2013. december 5., csütörtök

Ta-mia Sansa: A döntés joga (Gender krónikák 2.)

Egy hete jelent meg a minőségi magyar sci-fi (igen, van ilyen :) ) legfrissebb felfedezettje, Ta-mia Sansa legújabb regénye. A Gender krónikák második kötete, A döntés joga már "valódi sci-fi", az előző résznél is több izgalommal, nagyobb távlatokkal és komoly társadalmi kérdésekkel. 

Ha minden jól megy, olyan hat-hét évig minimum el lesznek látva friss olvasnivalóval Ta-mia Sansa (Snyehola Anett) rajongói, ha évi két résszel számolunk, akkor is minimum ennyi ideig fog tartani a tizenöt kötetesre tervezett regényfolyam kiadása. A nagy számok azért ne riasszanak meg senkit, a Gender krónikák nem valami rétestészta módjára nyúló, csillagközi szappanopera, épp ellenkezőleg. Az emberiség jövőbeli történelmének két-háromezer évét meséli el, kötetenként (vagy legalábbis néhány kötetenként) eltérő stílusban és egy részük önállóan is olvasható. Az első rész sötét, itt-ott noirba hajló, tragikus és kegyetlen disztópia (nem még mindig nem a tinilány-regények romantikus-erotikus izéiről van szó), A döntés joga részben ezt a vonalat viszi tovább, csak itt már "valódi" sci-fi témák is megjelennek (technológiai áttörések, idegen bolygó felfedezése stb.), de lesz háborús regény, horror és megannyi más is a későbbi kötetekben. 

Ez jó Anettnek, mert nem un bele a regényírásba és jó nekünk is, mert nem unjuk meg az egy kaptafára készülő részeket, hanem mindegyik valami újat tartogat stílusában is (Ismerős ez a hozzáállás valahonnan? Igen, China Miéville-re gondolok!), és persze így valószínűleg azok is belekóstolnak más stílusokba, akik egyébként rendkívül elkötelezettek kedvenc zsánerük iránt és csak szökőévente (vagy véletlenül) vesznek a kezükbe mást. Én például A menekülés éve után, minden jó ötlete és ígéretessége ellenére valószínűleg nem kezdtem volna bele ilyen hamar (gyakorlatilag a megjelenés másnapján) a másodikba, mert egyszerűen nem szeretem a túlságosan kegyetlen, kellemetlenül nyomasztó sztorikat, A döntés joga viszont ennél már többet kínál, az egyértelműen rossz irányba haladó földi szál mellett ott van az új otthont kereső, utópisztikus (!) társadalmat építő menekülteké is, ami minden nehézsége ellenére legalább nem a biztos tragédia felé halad. 


2124-ben járunk. A Földön folyamatosan romlik a helyzet: az Egyesült Országok Szövetsége (nem összetévesztendő az ENSZ-szel) hatalmas társadalmi kísérlete a végéhez közeledik, a lakosság megszokta a folyamatos megszorításokat és emberi jogokat sértő húzásokat, gyakorlatilag minden út nyitva áll a diktatúra bevezetése előtt. Aki nem illik a gépezetbe, eltávolítják, aki hasznos lehet, brutális módszerekkel a hatalom eszközévé formálják. A menekülés most már gyakorlatilag lehetetlen, az utolsó esély tizenhat évvel ezelőtt adódott, amikor Sandra Manul és társai el tudták hagyni a bolygót a pavonisoktól kapott technológia segítségével.

Benjamin, egy idősödő, de ambiciózus genetikus és JJ, a különleges képességekkel rendelkező programozó a kormányközeli mamutcég, a LuxTech eszközei a diktatúra megerősítésében. Előbbi biológiai fegyvert hivatott létrehozni a saját hagyományaikat vagy a demokráciát megóvni kívánók ellen, utóbbinak pedig a pavonisok digitális adatainak visszafejtése a feladata. Mindketten testestül-lelkestül a vállalatéi, ahogy a diktatúra zsoldosai, ők is lemondtak önrendelkezési jogukról, elvileg és gyakorlatilag sem többek hasznos tárgynál a hatalom szemszögéből.

Ennek szinte tökéletes tükörképét olvashatjuk a Pavonis-hajók fedélzetén új bolygót keresők történetében. Sandra és a többi menekült egy része épp eleget szenvedett ahhoz, hogy tudja: nem akarják megismételni a földi társadalom hibáit, hanem valami újat kell létrehozniuk, hogy legalább a leszármazottaikat ne kösse gúzsba a földi örökség. Ez persze korántsem egyszerű folyamat, a hatékony változáshoz egyszemélyi döntésekre is szükség van, ami könnyen a diktatúra látszatát keltheti azokban, akik nem látják át a helyzetet, nem értik a célt, vagy túlságosan ragaszkodnak saját, diszkriminatív társadalmi berendezkedésen alapuló hatalmukhoz.


Különös módon nem a földi szál tartogatja a legfeszültebb helyzeteket és a legellenszenvesebb szereplőket. Persze az agymosás, kegyetlenkedés és elnyomás épp eléggé visszataszító, karakterszinten mégis Sandra legnagyobb gyermeke, a tizenhat éves Robert az, aki az emberiség legrosszabb oldalát testesíti meg. Egy diktátor legalább a maga szabályrendszerében logikusan viselkedik, van célja, még ha az adott esetben rossz is, és általában legalább valamennyire értelmes, egyébként nem juthatott volna oda, ahol van. Robert viszont ostoba, arrogáns kamasz, aki egyszerre befolyásolható és van meggyőződve a saját, logikailag is téves igazáról, aki indulatból és nem értelmesen cselekszik, tökéletesnek és hibátlannak hiszi magát, az a fajta ember, aki ha belenyomják az orrát a kupacba, akkor sem ismeri el, hogy odasz@rt a szőnyegre. Hogy még egyértelműbb legyen: képzeld el az új Star Wars trilógia Anakinját, de úgy, hogy a Transformers fene hülyegyereke, Indiana Jones méltatlanul ki nem tagadott fia, Shia Büfi LaBeouf játssza. Sikerült? Na.

Nem szeretném ezzel a képpel zárni a bejegyzést, így is épp eléggé megrázó, úgyhogy essen még némi szó a regényről. A fejlődés már az első kötethez képest is egyértelmű, nem csak a korábban a Főnixnél megjelent Sötét Hórusszal, vagy a kvázi magánkiadású Forradásokkal összehasonlítva. A menekülés éve egy kicsit hosszabb volt a kelleténél, talán pont azzal a negyven oldallal, amennyivel ez rövidebb, de az is lehet, hogy a kevésbé nyomasztó sztori és környezet miatt, mindenesetre az utolsó pillanatban címet változtatott A döntés joga (eredetileg Fiat lux lett volna) jóval gördülékenyebb, olvasmányosabb és nem mellesleg több pozitív érzést hagy maga után. Kíváncsian várom a folytatást, nagyon remélem, hogy sikerül végigvinni a sorozatot, amire azért bőven van esély, ha az érdeklődés nem csappan meg a következő években. Az első rész után még voltak halvány kétségeim, de most már egyértelmű: Anett, működőképes, izgalmas világot talált ki, az pedig nem is volt kérdés, hogy történetet írni jól tud.

Nagyjából fél tucat igazán olvasható, kortárs magyar sci-fi írót tudok összeszedni, Ta-mia Sansa helye abszolút köztük van, olvassátok minél többen. Sci-fi kedvelőknek egyértelműen ajánlott, témája miatt viszont a társadalmi, nemi szerepek iránt érdeklődők, sci-fit amúgy nem nagyon forgató női olvasók polcán is ott a helye.

--
Kiadó: Delta Vision
Kiadási év: 2013
Borító: Kovács Péter
ISBN: 978 615 5314 93 3
Oldalszám: 325
Ár: 2990,-
--
A kötetért köszönet Anettnek! :)
--
A Szubjektív Kultnapló a Facebookon, a Google+-on és a Twitteren is elérhető, ha pedig kíváncsi vagy, hogy mit olvasok éppen, figyelhetsz a Molyon is

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése