismerjük a stílust - vagy akár az adott történetet nagy vonalakban, mindig képes meglepni valami teljesen váratlan megoldással. Értelemszerűen most is ez a helyzet, A periféria tökéletes Gibson-mű, kicsit szokatlan arányokkal, izgalmas cselekménnyel, alapos történet- és világépítéssel, de nem egészen az - pozitív értelemben -, mint amire számítana az ember akár ezt a bejegyzést, akár a fülszöveget (vagy a regény elejét) olvasva. 

Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése volt, amikor kiderült, hogy Gibson új magyar kiadója az Agave lesz (szám szerint legalább az ötödik), ráadásul nem valamelyik korábbi kötet (újra-) kiadása lesz az első, hanem az új regény jön. Az más kérdés, hogy tovább kellett várni rá, mint amire számítottam, mert már az amerikai kiadónál is volt némi csúszás, de csak megérkezett ide is karácsony előtt - és tényleg az Agave legjobb karácsonyi, sőt, legjobb második féléves bizonyult (vagy legalábbis megosztott első hely a Közelképpel).

Gibson az utóbbi időben nem nagyon írt "valódi" sci-fit, inkább "nowpunk" regények születtek a billentyűzetén. A Blue Ant trilógia vitán felül kiváló, jó értelemben vett szépirodalmi magasságokba tör, és nem mellesleg közvetlen előfutára A perifériának is. Nem a történet szerint, hanem a szinte már szélsőségesen realista, rendkívül képszerű írásmód és (szintén pozitív) kortárs társadalomkritika, amit Gibson sikerrel csiszolt tökéletesre és alkalmazott ebben a regényben is. Sokan tartottunk tőle, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek cyberpunkjával elválaszthatatlanul összeforrt szerző esetleg elavultnak fog hatni a huszonegyedik században, de sikerrel vette az akadályt. Ugyan nem újítja meg ismét a műfajt, de olyan szintre emelkedik, amit még mindig nagyon kevesen képesek elérni, a hatvanhat éves mestert egyértelműen nem érdemes még leírni. 

Valamikor a közeljövőben, a gazdasági válság sújtotta USA egyik vidéki kisvárosában Flynne Fisher zsoldosként kereste a kenyerét online játékokban, most munkanélküli. Bátyja, az ex-katona Burton virtuális biztonsági őrként dolgozik, távirányítású drónokkal felügyeli a kijelölt területet. A környéken nagyjából csak drogfőzésből és illegális eszközök 3D-nyomtatásából lehet megélni, hacsak nem áll az ember a mindent felvásároló Hefty multicég alkalmazásában, magától értetődő tehát, hogy Flynne "egy maréknyi dollárért" átveszi Burton melóját, amikor az épp nem ér rá. A probléma csak az, hogy miközben a drónnal próbálja távol tartani a paparazzikat, szemtanúja lesz egy elég kellemetlen gyilkosságnak és ezen keresztül egy bonyolult politikai sakkjátszma fontos figurájává válik.

(forrás: Steam)

Hetven évvel később a világ már túl van a főnyereményként emlegetett katasztrófán. Az emberiség jelentős része kihalt, a megmaradtak pedig élik kényelmes, dekadens életüket a fejlett technológia óvó karjai között. Nanobotok építik és bontják a világot, távirányítású, mesterséges testeken keresztül olyan helyekre is elmehet az ember, ahova nem tudna, vagy nem lenne biztonságos, a fegyverfejlesztés és a művészet is különös, új irányokat követ. És persze birtokukban van az eszköz, amellyel felvehetik a kapcsolatot a múlttal - és komolyan beleszólhatnak az eseményekbe. Wilf Netherton, a kleptokraták-uralta jövő Londonjának befolyásos publicistája, egyik ügyfele testvérének halála ügyében nyomoz, bevetve minden rendelkezésre álló eszközt és forrást. Wilf és Flynne története értelemszerűen összeér, amikor találkoznak, az mindkét világot megváltoztatja.

Természetesen ahogy mindenki másnál, Gibsonnál is megvannak a szokásos témák, motívumok és eszközök. Ő azonban sokkal elegánsabban kezeli az ilyesmit, mint mondjuk Dick, nincs olyan az érzése az olvasónak, hogy ugyanazt a regényt írja meg újra és újra, elhanyagolható változtatásokkal. Minden egyes alkalommal friss és nagyon betalál, realista és kiszámíthatatlan, ráadásul rendszeresen valahol a sci-fi határvidékén egyensúlyozik, most éppen a politikai thrillerre kacsint ki a nyilvánvalóan sci-fis keretek közül.

Érdekes, hogy idén ez már a harmadik párhuzamos világokat szerepeltető regény, és a "távirányítós" test is visszatérő elem, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesznek jellemző motívumok a következő évek sci-fijében. Aztán hogy hosszabb távon mennyire állják meg a helyüket ezek a koncepciók, az megint más kérdés, Gibsonra különösen jellemző, hogy nagyon az adott időszakra reflektálnak a regényei, témájukat, stílusukat, problémafelvetéseiket és természetesen a szerepeltetett technológiát illetően. Joggal merül föl a kérdés, hogy tíz-húsz év múlva milyen lesz A periféria, elvégre mai szemmel sok szempontból elavult és vicces például a Neurománc cyberpunkja. De Gibson ezúttal résen volt és olyan választ ad erre a problémára, hogy már önmagában azért is érdemes elolvasni.

--

Kiadó: Agave

Kiadási év: 2014

Eredeti megjelenés: 2014

Eredeti cím: The Peripheral

Fordító: Bottka Sándor Mátyás

Borító: Kuszkó Rajmund

ISBN: 978 61 5546 893 3

Oldalszám: 528

Ár: 3780,- (borítóár) / 2835,- (Agavebolt)

--

Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Iratkozz fel a blog feedjére, lájkold az oldalt a Facebookon, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)