2010. október 20., szerda

John Man: Dzsingisz kán vezetői módszerének titkai

Igen, tényleg létezik ilyen könyv. Ami önmagában nem lenne feltétlenül gond, az viszont már annál inkább, hogy létjogosultsága is van az efféléknek. Nem, Dzsingisszel semmi baj, sőt :), az viszont elgondolkodtató, hogy a jelen könyv tartalmából és létéből levonható következtetések szerint nagy arányban ostoba és megfelelő képességek híján lévő egyének tartoznak a vállalati felsővezetők ki tudja milyen szűk körébe, illetve szeretnének oda tartozni. 

John Man már írt korábban egy jókora könyvet minden mongolok nagykánjáról (bőven 400 oldal fölötti terjedelemben), ez a munka annak a farvizén született, de minden bizonnyal lényegesen jövedelmezőbb annál, mutatva, hogy mi a tudományos, vagy legalábbis ismeretterjesztő tevékenységek megbecsültsége napjainkban. Hogy teljes legyen a kép: ez a könyv függelékestül és tárgymutatóstul is alig haladja meg a 200 oldalt és puhafedeles, ennek ellenére az ára 20%-kal magasabb, mint a másiké (kemény borító, jó minőségű színes képek stb.). 

A könyv tartalma nagyjából végigköveti Dzsingisz életét, melyhez vezérfonálul szolgál A mongolok titkos története címen ismert 14. századi forrás, teszi mindezt "népszerű-ismeretterjesztő" stílusban, de mondjuk inkább azt, hogy meglehetősen lebutított a szöveg, már mondatszerkesztés szintjén is. Az ebből adódóan könnyen olvasható írást itt-ott megszakítják "Dzsingisz kán vezetői titkai", szám szerint 21 darab, no meg az ócskább napilapok stílusában egy-egy kiragadott, nagyobb betűvel szedett szövegrészlet, mint például ez: "Az idő megérett a nagy vezető számára, az emberek készen álltak arra, hogy vezessék őket." (37. oldal). 
Az ominózus "vezetői titkok":
  1. Kontrolláld az általad közvetített üzenetet!
  2. Fogadd el a kritikát! 
  3. Legyen jövőképed!
  4. Tartsd be a szavad!
  5. Vedd ki részed a megpróbáltatásokból!
  6. Légy tisztában a saját korlátaiddal! 
  7. Tedd alapvető értékké a hűséget és jutalmazd meg!
  8. Hozz szilárd és világos törvényeket!
  9. Járj a földön!
  10. Ha béke van, edzz a háborúra!
  11. A te érdeked legyen az állam érdeke!
  12. Válassz utódot és engedj utat a vitának!
  13. Alkalmazd a legjobbakat!
  14. Meglepetés + terror + nagylelkűség = győzelem
  15. Filozofálj (de legalábbis légy jó viszonyban a bölcsekkel és a bölcselkedéssel)! 
  16. Gyakorolj alázatot!
  17. Tervezz az örökkévalóságnak!
  18. Ismerd fel a korlátaidat! 
Igen, ez csak tizennyolc, a jelen lista szerinti 12. viszont kettőnek, a 14. pedig háromnak számít a könyvben. 

Tehát a fentieket összegezve nagyjából arra a következtetésre juthat bárki, amit az első bekezdésben leírtam: amennyiben a kiadvány tényleg a szerző által megnevezett célközönségnek készült, úgy a célközönség tagjai 
  • Ostobák ahhoz, hogy a fentiekhez hasonló alapszintű dolgokat felismerjenek és alkalmazni tudjanak, ebből adódóan nem alkalmasak vezetői szerepre. 
  • Ostobák ahhoz, hogy megvegyék a lényegesen igényesebb és tartalomgazdagabb változatot, ha netán a történelmi ismeretterjesztő oldal érdekelné őket (amit persze nem a vezető magyar gazdasági hetilap kiadója jelentetett meg és reklámoz) - ellenben van elég pénzük ócskaságokra költeni. 
  • És persze valószínűleg ostobák ahhoz is, hogy értelmezzék és alkalmazzák a történelmi ismeretterjesztésből szintetizált "észosztást". 

A történelem iránt érdeklődők azért ne keseredjenek el, van bőven irodalom a témában, akár csak jelen szerző Dzsingisz kán című könyve, de a mindenki által ismert Lőrincz László is készített egy hasonló című munkát, illetve itt még akad mindenféle Mongóliáról. Levezetésnek pedig itt a Dzsingisz kán életének első feléről szóló, Szergej Bodrov-féle Mongol c. film trailere: 



Kiadó: HVG könyvek
Kiadási év: 2010
Eredeti cím: The Leadership Secrets of Genghis Khan
Fordítók: Kácsor Lóránt
Oldalszám: 222

6 megjegyzés:

  1. Remek kis poszt lett!
    Filozofálj (de legalábbis légy jó viszonyban a bölcsekkel és a bölcselkedéssel) - vagyis legyen legalább egy láma haverod, mi? :D

    VálaszTörlés
  2. Nomármost a "láma" szó melyik jelentésére gondolsz? A buddhista szerzetesre vagy inkább arra, hogy vedd magad hülyékkel körül, akik legalább meghallgatják a filozofálásodat? :D

    VálaszTörlés
  3. Ó, és persze köszi a rekordgyors kommentet és a méltató szavakat :)

    VálaszTörlés
  4. Ráadásul a 6. és 18. tök ugyanaz. De ez egy frappáns poszt, 좋아요.

    VálaszTörlés
  5. Gondolom a könyvben az utóbbi jelentés számít...:P :D
    És nincs mit, ami jó, az megérdemli a dicséretet. :)

    VálaszTörlés
  6. @Dana: Bakker és tényleg :D Fel sem tűnt... Biztos úgy gondolta a szerző, hogy ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni a "mindenbenlegjobb" vezetőknek :)

    @Nita: És ha egy hülye szerzetes a haverod, akkor mindenképpen nyert ügyed van :)

    VálaszTörlés