2014. március 31., hétfő

Jon Sprunk: Az Árny fia (Árnyorgyilkos trilógia 1.)

Nemrég jelent meg magyarul Az Árny csábítása, aktuális vendégblogger-bejegyzésünkben viszont a trilógia első részét vesszük szemügyre. Jon Sprunk regénye gyors ütemű, meglehetősen sötét, de határozottan szórakoztató. A zsáner kedvelőinek érdemes belevágni - főleg, hogy már itt a folytatás is.

Az Árny fia, Jon Sprunk orgyilkosos-összeesküvős regénye, igazi dark fantasy (szó szerint, ugyanis a háttérből mindent az egyszerűen csak Odaátnak nevezett szellemvilág lakói, az Árnyak irányítanak), varázslattal, politikai cselszövéssel és lendületes cselekménnyel. Caim Othir városának egyik legsikeresebb orgyilkosa, aki az egyik, kis híján félresikerült megbízása után úgy dönt, hogy egy időre szabadságot vesz ki, és egy darabig visszavonul a gyilkolászástól. Előtte viszont, jobb meggyőződése ellenére, elvállal egy könnyűnek ígérkező, mégis nagy vagyonnal kecsegtető munkát: egy idősödő, védtelen férfit kell eltennie láb alól. A könnyűnek ígérkező küldetés azonban hamar rémálomba fordul, és Caim hirtelen a birodalmi politikai játszmák labirintusának kellős közepén találja magát, különböző nagyravágyó személyeknek és a mindenható Egyháznak az útjában, aminek következtében hirtelen egy kisebb hadsereg elől kell menekülnie...

Az Árnygyilkos-trilógia története egy, a mienkhez hasonló "sötét középkorban" játszódik: a Birodalomban az Egyház meglehetősen erőszakos módszerekkel átvette az uralmat a császári családtól, és teljhatalommal uralkodik alattvalói felett. Ezen kívül sajnos nem sokat tudunk meg magáról a birodalomról, annak földrajzáról vagy éppen a benne élő népekről, de remélhetőleg a későbbi kötetekben Sprunk pótolja ezeket a hiányosságokat. Némi kárpótlást nyújt viszont, hogy betekinthetünk az Egyház hierarchiájába, illetve a városban folyó politikai cselszövések szövevényes hálójába.

(illusztráció: pyrhho)
Arra, hogy ez a középkor nem csupán átirata a mienknek, eleinte szintén csak véletlenszerűen elejtett mondatok utalnak. A történet folyamán végig jelen vannak az Odaátról érkező árnyak, de ennél sokkal többet nem is tudunk meg sem róluk, sem pedig erről a bizonyos Odaátról, ahol a kegyetlen Árnyak uralkodnak - a sorozat következő részeiben remélhetőleg ezekre a részletekre is fény derül. Az mindenesetre világos, hogy az árnyak nem járhatnak a két világ között kedvükre, az emberek oldalán élőknek sötét mágiát kell használniuk, ha kapcsolatba akarnak lépni a másik oldallal, vagy netán áthívni a feketeséget ebbe a világba. Legalábbis normális esetben. Úgy tűnik ugyanis, hogy van egy kiskapu, ez pedig maga Caim, ő bármikor magához tudja szólítani az árnyakat, elég felidéznie a félelmét vagy haragját, és a másik világ kis lakói máris jelentkeznek, hogy segítsenek neki, akár eltűnésről, akár harcról van szó.

A szereplők karakterei nem túlságosan kidolgozottak, de azért a kötet felére nagyjából körvonalazódik, hogy kitől mire lehet számítani. Caim a felszínen hideg és érzéketlen bérgyilkos, emögött azonban (ahogy az már lenni szokott) kétségek és félelmek rejtőznek, egy kegyetlen hirtelenséggel véget ért gyerekkor utórezgései. Caim állandó társa, és egyben legjobb barátja, Kit, a szellemvilágból érkezett kiszámíthatatlan őrangyal gyakran úgy viselkedik, ahogyan egy hús-vér nő, pedig kevésbé már nem is lehetne az. Az elkényeztetett úri lány, Zefi karaktere pedig a lehetőségek ellenére sajnos meglehetősen sablonosra sikeredett: az előkelő származású kislány, akinek egyik nap az a legnagyobb problémája, hogy nem lehet ott a barátnője esküvőjén, azonban másnap, amikor belekeveredik a nagyok játszmájába, a kezdeti gyerekes viselkedés után megacélozza magát, és kiderül, hogy sokkal többre képes, mint azt bárki feltételezte volna róla. És persze ő maga is jóval fontosabb, mint ahogy első pillantásra feltételeztük. Egyúttal megjelenik az elmaradhatatlan szerelmi szál is, amit ebben a történetben igazán ki lehetett volna hagyni, de szerencsére többé-kevésbé át lehet siklani felette, így nem olyan zavaró.

A brit kiadás borítógrafikája, Cris McGrath műve
A többi szereplővel nem igazán tud közelebbi kapcsolatba kerülni az olvasó, legtöbbjük céljait nagyjából egyetlen szóval össze lehet foglalni: nagyravágyás. Ral, aki szintén Othirban dolgozó bérgyilkos; az Egyház különböző beosztásban dolgozó képviselői (legyenek akár csak a testőrség tagjai vagy éppen az egész birodalmat irányító őszentsége); Levictus, a sötét mágiát szinte játékszerként használó varázsló: mind egyet akarnak: irányítani, méghozzá minél magasabb pozícióból, és emiatt egy kis öldökléstől sem riadnak vissza (sőt, a mészárlást általában előszeretettel használják meggyőzőeszközként). 

Mindent összevetve: ha a háttérvilágról nem is tudunk meg túl sokat, a cselekményre nem lehet panasz, az események végig pörögnek az összes szálon, egy pillanatra sem lassulnak le, de nem is válnak követhetetlenné, az információbeli hiányosságot pedig remélhetőleg a következő részek pótolják. Igazi katarzist nem érdemes várni a könyvtől, de szórakoztató olvasmánynak teljesen jó.

[Bori]

--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2012
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: Shadow's Son
Fordító: Galamb Zoltán
Borító: Michael Kormack
ISBN: 978 963 9861 43 5
Oldalszám: 312
Ár: 2995,- (borítóár), 2200,- (Fumax webbolt)
--
A Szubjektív Kultnaplót ezeken a felületeken is követheted: FacebookGoogle+ és Twitter. Ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelj a Molyon!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése