2009. április 16., csütörtök

Terry Pratchett: Sofőrök

Egy ideje szólnak különféle legendák apró termetű lényekről, akik itt élnek az emberek között, de általában nem igazán vesszük őket észre, mert vagy nesztelenül közlekednek, mint a hobbitok, vagy tízszer gyorsabban léteznek nálunk, lomha humanóknál, mint a manák. Jelen esetben manákról van szó, arasznyi kis lényekről, akik nincsenek túl sokan, de már jóideje köztünk élnek és eleinte igencsak nagy hatással voltak az emberiségre. Eleinte, mert hogy ők egy kozmikus baleset folytán kerültek ide, amikor az űrhajójuk meghibásodott, aztán még gyorsan megtanítottak minket pár ipari és hasonló trükkre, aztán a tízszeres tempójú életüknek köszönhetően gyorsan barbárságba is süllyedtek, de legalábbis középkort idéző állapotba. A manák nagy része egy áruházban élt (Arnold Testv. (al. 1905)), de néhányan Odakint a szabad ég alatt, patkányokra vadászva és maradékokon élve. Aztán egy idő után megelégelték ezt az életformát és egy teherautóra felkapaszkodva vándorútra indultak: mit tesz isten (illetve Arnold Testv. (al. 1905)) egyenesen az Áruházba kerültek, ahol viszont az uralkodó vallási dogmák miatt nem hittek az Odakint létezésében, életüket pedig a Nyitás és Zárás, valamint a Kezdődik Az Iskola Hét, a Karácsonyi Vásár, a Januári Leértékelés a Tavaszi Divat és a Nyári Vásár ciklikusan ismétlődő ritmusa határozta meg. Néhány szabadgondolkodó mana azért gyártott elméleteket arról, hogy lehet más az Áruházon kívül, mi több, más Áruházakban is elképzelhető élet, de erre azért nem voltak felkészülve, hogy csak úgy betoppan ide egy csapat mana Odakintről.
És ez még csak a kezdete az eseményeknek: az Izé, amit a nomád manák évszázadok óta adnak tovább nemzedékről nemzedékre, kihallgatta az elektromosság beszélgetését, amiből kiderült, hogy az Áruházat három héten belül lebontják. A Végkiárusítás rémisztő időszakát kihasználva kell hát a manáknak beszüntetni az egyes osztályok közti háborúskodást, s Masklin és a Papíráru osztály szerzeteseinek vezetésével megszervezni a menekülést egy teherautón. Eközben ráadásul az is kiderül, hogy a nők közel olyan okosak, mint a férfiak és mégsem robban fel az agyuk a túlhevüléstől, ha megpróbálnak olvasni, pedig a hagyományok szerint ennek kéne bekövetkeznie.



Kiadó: Édesvíz
Kiadási év: 1988

Eredeti cím: Trackers
Fordító: Kádár Tamás
Oldalszám: 218

1 megjegyzés:

  1. .prc ebook a mana-trilógiából itt: http://www.megaupload.com/?d=4R0ZW41A

    VálaszTörlés