Szupercivilizációk, buddhista ihletésű virtuális poklok, kegyetlenség és mérhetetlen humanizmus - a Közelkép rendkívül változatos, magával ragadó és gondolatébresztő regény. Iain M. Banks ezúttal is csúcsformában.
Iain M. Banks utolsó előtti Kultúra-regényét veheti kézbe az olvasó a Közelképpel. Banks tavaly bekövetkezett, tragikusan korai haláláig a kortárs sci-fi óriási népszerűségnek örvendő alkotója volt, abszolút méltán: regényei hatalmas fantáziáról, lenyűgöző történetvezetési készségről, komoly írói elhivatottságról mesélnek.
Ugyan más sci-fi regényeket (és szépirodalmat) is írt, Banks jobbára mégis a Kultúra-ciklus miatt ismert, legalábbis nálunk. A távoli jövőben, szinte a mágia határait súroló technológiai fejlettségű szupercivilizációk és feltörekvő fajok benépesítette galaxisban játszódó történetek okkal népszerűek, Banks egészen egyedülállót alkotott az űropera műfajában.
A Kultúra-regények lazán összefüggő sorozatot alkotnak, itt-ott ugyan van némi utalás más történetek eseményeire és szereplőire, de nagyjából függetlenül is olvashatók. Időrendben haladni legfeljebb azért érdemes, mert a későbbi kötetekben a Kultúrával kapcsolatos alapvetéseket már nem feltétlenül magyarázza el a szerző, ugyanakkor a folyamatos irodalmi fejlődés miatt érdemesebb későbbi regényt választani kezdésnek, a legelső (Emlékezz Phlebasra) például fölöslegesen túlírt és úgy általában nem egy erős darab. A Közelkép viszont, az utolsó előtti regény, talán minden eddiginél jobban sikerült.
Kezdjük az elején. A Kultúra egy - mostanában divatos kifejezéssel élve - szingularitás utáni civilizáció, mérhetetlen technológiai fejlettséggel és rendkívül liberális kultúrával. A biológiai alapú létformák mellett rengeteg mesterséges intelligencia - drónok, sőt, komplett hajók - is a polgárai közé tartozik. Előbbiek tele vannak pakolva drogmirigyekkel, az agyról (tudatról) biztonsági mentést készítő idegmíderekkel és megannyi más kütyüvel, élvezik az életet, csinálják a kis dolgaikat, életük jobbára teljesen biztonságos, a valódi halál ritkaságszámba megy. Utóbbiak, főleg a nagyobb hajók, a galaxis igazi lángelméi. A mesterséges intelligencia fejlettségének ezen a szinten már csak a hardver szab határt, azzal pedig elég jól el vannak látva, ráadásul fizikai természetükből adódóan jóval ellenállóbbak, mint a humanoidok.
Hasonló fejlettségű civilizációból nem sok fordul elő a környéken, van viszont rengeteg feltörekvő népség az alacsonyabb szinteken, egy részük még el sem hagyta szülőbolygója felszínét, mások már felfedeznek és kereskednek, szigorúan a legfejlettebbek által létrehozott kereteken belül, és mindig akadnak olyanok, akik az erőszak útját választják. Legyenek akár önreplikáló nanobotok vagy nagyobb gépezetek, hús-vér lények által kezelt hadihajók vagy bármi egyéb, ezeket általában rövid úton lerendezik és innentől megvetés övezi az adott fajt.
De mi a helyzet a nem fizikai természetű erőszakkal? Bizonyos fajok, melyeknél a fizikai "újjászületés" vallási vagy egyéb okok miatt problémás, létrehoztak a halottaknak egyfajta digitális túlvilágot, ahol még egy életet leélhetnek, interakcióba léphetnek hátrahagyott rokonaikkal és ismerőseikkel, aztán ha lejár az idejük, törlődnek a kibertérből. A virtuális mennyország elég jól bevált, egy idő után néhány faj elkezdte összekötni hálózatait, népszerű trendet és gyakorlatilag egy virtuális háttérgalaxist teremtve. Néhányan viszont nem elégedtek meg ezzel, úgy okoskodtak, hogy nem véletlenül rendelkezik a legtöbb vallás a jutalom-mennyország mellett büntetés-pokollal is. A virtuális valóság nekik is végtelen eszköztárat adott, áldozataiknak pedig nagyon is valódi szenvedést.
Természetesen sokan elítélik ezt a gyakorlatot, ők az utóbbi időben szövetségbe tömörültek és a digitális poklok támogatóival szimulált terekben csapnak össze, a háború tétje valamelyik ideológia teljes győzelme. A Kultúra ugyan a pokolellenesek pártján áll, de a harcokban nem vesz részt, mert belépésük aránytalan túlerőt jelentene, csak külső megfigyelőként tevékenykednek. Legalábbis egy darabig, legalábbis a felszínen, amíg el nem szabadulnak... na nem a pokol, ilyen béna szóvicceket nem használunk, de legalábbis az indulatok. Amikor a háború a virtualitásból kilép a fizikai valóságba, a Kultúra titkosszolgálatának Kontakt-részlege is beszáll.
Eközben egy feltörekvő faj anyabolygóján Lededje Y'breq a leggazdagabb - és a szokásoknak megfelelően gátlástalan és aljas - helyi üzletember trófea-rabszolgájaként éli életét. Lededje tetovált, ami nem valami billogot vagy kisebb mintát jelent, hanem a genetikáját úgy változtatták meg, hogy testének minden egyes négyzetmilliméterén bonyolult mintákkal díszítve született, ez alól a szeme, a csontjai és a belső szervei sem jelentenek kivételt. Ez a gyakorlat egy életre gazdájához köti, akinek korlátlan hatalma van fölötte, ám egy váratlan pillanatban mégis esélyt kap a szabadulásra és bosszúra.
Banks pokolábrázolása érdekes módon nem annyira az európai, mint inkább a keleti, elsősorban buddhista elképzelésekkel mutat hasonlóságot. Mint ilyen, egyfelől meglehetősen naturális és rendkívül kegyetlen (ámbár a keresztényeket sem kell azért félteni), másfelől pedig adja magát a párhuzam: kívülről a regény pokolpárti civilizációi sem tűnnek feltétlenül kegyetlennek, ahogy a buddhizmussal kapcsolatban is a vegetarianizmust, az élet tiszteletét és a békés meditálást szokták nyugaton ismerni, de ha megnézzük közelebbről a fenti, egyébként bőven a szelídebbek közé tartozó illusztrációkat, esetleg beírjuk a "buddhist hell" keresőszót, már nem ilyen szimpatikus a helyzet.
Amellett, hogy a Közelkép kétségtelenül egy modern, jó tempójú, színes és fordulatos űropera, nagyon komoly morális kérdéseket is feszeget. A pokol vagy a rabszolgaság csak kettő ezek közül, részleteiben nézve több tucat oldalt tele lehetne írni elemzéssel és még így is bőven maradna felfedezni való. Érdemes lassan olvasni, időnként megállni és eltöprengeni rajta, esetleg megbeszélni valakivel, de a dolog szépsége abban rejlik, hogy nem muszáj így közelíteni hozzá, sima szórakoztatóirodalomnak is felfogható, noha kizárólag így olvasva sokat veszíthetünk.
Jó látni, hogy a nyár második fele már korántsem olyan megjelenési holtszezon, mint pár éve, a Közelkép csúcsidőszakban is megállná a helyét, sőt, egyelőre nagyon úgy látszik, hogy ott lesz az év öt legjobb SF/F regénye között, ami nagyjából kétszáz könyv között nem egy rossz teljesítmény. Egy ideje gondolkodom rajta, hogy Kultúra-szüzeknek érdemes-e ajánlani, tekintve, hogy bizonyos részletek, vagy éppen a legutolsó mondat jelentősége csak úgy érthető, ha az ember már átrágta magát a sorozat néhány részén, de mivel ezek az összkép szempontjából nem feltétlenül szükségesek, és ez az egyik, ha nem a legjobb Kultúra-regény, szerintem bátran belefoghat az is, aki soha életében nem olvasott még Bankstől semmit.
Verdikt: Ajánlott, sőt, kötelező.
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: Surface Detail
Fordító: Gálla Nóra
Borító: Lauren Panepito
ISBN: 978 61 5546 822 3
Oldalszám: 533
Ár: 3780,- (borítóár) / 2835,- (Agavebolt) / 2480,- (e-könyv)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Lájkold az oldalt a Facebookon, iratkozz fel a blog feedjére, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
A Kultúra-regények lazán összefüggő sorozatot alkotnak, itt-ott ugyan van némi utalás más történetek eseményeire és szereplőire, de nagyjából függetlenül is olvashatók. Időrendben haladni legfeljebb azért érdemes, mert a későbbi kötetekben a Kultúrával kapcsolatos alapvetéseket már nem feltétlenül magyarázza el a szerző, ugyanakkor a folyamatos irodalmi fejlődés miatt érdemesebb későbbi regényt választani kezdésnek, a legelső (Emlékezz Phlebasra) például fölöslegesen túlírt és úgy általában nem egy erős darab. A Közelkép viszont, az utolsó előtti regény, talán minden eddiginél jobban sikerült.
Kezdjük az elején. A Kultúra egy - mostanában divatos kifejezéssel élve - szingularitás utáni civilizáció, mérhetetlen technológiai fejlettséggel és rendkívül liberális kultúrával. A biológiai alapú létformák mellett rengeteg mesterséges intelligencia - drónok, sőt, komplett hajók - is a polgárai közé tartozik. Előbbiek tele vannak pakolva drogmirigyekkel, az agyról (tudatról) biztonsági mentést készítő idegmíderekkel és megannyi más kütyüvel, élvezik az életet, csinálják a kis dolgaikat, életük jobbára teljesen biztonságos, a valódi halál ritkaságszámba megy. Utóbbiak, főleg a nagyobb hajók, a galaxis igazi lángelméi. A mesterséges intelligencia fejlettségének ezen a szinten már csak a hardver szab határt, azzal pedig elég jól el vannak látva, ráadásul fizikai természetükből adódóan jóval ellenállóbbak, mint a humanoidok.
Hasonló fejlettségű civilizációból nem sok fordul elő a környéken, van viszont rengeteg feltörekvő népség az alacsonyabb szinteken, egy részük még el sem hagyta szülőbolygója felszínét, mások már felfedeznek és kereskednek, szigorúan a legfejlettebbek által létrehozott kereteken belül, és mindig akadnak olyanok, akik az erőszak útját választják. Legyenek akár önreplikáló nanobotok vagy nagyobb gépezetek, hús-vér lények által kezelt hadihajók vagy bármi egyéb, ezeket általában rövid úton lerendezik és innentől megvetés övezi az adott fajt.
De mi a helyzet a nem fizikai természetű erőszakkal? Bizonyos fajok, melyeknél a fizikai "újjászületés" vallási vagy egyéb okok miatt problémás, létrehoztak a halottaknak egyfajta digitális túlvilágot, ahol még egy életet leélhetnek, interakcióba léphetnek hátrahagyott rokonaikkal és ismerőseikkel, aztán ha lejár az idejük, törlődnek a kibertérből. A virtuális mennyország elég jól bevált, egy idő után néhány faj elkezdte összekötni hálózatait, népszerű trendet és gyakorlatilag egy virtuális háttérgalaxist teremtve. Néhányan viszont nem elégedtek meg ezzel, úgy okoskodtak, hogy nem véletlenül rendelkezik a legtöbb vallás a jutalom-mennyország mellett büntetés-pokollal is. A virtuális valóság nekik is végtelen eszköztárat adott, áldozataiknak pedig nagyon is valódi szenvedést.
Természetesen sokan elítélik ezt a gyakorlatot, ők az utóbbi időben szövetségbe tömörültek és a digitális poklok támogatóival szimulált terekben csapnak össze, a háború tétje valamelyik ideológia teljes győzelme. A Kultúra ugyan a pokolellenesek pártján áll, de a harcokban nem vesz részt, mert belépésük aránytalan túlerőt jelentene, csak külső megfigyelőként tevékenykednek. Legalábbis egy darabig, legalábbis a felszínen, amíg el nem szabadulnak... na nem a pokol, ilyen béna szóvicceket nem használunk, de legalábbis az indulatok. Amikor a háború a virtualitásból kilép a fizikai valóságba, a Kultúra titkosszolgálatának Kontakt-részlege is beszáll.
Eközben egy feltörekvő faj anyabolygóján Lededje Y'breq a leggazdagabb - és a szokásoknak megfelelően gátlástalan és aljas - helyi üzletember trófea-rabszolgájaként éli életét. Lededje tetovált, ami nem valami billogot vagy kisebb mintát jelent, hanem a genetikáját úgy változtatták meg, hogy testének minden egyes négyzetmilliméterén bonyolult mintákkal díszítve született, ez alól a szeme, a csontjai és a belső szervei sem jelentenek kivételt. Ez a gyakorlat egy életre gazdájához köti, akinek korlátlan hatalma van fölötte, ám egy váratlan pillanatban mégis esélyt kap a szabadulásra és bosszúra.
Banks pokolábrázolása érdekes módon nem annyira az európai, mint inkább a keleti, elsősorban buddhista elképzelésekkel mutat hasonlóságot. Mint ilyen, egyfelől meglehetősen naturális és rendkívül kegyetlen (ámbár a keresztényeket sem kell azért félteni), másfelől pedig adja magát a párhuzam: kívülről a regény pokolpárti civilizációi sem tűnnek feltétlenül kegyetlennek, ahogy a buddhizmussal kapcsolatban is a vegetarianizmust, az élet tiszteletét és a békés meditálást szokták nyugaton ismerni, de ha megnézzük közelebbről a fenti, egyébként bőven a szelídebbek közé tartozó illusztrációkat, esetleg beírjuk a "buddhist hell" keresőszót, már nem ilyen szimpatikus a helyzet.
Amellett, hogy a Közelkép kétségtelenül egy modern, jó tempójú, színes és fordulatos űropera, nagyon komoly morális kérdéseket is feszeget. A pokol vagy a rabszolgaság csak kettő ezek közül, részleteiben nézve több tucat oldalt tele lehetne írni elemzéssel és még így is bőven maradna felfedezni való. Érdemes lassan olvasni, időnként megállni és eltöprengeni rajta, esetleg megbeszélni valakivel, de a dolog szépsége abban rejlik, hogy nem muszáj így közelíteni hozzá, sima szórakoztatóirodalomnak is felfogható, noha kizárólag így olvasva sokat veszíthetünk.
Jó látni, hogy a nyár második fele már korántsem olyan megjelenési holtszezon, mint pár éve, a Közelkép csúcsidőszakban is megállná a helyét, sőt, egyelőre nagyon úgy látszik, hogy ott lesz az év öt legjobb SF/F regénye között, ami nagyjából kétszáz könyv között nem egy rossz teljesítmény. Egy ideje gondolkodom rajta, hogy Kultúra-szüzeknek érdemes-e ajánlani, tekintve, hogy bizonyos részletek, vagy éppen a legutolsó mondat jelentősége csak úgy érthető, ha az ember már átrágta magát a sorozat néhány részén, de mivel ezek az összkép szempontjából nem feltétlenül szükségesek, és ez az egyik, ha nem a legjobb Kultúra-regény, szerintem bátran belefoghat az is, aki soha életében nem olvasott még Bankstől semmit.
Verdikt: Ajánlott, sőt, kötelező.
--
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: Surface Detail
Fordító: Gálla Nóra
Borító: Lauren Panepito
ISBN: 978 61 5546 822 3
Oldalszám: 533
Ár: 3780,- (borítóár) / 2835,- (Agavebolt) / 2480,- (e-könyv)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Lájkold az oldalt a Facebookon, iratkozz fel a blog feedjére, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
Nekem csak az az egy problémám van ez ügyben, nevezetesen hogy neki merjek-e állni ezt elolvasni magyar fordításban, angolul felibe-harmadába már rég átfutottam, végig s rendesen elolvasni még nem volt időm, viszont már eleve a cím vaskos félrefordítása igencsak meggondolásra késztet - ui. a Surface Detail semmiféle módon NEM jelent közelképet - szárazföldi, ill. felszíni szolgálatot jelent (bolygófelszínit) akár a bármely mostani tengerészetnél a nem hajózó, kikötői szolgálat!
VálaszTörlésEzen ne akadj fenn, nem egyedi eset, hogy a magyar cím eltér az eredetitől. A fordítás rendben van, maga a regény meg Banks egyik legjobbja, kár lenne kihagyni.
Törlés