Irány dél, a Smaragdvihar fedélzetén. Michael J. Sullivan ezúttal tengerre küldi főszereplőit, akikre válogatott veszedelmek leselkednek - és a saját múltjuk. A Riyria-krónikák negyedik kötete méltó az előzményekhez, minőségi fantasy-kalandregény.
Utoljára tavaly októberben olvashattunk magyarul a Riyria néven ismert tolvajpáros kalandjairól. A Birodalom születik átvezető jellegű könyv volt, gyakorlatilag ezzel együtt tesz ki egy teljes regényt. Az első két kötet még egymástól függetlenül, illetve tulajdonképpen tetszőleges sorrendben is olvasható volt, most már érdemes odafigyelni az időrendre, a Riyria-krónikák valódi sorozattá alakult a harmadik kötetnél.
Avrynban és a környező vidékeken továbbra sem barátságos a helyzet. A nefronita egyház támogatásával kialakuló új Birodalom komolyan fenyegeti az önállóságukat megőrizni próbálókat, a ratibori csata csak a kezdet volt. Hadrian és Royce nem sokáig élvezhetik az átmeneti nyugalmat, újra az események közepébe sodródnak egy rutinmunkának látszó, de "természetesen" hamar életveszélyessé váló feladatnak köszönhetően.
Útjuk most még messzebbre vezet: hajóra szállva délre vitorláznak, egy régi ismerős - valaha társ, most már ellenség - nyomait követve. Ezzel párhuzamosan kicsit kimozdulunk a váras-lovagos-kastélyos-papos pszeudo-középkori világból, a tengerészet mindig is más tészta volt, mint a szárazföldi élet. Ez váratlanul modern hatású, egyúttal kellemes változatosságot kínáló környezetet jelent - és még mindig csak a regény első felénél járunk. A délvidék nem az a civilizált hely, mint az északabbra fekvő területek, azt mondják, hogy a dzsungelekben ember-goblin keveredésből származó, veszedelmes fajzatok élnek, akik könyörtelenül elpusztítják a környékre tévedőt. Vízen még ennél is rosszabb a helyzet, kalózflották garázdálkodnak kereskedőhajókra lesve, a Birodalom terve pedig a jelek szerint az, hogy mindezt a veszedelmet rászabadítsa ellenfeleire, és ezt kellene a Riyriának megakadályozni.
Avrynban és a környező vidékeken továbbra sem barátságos a helyzet. A nefronita egyház támogatásával kialakuló új Birodalom komolyan fenyegeti az önállóságukat megőrizni próbálókat, a ratibori csata csak a kezdet volt. Hadrian és Royce nem sokáig élvezhetik az átmeneti nyugalmat, újra az események közepébe sodródnak egy rutinmunkának látszó, de "természetesen" hamar életveszélyessé váló feladatnak köszönhetően.
Útjuk most még messzebbre vezet: hajóra szállva délre vitorláznak, egy régi ismerős - valaha társ, most már ellenség - nyomait követve. Ezzel párhuzamosan kicsit kimozdulunk a váras-lovagos-kastélyos-papos pszeudo-középkori világból, a tengerészet mindig is más tészta volt, mint a szárazföldi élet. Ez váratlanul modern hatású, egyúttal kellemes változatosságot kínáló környezetet jelent - és még mindig csak a regény első felénél járunk. A délvidék nem az a civilizált hely, mint az északabbra fekvő területek, azt mondják, hogy a dzsungelekben ember-goblin keveredésből származó, veszedelmes fajzatok élnek, akik könyörtelenül elpusztítják a környékre tévedőt. Vízen még ennél is rosszabb a helyzet, kalózflották garázdálkodnak kereskedőhajókra lesve, a Birodalom terve pedig a jelek szerint az, hogy mindezt a veszedelmet rászabadítsa ellenfeleire, és ezt kellene a Riyriának megakadályozni.
 |
| Michael J. Sullivan saját borítóillusztrációja |
A Trónbitorlók kellemes, humoros high fantasy volt, újítások és igazán nagy ötletek nélkül, de a kötelező dolgokat szépen és jó stílusban hozta. Az Avempartha magasra tette a lécet, ehhez képest a Birodalom születik némi visszaesést hozott, A Smaragdvihar viszont már újra szárnyal. Sullivan egyre jobban rátalál írói hangjára, a történet egyre nagyszabásúbb, a rövidebb sorozatkezdő történetek még a bizonyításhoz kellettek, most már nyugodtan írhat több köteten átívelő eseményekről is. Ráadásul most már nem csak a Riyria-szál az igazán érdekes, bár a kalandok többsége nekik jut, velük párhuzamosan Arista, illetve Modina és Amilia története is izgalmas irányba fejlődik.
A negatív karakterek egyre mélyebb személyiséget kapnak és főszereplőink múltjából is előbukkannak kevésbé vállalható epizódok, ezek visszamenőleg is jócskán hozzáadnak a sorozathoz. És ha ez nem lenne elég, a "martinizmus" is megszállta egy kicsit a szerzőt, egyetlen szerethető karakter sincs biztonságban és időnként teljesen váratlanul tesz komoly fordulatokat a történet. A "Vaják light" utánérzéstől sem tudok szabadulni, de ez ebben az esetben inkább dicséret, mint lehúzás. A Riyria-krónikák a saját jogán is megállja a helyét, ám ahogy A vér éneke egyértelműen Gemmell-stílusú fantasy, Sullivan is egyre határozottabban kezdi fölvenni a Sapkowski által képviselt irányt, mondanivaló és stílus tekintetében egyaránt, ami nagyon szimpatikus dolog.
A sorozat többi részéhez hasonlóan ezt a történetet is nagyjából bárkinek szívesen ajánlom, aki nem ódzkodik túlságosan a fantasztikus irodalomtól (ellenkező esetben miért kattintott ide?), és persze keresztülrágta már magát az előző köteteken. Nem azért, mert a borítón álló szöveg szerint "az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyje", hanem egyszerűen mert jó. És ebben a műfajban ennél nem kell több.
--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: The Emerald Storm
Fordító: Matolcsy Kálmán
Borító: Marc Simonetti
ISBN: 978 963 9861 74 9
Oldalszám: 416
Ár: 3095,- (borítóár) / 2250,- (Fumax webbolt)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Lájkold az oldalt a Facebookon, iratkozz fel a blog feedjére, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
A negatív karakterek egyre mélyebb személyiséget kapnak és főszereplőink múltjából is előbukkannak kevésbé vállalható epizódok, ezek visszamenőleg is jócskán hozzáadnak a sorozathoz. És ha ez nem lenne elég, a "martinizmus" is megszállta egy kicsit a szerzőt, egyetlen szerethető karakter sincs biztonságban és időnként teljesen váratlanul tesz komoly fordulatokat a történet. A "Vaják light" utánérzéstől sem tudok szabadulni, de ez ebben az esetben inkább dicséret, mint lehúzás. A Riyria-krónikák a saját jogán is megállja a helyét, ám ahogy A vér éneke egyértelműen Gemmell-stílusú fantasy, Sullivan is egyre határozottabban kezdi fölvenni a Sapkowski által képviselt irányt, mondanivaló és stílus tekintetében egyaránt, ami nagyon szimpatikus dolog.
A sorozat többi részéhez hasonlóan ezt a történetet is nagyjából bárkinek szívesen ajánlom, aki nem ódzkodik túlságosan a fantasztikus irodalomtól (ellenkező esetben miért kattintott ide?), és persze keresztülrágta már magát az előző köteteken. Nem azért, mert a borítón álló szöveg szerint "az utóbbi évek legsikeresebb új fantasyje", hanem egyszerűen mert jó. És ebben a műfajban ennél nem kell több.
--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: The Emerald Storm
Fordító: Matolcsy Kálmán
Borító: Marc Simonetti
ISBN: 978 963 9861 74 9
Oldalszám: 416
Ár: 3095,- (borítóár) / 2250,- (Fumax webbolt)
--
Szeretnéd azonnal olvasni a legújabb bejegyzéseket? Lájkold az oldalt a Facebookon, iratkozz fel a blog feedjére, kövess a Twitteren vagy a Google+-on, és ha kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, a Molyon is figyelhetsz!
Ha pedig tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése