Gabonakörök, death metal, zsonglőrködés, veszteség, nihilizmus és filozófia – talán így lehetne legrövidebben összefoglalni Jaroslav Rumpli egyedi stílusban íródott művének lényegét. Nem egy könnyű olvasmány, de megéri a fáradságot, főleg ha az ember szereti a rejtett összefüggéseket kutatni.
A Gabonakörök annyira elrugaszkodik a megszokott történetfelépítéstől és szerkezettől, hogy nehéz lenne pontosan megmondani, hogy műfajilag hová tartozik: családregény-e, krimi vagy esetleg (konyha-) filozófiai gyűjtemény, ami görbe tükröt kíván tartani a Coelhon és Oravecz Nórán nevelkedett társadalom elé. Egyik sem, és mindegyik egyszerre, úgyhogy talán nem is érdemes azzal fájdítani a fejünket, hogy ezen gondolkodjunk.
„Az igazság pont olyan, mint a gabonakörök. Ha az ember benne van a közepében, akkor nem látja, ha felülről nézi, akkor meg nem érti.” Na, hát ez a könyv is hasonló módon működik, csak kicsit fordítva. Amíg benne voltam és olvastam, addig ugye láttam, hogy mi van oda írva, viszont sokszor nem értettem. Az utolsó két oldal után egy csomó minden a helyére került, viszont már sok mindenre nem emlékeztem belőle. Szóval lehet, hogy ez a megvilágosodás is csak illúzió, mint ahogy az igazság sem létezik (erre a szerző igen sokszor rámutat az ötszáz oldal során), de én boldog vagyok vele.
