2011. május 26., csütörtök

Andrzej Sapkowski: Vaják I. - Az utolsó kívánság


Amióta 2007-ben megjelent a The Witcher c. számítógépes játék és megtudtam, hogy az eredetije egy lengyel fantasy-novellasorozat egy bizonyos Andrzej Sapkowski tollából, folyamatosan szidtam a magyar kiadókat, hogy hogy lehetnek ilyen hülyék, hogy nem fordítják le és jelentetik meg reménykedtem benne, hogy talán egyszer magyarul is olvasható lesz a Ríviai Geralt, a fantasy, a szláv mitológia, a kocsmafilozófia, akasztófahumor és egyéb összetett szavak különféle nők meg lények változatos elegyéből álló világban kóborló mutáns szörnyvadász, vagyis az egészen jól sikerült hivatalos magyar fordításban vaják története. 
Nos, erre múlt hétig kellett várni.

Andrzej Sapkowski június 21-én fogja ünnepelni a hatvanharmadik születésnapját (simán feleennyi idősnek hittem, de ezt már George R. R. Martin esetében is benéztem). Közgazdásznak indult, aztán szerencsére fantasyírásra adta a fejét: az első novella Geraltról 1986-ban jelent meg a lengyel Fantastyka magazin oldalain, meglehetős sikert aratva, csakúgy, mint négy évvel később első kötete, a Wiedźmin (Vaják), melyből tévésorozat is készült. Jelen kötet megjelenés szerint a harmadik, de angol nyelven is ezt adták ki először. 

Egy lengyel kiadás
Ríviai Geralt annak ellenére, hogy bizonyos hasonlóságokat mutat Solomon Kane karakterével, meglehetősen egyedi főszereplő. Célzott beavatkozásokkal kiváló harcossá, szörnyvadásszá tett mutáns egy olyan világban, ahol egymás közelében élnek ugyan emberek, elfek, törpök és egy elejtett mondat szerint még félszerzetek is előfordulnak, de a legkevésbé sem szívlelhetik egymást - az emberek különösen utálják általában a "másfajúakat" (és Geraltunk sem tekinthető egészen embernek), akik hasonló lenézéssel és sértő magatartással reagálnak legtöbbször. Bizonyos helyeken tisztelik, máshol félnek tőle vagy belekötnek, ráadásul egyre kevésbé van szükség a magafajtákra:  az elmúlt évszázadok során a legtöbb valamirevaló szörnyet kipusztították az emberek közelében. Ezek a körülmények alakították sajátos életfilozófiáját és humorát, a szerző szemmel láthatóan alaposan kidolgozta a karaktert és ezzel kiemelte az egyszerű fantasyhősök sorából, mint ahogy többi szereplő is tartogat meglepetéseket és más fantasykhez képest szokatlan mélységeket, még ha nem is mind alaposan kidolgozott. Ugyanezt megtette a világgal is: a már unalmassá váló germán mitológia helyére itt értelemszerűen a szláv lép. Strigákkal (emlékszünk a játék bevezető videójára?), ruszalkákkal, kikimórákkal, és egyéb, néha egészen meglepő lényekkel, illetve kiválóan alkalmazott népmesei szabályokkal. 

Egy angol kiadás
A hat novella és a hétrészes kerettörténet lényege korántsem a céltalan kaszabolás, mint amit az ember várhatna egy ilyen címszereplő esetén: sokkal nagyobb hangsúly van magán a történeten, a világon és a karaktereken, mintsem az akción, és ezek a legjobb kortárs fantasyírók: Steven Erikson, George R. R. Martin, Terry Pratchett, Szergej Lukjanyenko és talán Brandon Sanderson közé emeli Andrzej Sapkowskit, tehát nem akármilyen könyvről van szó. Megérte kilenc négy évet várni. 

Ha nem a játékból vett grafika díszítené a borítót, hanem mondjuk az egyik angol kiadáson vagy akár a játék dobozán  is látható farkasfej, szinte tökéletes lenne. Néhány elgépelés sajnos akad, de a fordítás nagyon jó. 

--
Kiadó: PlayON! 
Kiadási év: 2011 
Eredeti cím: Ostatnie życzenie 
Fordító: Szathmáry-Kellermann Viktória
Oldalszám: 287 
--

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

2 megjegyzés:

  1. "különféle nők meg lények változatos elegyéből" pfffffffffff

    :PP

    viszont: "Strigákkal (emlékszünk a játék bevezető videójára?), ruszalkákkal, kikimórákkal, és egyéb, néha egészen meglepő lényekkel, illetve kiválóan alkalmazott népmesei szabályokkal. "

    én is kérem. mostazonnal. :PP :))

    VálaszTörlés
  2. Vizsga(időszak) után odaadom :P

    VálaszTörlés