2010. július 3., szombat

Stan Sakai: Usagi Yojimbo

Még februárban emeltem le a könyvtár polcáról az első kötetet, mely annyira magával ragadott, hogy utána másfél hónapon keresztül, amíg nem sikerült az addig megjelent hét kötetet sorrendben kivenni, mindig a képregénypolc volt az első célpont, csak utána jöhettek az egyéb, adott esetben tanulmányaimmal kapcsolatos könyvek.

Stan Sakai képregénysorozata, az Usagi Yojimbo (兎用心棒), a tizenhetedik századi japán legendákkal és népmesékkel kevert történelmi környezetében, melyet antropomorfizált állatok népesítenek be. Ez elsőre komolytalannak tűnhet, a technika létjogosultsága viszont nagyon hamar bebizonyosodik, hiszen így szinte első pillantásra látjuk az egyes szereplők jellemét (vigyázat, a nyúl nem a gyávaságot szimbolizálja!) és az állati forma lényegében előre meghatározza azt, ami egy szamuráj-történetben igen fontos: az erősségeket és a gyenge pontokat.

A jellegzetes stílusú (de nem mangaszerű) rajzechnika persze önmagában nem vinné el a képregényt (angolul 23, magyarul 8 kötet jelent meg eddig), szükséges hozzá történet is: ehhez pedig részben a legendás szamuráj, Miyamoto Musashi élete és történelmi környezete, részben pedig egyéb mondák, mesék és szamurájlegendák szolgáltatják az alapot. Az urát vesztett szamuráj (vagyis rónin) az országot járva válogatott kalandokba bonyolódik, melyek során hol a nagypolitika sodrásába keveredik, hol egy titkos nindzsaklánnal kell megküzdenie, de felbukkannak a hasonló történetek egyéb jellegzetes szereplői is, mint az útonállók, fejvadászok, vak vándor, kapzsi kereskedő, illetve a mesék démonai és egyéb különös teremtményei is, mindeközben pedig nem csak az itt-ott humorral is fűszerezett történet halad előre, de egyre többet ismerünk meg Usagi múltjából is.

A sorozat a képregények, szamurájhistóriák, illetve a japán történelem és mitológia kedvelőinek kifejezetten ajánlott.

Kiadó: Vad Virágok Könyvműhely
Kiadási év: 2006 - '09
Eredeti cím: Usagi Yojimbo
Oldalszám: változó

3 megjegyzés:

  1. Díj tőlem neked: http://olvasoszoba.blogspot.com/2010/07/kreativ-bloggerdij.html. :)

    VálaszTörlés
  2. http://marcipankonyvek.blogspot.com/2010/07/7-es-101-jatek.html :)

    VálaszTörlés
  3. http://olvasoszoba.blogspot.com/2010/09/egy-ujabb-korkerdes-egy-kis-jatekkal.html

    VálaszTörlés