Steven Erikson: A hold udvara

Képzelj el egy világot, ahol civilizációk sora váltja egymást százezer évek óta (egyáltalán, képzeld el csak azt a százezer évet...). Képzelj el egy világot, ahol az istenek tevékenyen beleavatkoznak híveik életébe, ahol a mágia valóság, ahol egyes lények túlélik a korok, kultúrák bukását százezer éveken át. Egy világot, mely több síkra tagolódik, a látható valóság szövedéke mögött üregek vannak, s ezen üregek erejét szinte bármire fel lehet használni. De ezek mögött az üregek mögött is van más, ősi istenek ősi üregei. És egy olyan világot, ahol nem csak a halandók válnak isteneik játékszereivé, hanem egy halandó is dacolhat választott, majd megtagadott istene akaratával, akár szemtől szemben is.
Sikerült?
A kanadai fantasymesternek igen. És el is kezdte megírni, A Malazai Bukottak Könyvének Regéje sorozatcímre hallgató gigantikus históriájában, melynek első kötete A hold udvara.

Az események folyásába meglehetősen in medias res módon kapcsolódunk bele, sok dolog nekem is csak most, második olvasásra lett egyértelmű, vagy tűnt fel egyáltalán, a következő négy kötet után. De ez nem kell, hogy bárkit is eltántorítson, mindenképpen érdemes a műfajt kedvelőknek belekezdeni, szerintem Tolkien művei után ez a következő igazán fontos, műfajmegújító alkotás a fantasy történelmében.

Már a legelején feltűnik Erikson erőteljes stílusa, mondhatni szokatlanul élethűen írja le a háborút, annak minden borzalmával együtt, akár a legkisebb eseményen keresztül is. Már az előző, az ötödik kötetről szóló bejegyzésemben is megemlítettem a kidolgozott, valódi és reális jellemmel bíró szereplők hihetetlen mennyiségét, az e kötetben felvonultatott nevek később is visszatérnek, néhányan itt csak említés szintjén fordulnak elő és a folytatásban válnak valósággá, mások fordítva, de a legendás Hídégetők már most az események középpontjában vannak, még ha ez nem is mindenki számára egyértelmű, és gyakran derül ki egy átlagosnak hitt karakterről, hogy még mindig nem tudunk mindent róla. Többek között ez a meglepő mélységekig kidolgozottság teszi korszakalkotóvá az antropológus-archeológus-író ezirányú munkásságát, aki nem csak elképzelte, hogy milyen lehet egy ilyen (fent felvázolt) világ, hanem meg is teremtette, jelenével, múltjával, mitológiájával együtt.

Az alapvetően komor hangulatot színesíti (vagy tovább árnyalja?) néhány könnyedebb, mondhatni humoros szereplő is; sőt, még szerelmi szál is akad, igaz, tényleg csak egy szál a hatalmas szövetben, és felsőbb erőknek köszönhetően. De egy császárát vesztett birodalomban, ahol nem a trónfosztó császárnő mozgatja a dolgokat, talán nem is csoda, ha nem elsősorban szerelemmel foglalkoznak az emberek és hasonlók (vagy teljesen más lények), kiváltképp, ha nem is urai a saját sorsuknak. És ez gyakran megesik, amikor az istenek háborúja a földi világra is kiterjed.

Csak egyvalamit sajnálok: filmen valószínűleg soha nem fogjuk látni a Regét, kizárt, hogy bármelyik stúdió pénzt adjon egy tízkötetes sorozat megfilmesítésére, ami kötetenként minimum két-három, 180-200 perces mozit jelenthetne.

--
Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2003

Eredeti cím: Gardens of the Moon

Fordító: Fehér Fatime

Oldalszám: 490

--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)