Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya

Évek óta itt figyel már a polcomon Robert Silverberg okkal népszerű regénye, valami miatt mégsem olvastam el eddig. Talán azért, mert tartottam tőle, hogy mégsem tetszene annyira, talán azért, mert mindig volt valami új és ezt ínségesebb időkre tartogattam, tulajdonképpen mindegy is már. 2012-13 fordulóján, miután végeztem az Ítélet könyvével és nem mellesleg a Rukkolának köszönhetően sikerült hozzájutnom az eddig magyarul megjelent két folytatás hiányzó részéhez és a Lord Valentine kastélya új kiadásához, végül sorra került. 

Silverbergtől korábban alig olvastam (ebben azért a magyar könyvkiadás is ludas), nagyjából csak az Asimovval közösen írt Leszáll az éjt, illetve 2010 nyarának elején a Legendák novellagyűjtemény második kötetében egy novellát, ahogy látom, már akkor tervben volt a Majipoor-sorozat elolvasása, most pedig ennek a novellának az újraolvasása fog következni. 

Robert Silverberg az angolszász sci-fi egyik legnagyobb élő klasszikusa, nagyjából Asimov és Bradbury kortársa (tizenöt évvel fiatalabb), valahogy a magyar könyvkiadókat mégsem érdekelte sokáig, ezért itthon lényegesen kevésbé ismert, mint már a rendszerváltás előtt is megjelenő társai. Talán emiatt nem is jelentek meg még a Majipoor-sorozat további kötetei, csak az első három: a kiadó a "nyugatihoz" hasonló sikerre számított, de itthon ismeretlen névvel nem egyszerű könyvet eladni. 

Jim Burns borítóterve az 1981-es Bantam Books kiadáshoz

Pedig Silverberg és a Lord Valentine kastélya abszolút méltó a (külföldi) híréhez: jól megírt történet egy elképesztő világban. Hol van ilyenkor Hollywood? Az óriási bolygó, melyen több milliárd, féltucat különböző fajba tartozó intelligens lény épít civilizációt és a köztes, csodálatosan színes tájak is hemzsegnek a változatos, különleges növényektől, állatoktól és mindenféle mástól, filmfeldolgozás után kiált. A gyűrűk ura és az Avatar óta tudjuk, hogy létezik a technológia, amivel megfelelő minőségben lehet mozivászonra lehet vinni a fantáziát (mellesleg szerintem Cameron merített némi ihletet Silverberg regényéből ilyen téren), a történet - ez az egyetlen hibája - nem olyan bonyolult, hogy ne lehetne szinte maradéktalanul forgatókönyvvé gyúrni, de persze Silverberget is megértem, ha nem adja el a jogokat. 

Majipoor három kontinense (forrás: majipoor.com)

Részben fantasy, részben nagyszabású űropera, tökéletesen ötvözve a kettő pozitívumnak számító jellegzetességeit és az alapvetően könnyed, szórakoztató történet mögött olyan alapos háttér húzódik meg, ami ritkaságnak számít hasonló regények között.

A történet is jó, nincs öncélúan túlbonyolítva, de a klasszikus hőstörténetek jellegzetesen egyszerű sablonjánál azért valamivel csavarosabb. Tulajdonképpen egy road movie-szerű (tulajdonképpen Odüsszeiát is írhatnék...) énkeresés Majipoor élő és működő világában - érezhető, hogy nem csak díszlet, hanem rendesen átgondolt, "valódi" -, szintén a sablonosság határán mozgó, de egyéni jellegzetességeik miatt még bőven az érdekes oldalon maradó karakterekkel. Valentine, az emlékezetét vesztett vándor és későbbi útitársai mind kellemesen megírt figurák, saját gondolatokkal, motivációkkal és félelmekkel, aligha van olyan érzése olvasás közben valakinek, hogy nem utazná be velük szívesen Zimroel jókora kontinensét.

Valentine amnéziája eleve ad némi sötétebb árnyalatot az alapvetően élénk, színes történetnek és ahogy egyre jobban kitárul a világ, apró darabokból összerakja az olvasó a saját képét az óriási bolygó hosszú múltjáról, az egész tovább árnyalódik, egyfajta disztopikus hangulat lengi be halványan az oldalakat. Figyelem, itt senki ne gondoljon az Éhezők viadalával beszivárgó, csillámvámpír-helyettesítő tinidisztópiákra, Majipoor esetében a szó eredeti és legnemesebb értelmében vett disztópia értendő. Hatalmas a világ, nagy a múltja, egy ekkora rendszer esetében a gépezetbe került homokszem is csak sokára lesz érzékelhető, de már Valentine kifejezetten szokatlan esete is arra utal, hogy valami nem stimmel a világot mozgásban tartó rendszerrel. Ennek mibenléte persze csak részben derül ki most, valamiről a többi kötetnek is kell szólnia, viszont amit itt kap az olvasó több mint ötszáz oldalon keresztül, az is bőven elég, a szó pozitív értelmében.

És nem mellesleg kifejezetten motivált a régi zsonglőrlabdáim előszedésére - illetve azóta már kiderült, hogy nem csak egynapos újra-fellángolás, úgyhogy beszereztem néhány újat is... :)

Neil Bantock borítóterve

--
Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)
Kiadási év: 2009
Eredeti megjelenés éve: 1980
Eredeti cím: Lord Valentine's Castle
Fordító: Nemes István
Borító: Sallai Péter
Oldalszám: 573
ISBN: 978 963 9866 42 3
Ár: 3990,-
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon is elérhető. Iratkozz fel, hogy azonnal értesülj az új bejegyzésekről!