2014. június 30., hétfő

James S. A. Corey: Kalibán háborúja

A nagyszabású űropera második felvonásához érkezett. Látszólag sikerült elhárítani a fenyegetést, de a nyugalom csak ideiglenes. Az idegen protomolekula ellepte a Vénusz teljes felszínét és továbbterjedéssel fenyeget. A felszín alatt újabb háború van kibontakozóban a Naprendszerbe kirajzott emberiség politikai érdekcsoportjai között, pedig ha valamikor, hát most igazán illene félretenni a belső ellentéteket. A Kalibán háborúja tovább emeli a tétet és irodalmi szempontból is jobb a Leviatán ébredésénél. 

Tavaly a Térség-sorozat első része, a Leviatán ébredése minden túlírtsága ellenére eléggé tetszett. Azóta a lelkesedésem mérséklődött (vannak jobbak is a műfajban), de egyértelmű volt, hogy a folytatással is teszek egy próbát. Megérte: a James S. A. Corey néven futó szerzőpáros (Daniel Abraham, Ty Franck) második regénye kiforrottabb, a történet és a karakterek is jobban sikerültek. 

A Kalibán háborúja tipikus szórakoztató sci-fi, nagyjából egy Firefly-ba oltott A tűz és jég dala. Fontos, hogy nem a két sorozat összege, hanem inkább átlaga, hiányzik belőle az előbbi csillagközi röpködése és western-hangulata, illetve az utóbbi erőltetett "megbotránkoztatási kényszere" és sokszor értelmetlen naturalizmusa, van helyette viszont minden más. 

Kettő helyett most négy nézőpont-karaktert kapott a regény, de szereplők tekintetében egyébként is egyre jobb. A Rocinante legénysége kezd (újra?) összecsiszolódni és egy idő után ki is bővül pár új utassal. A három új főszereplő közül a földi politikus egyszerűen imádni való és a marsi katonanőt is sikerült eltalálni (remélem a folytatásban azért nagyobb mélységet kap a karaktere), a biológus pedig kissé irritáló, de ez teljesen jól magyarázható az átélt traumákkal. Miller ugye kikerült a történetből, a negyedik "kamerahordozónk" viszont megint Holden, aki állítólag idegesítőbb mint az első részben, nekem pont hogy normálisabbnak tűnt - de hát ízlések és pofonok. 

Az idegen protomolekula felfedezése alapjaiban rengette meg a világot: egyértelművé vált, hogy az emberen kívül is létezik intelligens élet. A dolog szépséghibája, hogy nem beszélgetőpartnerre sikerült ráakadni, hanem akár az egész emberiségre potenciálisan halálos "fegyverre", amit csak ideiglenesen sikerült semlegesíteni, amikor a Nap helyett a Vénuszba csapódott a fertőzött objektum. Azóta a fenyegetés komolyabbá vált, a Vénuszt teljesen ellepték a protomolekula struktúrái és egy rendkívül veszélyes, ember-idegen mutáns is megjelent a Ganümédészen (a regényben Ganymedes, a fordító sajnos nem írta át a Jupiter holdjainak nevét a magyarban használatos verzióra) és halomra gyilkolta az egyébként egymással épp csak hogy nem háborúzó földi és marsi katonákat, Roberta "Bobbie" Draper, kivételével, aki testközelből nézhette végig társai lemészárlását. Egyszóval gebasz van a Naprendszerben: a komplett Vénusz éppen kezd átalakulni és ezzel párhuzamosan valami hatalommániás idióta a protomolekulával kísérletezik, hogy fegyverré alakítsa. Valamit muszáj tenni, Holdenről pedig már az előző rész óta tudjuk, hogy szeret belekotnyeleskedni a néhány kategóriával feljebb játszók dolgába, itt is nyilván tűzközelben lesz.

Annál is inkább, mert amikor leszállnak körülnézni az addigra már romokban heverő Ganümédészre, Prax, egy félig-meddig bekattant tudós a segítségüket kéri immunproblémás kislánya megtalálásához. Az elrabolt lánynak és a protomolekulával átalakított embereknek egyértelműen közük van egymáshoz, aztán némi pénz is akad, így Holden és tsai örömmel vállalják a feladatot. Eközben a Földön éppen azon megy a bunyó az Egyesült Nemzetek tanácsában, hogy akkor most legyen-e háború a Marssal, vagy inkább próbálják máshogy megoldani a pattanásig feszült helyzetet. Utóbbi álláspontot a fent említett idős politikusnő, Avasarala képviseli, a maga trágár, tenyérbemászó, ám kétségtelenül rettentő intelligens és tulajdonképpen szimpatikus módján. Az ő történetszála hozza be azt a bizonyos A tűz és jég dala hatást, politikai intrikák, játszmák, kicseszések stb... A hasonlóság nem véletlen: az egyik szerző George R. R. Martin asszisztense, a másik közös regényt is írt vele: a legjobbtól tanultak.

Az eredeti borítókép, a feljavított változat a magyar kiadáson jelent meg először
(Daniel Dociu illusztrációja)
Azért ez egy kicsit visszaüt, mert a regény időnként fölöslegesen hosszúnak hat, ötszázötven oldal helyett nyugodtan lehetett volna négyszáz is. Mindezt ráadásul úgy, hogy kétszázötven oldal után már azon töprengtem, hogy mivel fogják kitölteni a maradékot, látszólag annyira közel volt már a vége, de a lassabb középrész után azért sikerült feldobni a hangulatot és az utolsó kétszáz oldal pillanatok alatt, fennakadás nélkül elfogyott és még némi hiányérzetet is hagyott maga után. De sebaj, állítólag decemberben már jön is a folytatás (Abaddon kapuja), aztán már csak hat kötet van hátra... igen, Martintól tanulták a mesterséget. Attól függetlenül, hogy a Kalibán háborúja nem olyan komoly, mint mondjuk Alastair Reynolds űroperái, teljesen jó regény. Hangsúlyozottan szórakoztatóirodalom és ezt a szerepet tökéletesen látja el, leköti az olvasót és a cliffhangeres fejezetvégek miatt abbahagyni is nehéz. Ámbár ebből annyi van, hogy az epilógusért már haragudni sem tudok a szerzőkre, immúnissá váltam az ilyesmire...

Nem mondom, hogy maradéktalanul tetszett a regény, vannak kisebb problémái, de a kategóriájában abszolút rendben van. Amikor beindul a történet, már lendületes, a karakterek a helyükön vannak (és valamennyit még fejlődnek is), a pattogó párbeszédek és a cinikus humor eléggé bejöttek, ahogy a nagyjából realista űrutazás is (bár arra azért kíváncsi vagyok, hogyan helyezkednek el a Naprendszer bolygói a történet idején, időnként rövidebb ideig tart egy-egy út, mint illene). Akinek bejött az első rész, nyilván nem kell meggyőzni arról, hogy ezt is olvassa el, de ha netán kimaradt, a nyári kiadói szünet elég jó lehetőséget kínál a hiánypótlásra, arról nem is beszélve, hogy az együttesen több mint ezeregyszáz oldal elegendő szórakozást nyújt egy átlagos nyaralás idejére, de legalábbis amíg odajut és hazautazik az ember. Egy szó mint száz, megéri elolvasni, főleg, hogy ilyen közel a folytatás.

--
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: Caliban's War
Fordító: Galamb Zoltán
Borító: Daniel Dociu
Oldalszám: 555
Ár: 3995,- (borítóár) / 3000,- (Fumax webbolt
--

A Szubjektív Kultnaplót itt is követheted: FacebookGoogle+Twitter és Moly.hu.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése