A végítélet kis doboza Richard Kadrey első magyarra lefordított könyve. Eredetileg 2016-ban jelent meg, a folytatás idei, és adja az ég, hogy az Agave rávetődjön, mert most is nagyon beletenyereltek a jóba.
2015-ben járunk, Coop egy besurranó tolvaj, aki abból él, hogy különböző fizikai és mágikus védelmekkel ellátott helyekre tör be, hogy mindenféle mágikus vagy nem mágikus dolgokat tulajdonítson el. Mindehhez egyetlen képessége van: immunis a mágiára. Egy majdnem jól sikerült akció után a legjobb barátja, Morty feldobja a zsaruknál, a varázslók börtönébe kerül. Egy befolyásos mágusnak azonban szüksége van rá, hogy megszerezzen neki valamit: egy kis dobozt.
Ez a doboz egy kvázi Pandóra-szelencéje: egy földre szállt angyal – Qaphsiel – kapta istentől még hatezer éve, az özönvíz után, hogy azzal elpusztítsa az emberi faj maradékát (ha kinyitja, akkor K.O., bár a részleteket nem tudjuk meg). Csakhogy Qaphsiel egy végtelenül szerencsétlen, eredetileg iratszertáros angyal, aki elveszíti a dobozt, mielőtt használhatná, és büntetésből a Földön kell maradnia, míg be nem fejezi a küldetését.
A dobozról azonban különböző sátánimádó szekták is meg akarják szerezni, illetve játékban van a helyi mágiaügyi rendőrség és egy rejtélyes idegen is. A történet több szálon fut tehát, a világ pedig harrypotteres, léteznek például vérfarkasok, sárkányok és mágikus bináris hangyák, de erről az átlagos emberek semmit sem tudnak.
A világ és annak mágiája ezzel együtt sem kiemelkedő, nincs sok jelentősége. Inkább csak érdekes adalék és háttér, a történetet a karakterek viszik a hátukon. Ráadásul mindezt úgy kell elképzelni, hogy van kapásból vagy 10-12 főszereplő, de mind érdekes, mindegyikről megtudunk valamit, vagy ha nem, akkor önmagukban is kellően szórakoztatóak. Sőt, az egész könyv annyira a karakterekre és azok interakcióira épül, hogy tájleírás vagy hasonló is alig akad, ellenben többoldalas színtiszta párbeszédből rengeteg van.
Emiatt folyamatosan pörög a történet, ráadásul a beszélgetések stílusa is hétköznapi szinten zajlik. És bár személy szerint engem irritálnak az olyan életszerűtlen szófordulatok, mint például a napsugaram, meg a hozzá hasonló, 20-30 éve is cikinek számító filmes magyarítások (ez vélhetően rossz fordítói berögződés), összességében nagyon szórakoztató a karakterek évődése. Ráadásul szellemes is, tényleg megvan az a Christopher Moore-féle csípős humor, nem véletlen a tőle származó ajánlás a borítón.
A történet elég erős: mintha egyszerre néznénk meg a Mission Impossible 1-2-3-at, ami elvezet a végjátékhoz, és összeáll a nagy terv, minden értelmet nyer. Ez utóbbi viszont sajnos kihagyott lehetőség, az utolsó 10-15 oldal szerintem kifejezetten gyengére sikerült. A folyamatos banalitás és az átlagemberi hülyeség kifigurázása, a vallásparódia itt már annyira erőltetett, hogy a paródia is önmaga paródiája lett, ami soha nem jó. Ennyire nem kellett volna elbagatellizálni a dolgot, egy nagyon minimális kis komolyság azért hasznos lett volna a végére egy igazán ütős befejezéshez, de hátha majd a folytatásban...
Összességében A végítélet kis doboza a kisebb zökkenők ellenére is szórakoztató nyári olvasmány: tartalmilag és strukturálisan is rendben van, illetve szerencsére a lektorálásra, valamint egy-két esetet leszámítva a fordításra sem lehet különösebb panasz. A végéért kár, de Richard Kadrey még így is ott van a kategória nagyjai, Christopher Moore és akár Terry Pratchett mellett, ami azért jelent valamit.
Ez a doboz egy kvázi Pandóra-szelencéje: egy földre szállt angyal – Qaphsiel – kapta istentől még hatezer éve, az özönvíz után, hogy azzal elpusztítsa az emberi faj maradékát (ha kinyitja, akkor K.O., bár a részleteket nem tudjuk meg). Csakhogy Qaphsiel egy végtelenül szerencsétlen, eredetileg iratszertáros angyal, aki elveszíti a dobozt, mielőtt használhatná, és büntetésből a Földön kell maradnia, míg be nem fejezi a küldetését.
A dobozról azonban különböző sátánimádó szekták is meg akarják szerezni, illetve játékban van a helyi mágiaügyi rendőrség és egy rejtélyes idegen is. A történet több szálon fut tehát, a világ pedig harrypotteres, léteznek például vérfarkasok, sárkányok és mágikus bináris hangyák, de erről az átlagos emberek semmit sem tudnak.
 |
| Richard Kadrey dolgozószobája (via Cinespree Magazine) |
Emiatt folyamatosan pörög a történet, ráadásul a beszélgetések stílusa is hétköznapi szinten zajlik. És bár személy szerint engem irritálnak az olyan életszerűtlen szófordulatok, mint például a napsugaram, meg a hozzá hasonló, 20-30 éve is cikinek számító filmes magyarítások (ez vélhetően rossz fordítói berögződés), összességében nagyon szórakoztató a karakterek évődése. Ráadásul szellemes is, tényleg megvan az a Christopher Moore-féle csípős humor, nem véletlen a tőle származó ajánlás a borítón.
A történet elég erős: mintha egyszerre néznénk meg a Mission Impossible 1-2-3-at, ami elvezet a végjátékhoz, és összeáll a nagy terv, minden értelmet nyer. Ez utóbbi viszont sajnos kihagyott lehetőség, az utolsó 10-15 oldal szerintem kifejezetten gyengére sikerült. A folyamatos banalitás és az átlagemberi hülyeség kifigurázása, a vallásparódia itt már annyira erőltetett, hogy a paródia is önmaga paródiája lett, ami soha nem jó. Ennyire nem kellett volna elbagatellizálni a dolgot, egy nagyon minimális kis komolyság azért hasznos lett volna a végére egy igazán ütős befejezéshez, de hátha majd a folytatásban...
Összességében A végítélet kis doboza a kisebb zökkenők ellenére is szórakoztató nyári olvasmány: tartalmilag és strukturálisan is rendben van, illetve szerencsére a lektorálásra, valamint egy-két esetet leszámítva a fordításra sem lehet különösebb panasz. A végéért kár, de Richard Kadrey még így is ott van a kategória nagyjai, Christopher Moore és akár Terry Pratchett mellett, ami azért jelent valamit.
Kiadó: Agave
Kiadási év: 2017
Eredeti megjelenés: 2015
Fordító: Pék Zoltán
ISBN: 9789634193029
Oldalszám: 384
Ár:
Beleolvasó: Scribd (26 oldal)
Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot a Facebookon és oszd meg ismerőseiddel is! :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése