"Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak legjobban beszélni az itt és mostról. Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot hagynak abban is, aki nézi, aki forgatja."*
Ha egy kritikus úgy dönt, hogy kipróbálja, milyen lehet a másik oldalon, és elkezd irodalmat írni, két dologra lehet számítani. Valószínűleg alkalmazni fogja a számtalan mű elolvasása, értelmezése, szintetizálása során keletkezett tapasztalatait, az olvasó pedig, ezzel tisztában lévén, fokozott érzékenységgel viszonyul majd a szöveghez. Ebben az esetben is ez történt: Fekete I. Alfonz, többek között a Próza Nostra kritikusa, összeállított egy tizenegy novellát tartalmazó kötetet, amivel megnyerte a JAKkendő-díjat, én pedig elolvastam, a részletekre a szokottnál is jobban figyelve.
A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván.
Ahogy egy előadásnál, úgy egy történetben, sőt, kötetszinten is fontos a ritmus. A konferanszié elmondja, hogy mit fogunk látni, az első mutatvány megragadja a közönség figyelmét, a következő műsorszámok pedig egyre mélyebbre viszik a nézőt a koncepció világában. Kérdések merülnek fel, összefüggések derülnek ki, új karakterek és helyszínek lépnek be, fokozódik a hangulat és a feszültség, majd egy végső akkorddal lezárul az egész.
Az első előadás általában sok és kemény munka eredménye, lelkes, alapos, de nem tökéletes, idő kell, hogy kiforrja magát minden műsorszám. Így van ez A mosolygó zsonglőrrel is. Hatásos belépő, izgalmas koncepció, jó szöveg és ritmus, ám időnként feltűnő, hogy egyszerre túl sokat akar. Az ötlethalmaz (és bordélyház) több kötetre, sokszoros terjedelemre is elegendő, a koncepciószintű régies (-kedő) szóhasználat egy idő után már nem ad hozzá a hangulathoz, a közönségre pedig sokkal nagyobb hatással van, ha kevesebb a groteszk, abszurd, sokkoló jelenet, de alaposabb a felvezetésük.
Ugyanakkor a szatirikus vonulat kiváló, a történetek atmoszférája erős, az iróniát szeretem, az ismerős irodalmi-történelmi elemek és karakterek használata ügyes, és ami sokszor ezeknél is fontosabb, a szöveg és a ritmus is nagyon rendben van. Utóbbi némi magyarázatra szorulhat, de ha jobban belegondoltok, magától értetődő lesz: hiába van tele egy kötet zseniális ötletekkel, hiába tesz bele valaki irdatlan energiákat a világépítésbe, karakteralkotásba, fordulatok kiötlésébe, ha a szöveg nem működik, szenvedés lesz olvasni. Itt viszont szerencsére nem ez a helyzet, a kreativitás és befektetett munka jó prózával társul, ami önmagában kiemeli Alfonzt és kötetét az elsőkötetes szerzők mezőnyéből, szívesen olvasnék nagyobb lélegzetvételű műveket is tőle.
A mosolygó zsonglőr novellái közül néhányat (más történetekkel együtt) elolvashattok itt és itt, március 8-án pedig könyvbemutató lesz az Írók Boltjában, Sepsi László és Nemes Z. Márió közreműködésével.
* a fülszöveg részlete, Moskát Anitától
A mosolygó zsonglőr furcsa szerzet. Valahol a kortárs szépirodalom és a weird/bizarro fiction határán egyensúlyozik, klasszikus szépirodalmi, történelmi, (nép-) mesei, horror- és itt-ott fantasys elemeket manipulálva. Hangulatteremtésben nagyon erős, ahogy ez egy jó előadóhoz illik, amit mutat, az garantáltan hat a közönségre, a mondanivaló viszont sokszor metaforák mögé rejtett. Nem lehet csak úgy hátradőlni és élvezni az előadást, jelen kell lenni, gondolkodni és továbbgondolni, zsonglőrünk interaktív közönséget kíván.
Ahogy egy előadásnál, úgy egy történetben, sőt, kötetszinten is fontos a ritmus. A konferanszié elmondja, hogy mit fogunk látni, az első mutatvány megragadja a közönség figyelmét, a következő műsorszámok pedig egyre mélyebbre viszik a nézőt a koncepció világában. Kérdések merülnek fel, összefüggések derülnek ki, új karakterek és helyszínek lépnek be, fokozódik a hangulat és a feszültség, majd egy végső akkorddal lezárul az egész.
Az első előadás általában sok és kemény munka eredménye, lelkes, alapos, de nem tökéletes, idő kell, hogy kiforrja magát minden műsorszám. Így van ez A mosolygó zsonglőrrel is. Hatásos belépő, izgalmas koncepció, jó szöveg és ritmus, ám időnként feltűnő, hogy egyszerre túl sokat akar. Az ötlethalmaz (és bordélyház) több kötetre, sokszoros terjedelemre is elegendő, a koncepciószintű régies (-kedő) szóhasználat egy idő után már nem ad hozzá a hangulathoz, a közönségre pedig sokkal nagyobb hatással van, ha kevesebb a groteszk, abszurd, sokkoló jelenet, de alaposabb a felvezetésük.
Ugyanakkor a szatirikus vonulat kiváló, a történetek atmoszférája erős, az iróniát szeretem, az ismerős irodalmi-történelmi elemek és karakterek használata ügyes, és ami sokszor ezeknél is fontosabb, a szöveg és a ritmus is nagyon rendben van. Utóbbi némi magyarázatra szorulhat, de ha jobban belegondoltok, magától értetődő lesz: hiába van tele egy kötet zseniális ötletekkel, hiába tesz bele valaki irdatlan energiákat a világépítésbe, karakteralkotásba, fordulatok kiötlésébe, ha a szöveg nem működik, szenvedés lesz olvasni. Itt viszont szerencsére nem ez a helyzet, a kreativitás és befektetett munka jó prózával társul, ami önmagában kiemeli Alfonzt és kötetét az elsőkötetes szerzők mezőnyéből, szívesen olvasnék nagyobb lélegzetvételű műveket is tőle.
A mosolygó zsonglőr novellái közül néhányat (más történetekkel együtt) elolvashattok itt és itt, március 8-án pedig könyvbemutató lesz az Írók Boltjában, Sepsi László és Nemes Z. Márió közreműködésével.
* a fülszöveg részlete, Moskát Anitától
Kiadó: JAK, PRAE.HU
Kiadási év: 2016
Borító: Labundy Katalin, Szabó Péter
Oldalszám: 141
ISBN: 978-615-5470-09-7
Ár: 2500,-
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése