2012. július 3., kedd

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai


Ahogy a fülszöveg is írja, az Egy megcsúszott lélek vallomásai nem sci-fi, ámde mégis jellegzetes Philip K. Dick történet. Az egyetlen ilyen, ami még a szerző életében megjelent és az első ilyen, amit olvastam tőle (ez nincs a fülszövegben :D). 

Nem sci-fi, a hangulat és bizonyos motívumok mégis pontosan azt hozzák, ami PKD védjegye: különös személyiségeket furcsa világnézettel, pszichológiai jelenségeket, illetve "természetesen" a valóság megkérdőjeleződését. Egyúttal egy érdekes történetet és nagyon amerikai kisvárosi hangulatot is, na meg azt, hogy az olvasó talán egy kicsit másképp fog tekinteni utána az emberekre, legyenek bár átlagos, vagy éppen megcsúszott elmék. 

A borító nagyon sárga. Sokkal élénkebb, mint a digitális képen, uv-fényben pedig "világít". Nem hinném, hogy az uv-festék át fogja venni az átlátszó, de fényes felületű műanyaggal nyomtatott, csak a csillogás által észrevehető "láthatatlan" borítóminták helyét (ilyeneket pl. A gyűrűk ura fekete borítós kiadásán vagy a Muszasi sorozat borítóin lehet látni), de abban biztos vagyok, hogy Philip K. Dicknek tetszene. 

A borító mögött szintén zavarba ejtő az első néhány fejezet, az E/1-es leírás rendszeresen nézőpontot vált és olykor E/3-ba is átcsúszik, ami az elején okozhat némi kuszaságot, de viszonylag hamar hozzá lehet szokni. A történet és a szereplők gondolkodásmódja már egy fokkal keményebb dió, nem hiszem, hogy az átlagos olvasó könnyedén tudna, vagy akár csak szeretne azonosulni autista, pszichotikus, erősen frusztrált, a realitás határán billegő karakterekkel, mégis kénytelen azzal szembesülni, hogy ha nem is ennyire szélsőségesen, de benne is megfogalmazódtak hasonló gondolatok vagy ismer ilyen embereket.


A tulajdonképpeni főszereplőnk, Jack Isidore, akinek vezetékneve és gumihornyolói munkaköre egyaránt más Philip K. Dick műveket idéz, autista. A "megcsúszott lélek" kifejezés látszólag rá vonatkozik, elvégre furcsa információkat és tárgyakat gyűjt, rendszerező elméje szociális feladatok megoldására csak korlátozottan alkalmas és bár önfenntartó módon éldegél, mindig a szakadék szélén billeg, ahonnan végül a húga és férje veszik magukhoz, ha nem is örömmel. A filozofikus nevű Hume házaspár viszont hiába tűnik amerikai mintacsaládnak jól kereső férjjel, nagy házzal, közösségszervező feleséggel és két gyerekkel, Jack számára mindenki másnál hamarabb egyértelmű lesz, hogy valami nincs rendben. Nem csak a családdal, tulajdonképpen az egész világgal. Ezt viszont hiába osztaná meg bárkivel - a legtöbb ember szemében csak egy szerencsétlen félnótás, akik pedig komolyan veszik, szintén ütődöttek a "normális" emberek szerint. 
Itt jelentkezik Dick zsenialitása: a könyvben alapvetően kétféle nézőpont van, az adott szereplő, aki alapvetően normálisnak tartja magát és a többiek (vagy legalább egy másik karakter), akik szerint komoly zavarok vannak nála. PKD viszont eléri, hogy ehhez hozzáadódjon harmadikként az olvasó, aki lehetne objektív kívülálló is, de ha valaki jobban belegondol, az olvasói nézőpont is relatív és gyakorlatilag egyenrangú a könyv szereplőivel. Ilyen az, amikor igazán bevonnak minket a történetbe...


Az Amerikai istenekben is megjelent a kisvárosi élet, itt szintén, de teljesen más jelentéssel és más megközelítésben. Ott a kisváros a pihenés helyszíne, minden rejtett titoktól függetlenül szép, gazdag és nyugalmas környezet, itt pedig bár ugyanilyennek kellene lennie (és van, aki számára ilyen is), frusztráló és álságos közeg, ami csak fokozza a benne élők - fogalmazzunk így - átlagtól eltérését, legyen szó a mindenkit a saját jóléte érdekében felhasználó családanyáról vagy akár a világvégét hirdető, ufóhívő szekta tagjairól. Érdekes módon sokkal kegyetlenebb és megrázóbb is lehetne a történet, ha Philip K. Dick inkább sci-finek írja meg, a mi világunk keretei szerencsére bármit azért nem engednek meg, ámbár a cselekvések hatásai sokkal véglegesebbek. És bár valamilyen szinten megrázó a könyv, az együttérzés és a remény mindig ott bujkál a lapokon, a végkifejlet pedig amellett, hogy könyörtelen, valahol mégis szép és alapvetően optimizmusról árulkodik, ami nem túl gyakori a szerző írásai esetén. 

Nem mondom, hogy az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick legjobb története, ez egyértelműen tévedés lenne. Azt viszont igen, hogy nagyon is elgondolkodtató - és az igazi értéke ebben rejlik. Érdemes elolvasni. 


--
Kiadó: Agave Könyvek 
Kiadási év: 2012
Első kiadás: 1975
Eredeti cím: Confessions of a Crap Artist
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 224
Ár: 2880,- / 2160,- (agavebolt)
--

A képek forrásai: 

2 megjegyzés:

  1. Épp a legjobb történetet keresem tőle, mert az első PKD könyvélményem csalódás volt (eletromos lincoln). Szerinted melyik a legjobb?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Kizökkent idő és a Figyel az ég a kedvenceim, vagy pl. az Álmodnak-e az androidok... is jó. Az elektromos Lincoln tényleg a gyengébbek közé tartozik.

      Törlés