2016. október 27., csütörtök

J. K. Rowling: Short Stories from Hogwarts

Kíváncsi vagy a Roxfort titkaira? Érdekel a varázsvilág történelme? Szeretnéd tudni, hogy milyen volt McGalagony professzor huszonéves korában, vagy éppen kiről mintázta J. K. Rowling Umbridge főinspektort? Ebből a három e-könyvecskéből választ kaphatsz a kérdéseidre, még azokra is, amiket fel sem mertél tenni a Harry Potter sorozattal kapcsolatban. 


Szóval úgy volt, hogy a Harry Potter sorozat hétrészes lesz és kész. A regények mellé még valahol féltáv előtt kijött A kviddics évszázadai és a Legendás állatok és megfigyelésük, két, a sorozatban is megjelenő, rövid könyvecske, amolyan színesítőnek, és nem mellesleg a hasznot a szegény gyerekeket segítő Comic Relief alapítvány kapta. Aztán a hetedik rész után, szintén jótékonysági céllal (ezúttal a Children's High Level Group javára) megkaptuk a Bogar bárd meséit, de a viszonylag felejthető és szintén elég rövidke mesegyűjtemény után úgy tűnt, hogy itt a vége, már csak a filmek maradtak. 

2011-ben elindult a Pottermore, a Rowling-féle varázsvilág online központja, ami az interaktív Roxfort-élmény mellett kiegészítő információkat és e-könyveket is kínált. Rowling időről időre feltett egy-egy rövid szösszenetet valamelyik szereplőről, jellegzetes tárgyról, bájitalról vagy helyszínről,, ezeket általában pozitívan fogadta a közönség, de olyan is volt, ami meglehetős vihart kavart, mint az amerikai varázsvilágot kínosan sztereotipizálva bemutató írás. Az egyetlen valódi folytatás, a magyarul a napokban megjelent Harry Potter és az elátkozott gyermek a dráma-formátum egyebek miatt nem aratott egyhangú sikert, de a rá - és a Legendás állatok... alapján készülő, immár ötrészesre tervezett filmsorozatra - irányuló médiafigyelem mellett valahogy nem kapott túl nagy visszhangot az a három, összesen alig kétszáz oldalas e-könyv, ami a Pottermore-os írások egy részét tartalmazza.

(Griffendél kardja | forrás: Pottermore)
A Short Stories from Hogwarts of Power, Politics and Pesky Poltergeists, a Short Stories from Hogwarts of Heroism, Hardship and Dangerous Hobbies és a Hogwarts: An Incomplete and Unreliable Guide többé-kevésbé tematikus gyűjtemény a varázsvilág egyes karakterei és hozzájuk kapcsolódó elemei körül, plusz egy Roxfort-kalauz, nagyjából a Legendás állatok... és A kviddics évszázadai nyomdokán. Vannak bennük érdekes ötletek, "jó lett volna tudni annak idején" jellegű háttér-információk, de a korábbi kiegészítőkhöz hasonlóan nagyjából egy film DVD-s extráihoz hasonlítanak: érdemes őket elolvasni, de olyan rengeteget nem adnak a fő műhöz (a példa alól kivétel A hobbit-trilógia, ahol a filmek förtelmesek, de az extrákat nagyon ajánlott végignézni).

A Harry Potter sorozatra mindig is jellemző volt az eredetileg egyértelműen random ötletek utólagos magyarázata és kanonizációja (ebben egyébként a Star Wars jár az élen), ezt a gyakorlatot erősíti ez a három könyvecske is. Újraírni persze nem lehet a regényeket (vagyis lehetne, csak ezzel rajongók millióit haragítaná magára Rowling - és itt megint el lehet kezdeni a Star Warsra mutogatni, ahol a Disney-féle felvásárlást követően kukázták a kánonból az univerzum filmeken kívüli, kezelhetetlenül hatalmasra duzzadt részét), úgyhogy marad a lyukak befoltozása, az ezekhez hasonló írások formájában. Ez még akár pozitív eredménnyel is járhat: a rajongók örülnek, hogy kapnak még pár morzsát a kedvenc sorozatukhoz, a szerző publikálhatja, ami még eszébe jutott, vagy valami miatt kimaradt az eredeti történetből, és érthetően a várható profit is motivációs tényező.

(A kilenc és háromnegyedik vágány | forrás: Pottermore)
Ha valaminek nincs előzménye a korábbi részekben, a folytatást pedig megzavarná, felteszem, kényelmesebb utólag kitalálni valami magyarázatot, mint előre megtervezni a dolgokat, legfeljebb így egy kicsit billegni fog a felépített világ. A Short Stories from Hogwarts...-ban leírtak, ezt a vonalat követve, elég jól passzolnak a megismert karakterekhez, helyszínekhez, tárgyakhoz stb., viszont ha a háttér lett volna meg először, logikusan teljesen máshogy alakulhattak volna az események.

Nyilván itt már nincsenek olyan dolgok, mint a regényekben, ahol ha épp időgép kell az adott sztorihoz, akkor előránt egyet a szerző, de mivel a folytatásba bezavarna, gyorsan meg is semmisíti az összeset, azt pedig elfelejti megmagyarázni, hogy ha egyszer léteznek, akkor miért nem használták őket korábban is bizonyos helyzetekben. Vagy ha éppen kell valami extra pátoszos dráma, akkor kiderül, hogy nem is úgy volt, igazából Piton mégsem gonosz, és ráadásul micsoda romantikus lélek, hogy még mindig... Szóval ilyen szintű retconokra azért nem kell számítani, legfeljebb ezek finomítására és az említett apróbb lukak foltozgatására.

(Az Abszol út | forrás: Pottermore)
Mindennek ellenére (vagy épp ezért) érdemes elolvasni ezt a háromrészes gyűjteményt. Egyrészt azért, mert ha már egyszer így alakult a sorozat előállításának története (avagy Rowling az elején nem gondolta át az univerzumépítést és emiatt mindenféle retconra, vagy csak simán erőltetett megoldásokra szorult), minden kis információmorzsa jól jöhet a teljes kép összeállításához, plusz kellemesen nosztalgikus élmény újra elmerülni a varázsvilágban. Másrészt pedig valódi kulisszatitkokat is megtudhat az olvasó, ugyanis Rowling személyes jegyzeteket is fűz a tárgyalt témákhoz azok keletkezésével kapcsolatban - ezt a gyakorlatot más írók is átvehetnék.

A Short Stories from Hogwarts... papírkönyvként egyelőre még nem jelent meg, kizárólag e-változatban olvasható, ebből adódóan a magyar kiadásra is várni kell (a hazai ekönyv-piacon teljesen esélytelen lenne akár csak nullszaldósra is kihozni). Viszont rövidségük és Rowling stílusa miatt akár nyelvgyakorlásnak is jó lehet (főleg beépített szótáras e-olvasón), ha tehetitek, nézzetek bele valamelyikbe.


Kiadó: Pottermore
Kiadási év: 2016
ISBN: 978-178-110-627-3 / 978-178-110-628-0 / 978-178-110-629-7
Oldalszám: 79 / 68 / 63
Ár: €2.99 / $3.32

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

2016. október 20., csütörtök

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Egy kislány alatt beszakad a föld és egy hatalmas fémtenyérben találja magát. Ez olyan mély benyomást tesz rá, hogy felnőve tudós lesz és a titokzatos objektum tanulmányozásának szenteli életét. A felfedezés normál esetben felforgatná az egész világot, azonban az amerikai hadsereg inkább megtartja magának a legtöbb ismert emberi civilizációnál régebbi tárgy titkát, és természetesen minden eszközt bevet a többi hasonló lelet felkutatására. 

Egy kanadai nyelvész-szoftvermérnök épített egy játékrobotot a kisfiának, aki - mint minden rendes gyerek - elkezdte kérdezgetni arról, hogy milyen képességei vannak a robotnak, honnan származik, és ehhez hasonlókat. Nyelvészünk, jó fantáziája lévén, összerakott egy háttértörténetet, ami egy idő után regénnyé nőtte ki magát és megszületett az Alvó óriások. Sylvain Neuvel persze nem elégedett meg annyival, hogy a fiának mesélje a sztorit, ki is adta, és a történet olyan sikeres lett, hogy még azelőtt elkeltek a filmjogok, hogy egy komolyabb kiadónál is megjelent volna. Ahogy várható, a következő lépés a világhódítás lett, a nagy kiadós debütálás után még idén megjelent németül, spanyolul, portugálul, lengyelül és természetesen magyarul is. 

Ilyen tündérmesébe illő sikertörténetet olvasva joggal merül fel a kérdés: mit tud ez a Neuvel, hogy az első regénye egyből ilyen sikeres lett? A válasz nem is olyan bonyolult, mint hinnénk. Volt egy kellően látványos alapötlete (különleges fémötvözetből készített óriás-testrészek szétszórva a bolygón), amit a huszonegyedik század naplóregénye, a jegyzőkönyvekből és felvételekből összeálló történet (à la World War Z) és a blockbuster-scifik forgatókönyveinek stílusában írt meg. Ehhez persze nem elég mintákat követni, jó dramaturgiai érzék és tisztességes szövegírói képességek is szükségesek, de legalábbis az utóbbi egy nyelvésznél, aki mellesleg okleveles fordító is, jobb esetben adott. 

2016. október 10., hétfő

Marko Kloos: Frontvonalak

Marko Kloos regényében a jövő a Földön nem túl kellemes, de legalább gyarmatosítjuk az elérhető bolygókat. Az űrbe persze nem jut ki az átlagember, de azért sokan álmodoznak róla, köztük a segélytelepen felnőtt Andrew Grayson is, aki a katonai karrierben látja a reményt a paneldzsungelből és esetleg a Földről kiszabaduláshoz. 

Végre egy olyan katonai témájú regény, ami nem a szopassuk halálra az újoncokat témán pörög. (Még a Vének háborújában is megjelent ez a vonal, a Végjátékról nem is beszélve.) Elhiszem, hogy a katonaság többnyire így működik és nem szokás megbecsülni az emberanyagot, csakhogy ez egy baromira idejétmúlt és egyáltalán nem hatékony hozzáállás.

Elvégre ha valakivel rosszul bánnak, legfeljebb a kényszer és a félelem fogja hajtani, ami rövidtávon talán elég, de egy idő után ellenállást szül és a vége a komoly anyagi és időbeli ráfordítással kiképzett katona leselejtezése lesz ahelyett, hogy még hosszú ideig használhatná a hadsereg gépezete. Ha másért nem, legalább ezért érdemes tehát normálisan bánni velük és jó kaját, izgalmas munkát, tartalmasan eltölthető szabadidőt és tisztességes fizetést ajánlani nekik, az elégedett katona ugyanis hosszabb távon is jól végzi a dolgát és kisebb eséllyel fog lázongani. (Ez egyébként bármilyen más munkahelyre és munkavállalóra is igaz.)

Szóval a Frontvonalak a maga módján egészen emberbarát katonai sci-fi, ami meglepő következményekkel jár. Egyrészt az ember folyamatosan várja, hogy mikor jön már a szívás, másrészt emiatt sokkal könnyebb közel kerülni a karakterekhez, vagy úgy általában az egész világhoz. Ez persze még simábban megy, ha az ember kora-huszonéves, mint főszereplőnk, Andrew Grayson, de ez nyilván nem alapkövetelmény.