Jeff VanderMeer nem rossz író, vannak érdekes és eredeti elképzelései, még ha ezekért nem is érdemelne feltétlenül ennyi díjat és jelölést. A többek között China Miéville nevével is fémjelzett New Weird irodalmi zsáner egyik képviselője, ügyesen tudja ötvözni a sci-fi- és fantasy-elemeket, ahogy ezt legújabb magyarul megjelent könyve is mutatja. A Borne egyértelmű előrelépés a Déli Végek-trilógiához képest, érdemes elolvasni, de azért azért nem is tökéletes.
A történet egy poszt-apokaliptikus világ egyik városában játszódik, csakhogy itt nem a szokásos atomháborúk, robotok, természeti katasztrófák, idegenek vagy vírusok okozzák az emberiség vesztét, hanem a biotechek. Nem félig gép, félig élőlény teremtményekre kell gondolni (van egy-két olyan is), hanem az emberek által organikusan létrehozott teremtényekre, melyek a kvázi-természetes tulajdonságaikkal könnyítik meg az emberiség életét, mint például a lámpaként funkcionáló szentjánosbogarak.
Ezeket a lényeket a Vállalat hozta létre, ám egyszercsak beütött a krach, az óriásira megnövő, repülni is tudó biotech Mord pedig elpusztította a várost. Ide érkezik meg a főhős Rachel, itt találkozik a biotechnikus Wickkel, itt alakít magának ki egy lehetőségekhez képest tűrhető életet – és itt találja meg Borne-t.
Borne kicsit olyan, mintha az Evolúció című filmből érkezett volna: gyakorlatilag a nulláról kezd el megállíthatatlanul fejlődni, értelmes, beszélő, gondolkodó lénnyé alakul nagyon rövid idő alatt, ugyanakkor van benne egy erős gyermekmotívum is. Ezáltal Rachel olyan, mintha egy örökbefogadó anya lenne, a szerep minden örömével és kínjával együtt. Ám mivel Borne mégsem ember, ez igencsak érdekes szituációkat és kérdéseket vet fel, gyakorlatilag a könyv kilencven százaléka ezekre épül.
Ez a legerősebb része a könyvnek, tulajdonképpen hibátlan, a naplószerű narráció és a flashbackek is jól illeszkednek az amúgy maximálisan kiforrott történethez. Illetve maga a világ is érdekes, tehát összességében tényleg jó könyvről van szó. Azonban a maradék tíz százalék eléggé befejezetlen hatást kelt...
VanderMeer sem fizikus, sem biológus, sőt, így látatlanban meg merem kockáztatni, hogy meg is bukott ezekből a tantárgyakból. Kitalált egy rendkívül kreatív világot, de látszólag olyan szinten bizonytalan volt a technikai kérdésekkel kapcsolatban, olyan szinten nem volt még csak fogalma se a dolgokról, hogy az már-már nevetséges. Egy félig-meddig tudományos-fantasztikus könyvben hogyan lehet ennyire kínosan ügyelni arra, hogy még csak véletlenül se használjon semmit, aminek köze lehet a természettudományokhoz?
Persze lehet mindezt azzal magyarázni, hogy tulajdonképpen Rachel naplóját olvastuk, ő pedig bevallottan nem értett ezekhez a dolgokhoz és még csak nem is érdekelték, de ez a bioteches világ így eléggé kidolgozatlan maradt. Kár érte, mert VanderMeer tényleg valami újat és egyedit alkotott, már csak a Vállalatból és Wickből is lazán ki lehetne hozni még két-három, egyenként három-négyszáz oldalas történetet, a teljes világról nem is beszélve. Így azért marad egy kis hiányérzet, de összességében nem rontja el az élményt - és a Déli Végeket is messze felülmúlja, érdemes elolvasni.
„Rachel guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult.”Így kezdődik a fülszöveg, ami elsőre (és sokadjára is) meghökkentő, főleg a „gigantikus zsarnoki medve” rész. Talán ha nem olvasom félre – „zsarnoki medve bundájában”-nak, azt hittem, valamilyen kis szörnyecske felzabálta az óriásmedvét –, bele sem kezdek. Ez a Mord-koncepció olyannak tűnt, mint valamilyen kitekert King Kong-történet, mintha lekvárt tennénk a húslevesbe, mert olyan még úgysem volt. Szerencsére VanderMeer megkímélt minket ettől és egy nagyon pöpec kis világot rakott össze.
A történet egy poszt-apokaliptikus világ egyik városában játszódik, csakhogy itt nem a szokásos atomháborúk, robotok, természeti katasztrófák, idegenek vagy vírusok okozzák az emberiség vesztét, hanem a biotechek. Nem félig gép, félig élőlény teremtményekre kell gondolni (van egy-két olyan is), hanem az emberek által organikusan létrehozott teremtényekre, melyek a kvázi-természetes tulajdonságaikkal könnyítik meg az emberiség életét, mint például a lámpaként funkcionáló szentjánosbogarak.
 |
| Keith Negley illusztrációja (innen) |
Borne kicsit olyan, mintha az Evolúció című filmből érkezett volna: gyakorlatilag a nulláról kezd el megállíthatatlanul fejlődni, értelmes, beszélő, gondolkodó lénnyé alakul nagyon rövid idő alatt, ugyanakkor van benne egy erős gyermekmotívum is. Ezáltal Rachel olyan, mintha egy örökbefogadó anya lenne, a szerep minden örömével és kínjával együtt. Ám mivel Borne mégsem ember, ez igencsak érdekes szituációkat és kérdéseket vet fel, gyakorlatilag a könyv kilencven százaléka ezekre épül.
Ez a legerősebb része a könyvnek, tulajdonképpen hibátlan, a naplószerű narráció és a flashbackek is jól illeszkednek az amúgy maximálisan kiforrott történethez. Illetve maga a világ is érdekes, tehát összességében tényleg jó könyvről van szó. Azonban a maradék tíz százalék eléggé befejezetlen hatást kelt...
VanderMeer sem fizikus, sem biológus, sőt, így látatlanban meg merem kockáztatni, hogy meg is bukott ezekből a tantárgyakból. Kitalált egy rendkívül kreatív világot, de látszólag olyan szinten bizonytalan volt a technikai kérdésekkel kapcsolatban, olyan szinten nem volt még csak fogalma se a dolgokról, hogy az már-már nevetséges. Egy félig-meddig tudományos-fantasztikus könyvben hogyan lehet ennyire kínosan ügyelni arra, hogy még csak véletlenül se használjon semmit, aminek köze lehet a természettudományokhoz?
 |
| Kayla Harren illusztrációja (innen) |
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2017
Eredeti cím: Borne
Fordító: Farkas Veronika
ISBN: 9789634192541
Oldalszám: 320
Ár:
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
Habár nem olvastam a Borne-t, de a fülszöveg alapján Mord egy az egyben Shardik a Setét Toronyból.
VálaszTörlésVanderMeer nálam örökre elvágta magát a Déli Végekkel és ez a King koppintás még lejjebb taszítja. (A Setét Torony is iszonyat nagy csalódás volt.)