2016. december 22., csütörtök

Szergej Lukjanyenko: Egyesült őrség

Amikor egy történet véget ér... 

Kilenc évvel és öt (plusz három) kötettel ezelőtt találkozhatott a magyar olvasóközönség először Szergej Lukjanyenko Őrség-történeteivel. Az Éjszakai őrség a nem egészen tökéletes fordítás ellenére nagyon pozitív fogadtatásra talált, a következő részek (immár gördülékenyebb szöveggel) szintén. A hatrészes alapsorozat mellett három kiegészítő könyv is megjelent, a Lukjanyenko-féle regények stílusát és szellemiségét kiválóan követő Káosz-őrség és a kevésbé emlékezetes Időőrség a sorozat második kötetének társszerzője, Vlagyinir Vasziljev tollából, illetve a "vegyük úgy, hogy ez meg sem történt" kategóriás Más őrség c. novelláskötet. 

Moszkvában mindig történik valami: az Egyesült őrség elején ismét vámpírtámadások borzolják a kedélyeket, ám a vérszívó célja szokatlan: így próbál üzenni az Őrségeknek. Ezzel párhuzamosan megtámadják Anton Gorogyeckij lányát és egy prófécia is napvilágot lát, a nyomok pedig olyan fenyegetésre utalnak, amire évezredek óta nem volt már példa.

Magyarul kilenc, az eredeti megjelenéseket nézve viszont tizennyolc év telt el az első és a hatodik kötet között, ami elég hosszú idő. A regények ezt szépen lekövetik (szubjektív időben egészen pontosan tizenöt év telik el), a főszereplő Anton, aki az elején még csak zöldfülű fénypárti járőr, mostanra a saját jogán is olyan tényező, akivel világszinten is számolni kell, és lehet, hogy csak engem lepett meg, de a valahol a harmadik kötet környékén született lánya is kamaszkorba lépett, ami egyúttal azt jelenti,hogy most már aktív, teljes értékű szereplő.

(az orosz .kiadás borítója)
Ez nem csak Antonnak, hanem Lukjanyenkónak is okoz némi problémát, de egészen ügyesen veszi a tizenéves szereplők jelentette akadályt, ahogy gyakorlatilag minden másban is jól teljesít, még az Ukrajna elleni orosz támadásról is megemlékezik, orosz létére váratlanul semlegesen. Egyedül az LMBTQ-téma okoz némi problémát: az egyik ismétlődő poén meleg-viccek és ilyen témájú, humorosnak szánt szituációk teljesen indokolatlan és a történet szempontjából értelmetlen sorozata. Nyilván ez nem olyan hatalmas horderejű dolog és így is élvezhető a regény, de azt egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogy miért is volt erre szükség a kétezer-tízes évek második felében, még ha a nem éppen toleráns szellemiségéről ismert Oroszország is a könyv elsődleges piaca. Különösen annak fényében fura a dolog egyébként, hogy ami a Másféléket illeti, épp az egymással és az emberekkel való békés és elfogadó együttélés a sorozat egyik visszatérő mondanivalója.

A legtöbb sorozatban mérhetetlenül bosszant, amikor a szerző időről időre átértelmezi a világ alapvetéseit, vagy egyre nagyobb és nagyobb főellenségeket húz elő. Tulajdonképpen Lukjanyenko is ezt csinálja kötetről kötetre, ami alól az Egyesült őrség sem kivétel, viszont ez mégsem zavaró. Térben, időben és a mágia természetét tekintve is új dolgokkal találkozik az olvasó, az aktuális fenyegetés is nagyobb a korábbiaknál, csakhogy ezt sikerül organikusan beledolgozni a sorozat világának szövetébe. Eleinte azért nem okozott problémát az ilyen típusú dramaturgia, mert Antonnal, mint nézőpont-karakterrel együtt fedeztük fel a világot, kezdő és alacsonyabb szintű mágusként nyilván neki sem volt tudomása mindenről. A mostani események viszont már Geszert és Zavulont is zavarba hozzák, gyakorlatilag mindenkinek új a szituáció, csakhogy közben Lukjanyenko megírt úgy egy tucat regényt és lett annyi rutinja, hogy sikeresen megoldja a problémát.

A történetről nem fogok többet elárulni, sokkal hatásosabbak a találkozások (bizonyos régi ismerősök is felbukkannak), helyszínek (az újak mellett visszalátogatunk korábbi események helyszíneire is) és fordulatok (van belőlük bőven és általában jól sikerültek), ha mindenki személyesen éli át vagy fedezi fel őket. Legyen elég annyi, hogy Lukjanyenko nem okoz csalódást, a sorozat végjátéka epikus és bátor, mindemellett legalább annyira orosz, mint az előzményei.

(a HarperCollins-féle amerikai kiadás borítója)
Sajnos ez a rész a korábbiakhoz képest kevésbé néz ki jól és a szövegben is valamivel több az elgépelés (kapcsolódó easter egg: az ezúttal nem elég szemfüles korrektor "Athén Melitta" az irodalmi szerkesztő Németh Attila nevének anagrammája), de ez nem von le annyit az értékéből, így is élvezhető a történet. Ha olvastad az előző részeket, valószínűleg nem kell ajánlás, hogy ezt is beszerezd. Ha és úgy jársz erre, hogy még nem olvastad: lezárult a sorozat, minden kötet olvasható magyarul (a kiegészítők közül nem, de azok általában úgyis gyengébbek) és ez az egyik legjobb kortárs (urban) fantasy, ne hagyd ki.


Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2016
Eredeti megjelenés: 2015
Eredeti cím: Шестой Дозор (Sesztoj dozor
Fordító: Egeres Zsuzsanna
Borító: Burger István
ISBN: 978-615-5628-13-9
Oldalszám: 354
Ár:  3490,- 2792,- a kiadónál

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel is! :)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése