2009. március 2., hétfő

Raana Raas: Csodaidők - Kiszakadtak

Zavarba hozott, hogy az előző részről készült szubjektív irományomat maga a szerző is olvasta, de nem ezért nem született meg hamarabb ez a bejegyzés.

Az ogfák vöröse végén már látszott, hogy nem várható vidám folytatás, hát nem is lett az. És ez csak fokozódik jelen kötet esetén... A háború már nem a küszöbön áll, hanem tett egy lépést befelé, párhuzamosan az egyébként szerethető szereplők élete is romlik, nemhiába meghatározója a Raas család gazdasági és politikai szinten világuknak. A családfő Giint száműzetés fenyegeti, lánya, Judy belekényszerül egy olyan házasságba, amit sem ő, sem a férj nem szeretett vona (és ez még enyhe kifejezés), a kiszakadt Yaan (illetve külsős nevén Paul) pedig katonának áll és gyakorlatilag az övéi ellen harcol.

Most már nem volt szükség hátralapozgatásra, a környezet modellje nagyjából körvonalazódott odabent; a politikai és emberi játszmák élethűek és hihetőek, viszont nem szimpatikusak, de hát a valós életben sem azok. Illetve ha már nem szimpatikus, akkor az semmiképpen nem tetszett, amilyen brutálisan elbánt sok karakterrel ez a galád Görgey Etelka, persze valahogyan érzékeltetni kellett a háború személyekre gyakorolt hatását is, de szerintem túlzás csak ezért kiirtani a fél szereplőgárdát... Viszont az a kis filozófiai jellegű kitekintés a teleportálás működésére jól sikerült :)



Kiadó: Animus

Kiadási év: 2008
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 415

6 megjegyzés:

  1. Látom, ezzel a kötettel nem loptam be magam a szívedbe... :-)
    Enahma

    VálaszTörlés
  2. Az attól függ, hogy mi lesz majd a vége, illetve ennek az egész helyzetnek a megoldása. Ha szükségszerű áldozat volt, akkor megbocsátható :) De azért akkor is...

    VálaszTörlés
  3. A végéről csak annyit: számomra pont elég az, hogy az élet nem hepiendes. :-)
    Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy pár hónapon belül a kezedben lehet a 3. kötet.

    VálaszTörlés
  4. Nem kell hepiend, csak legyen értelme :)
    Az jóó :) Megemberelte magát az Animus vagy mások adják ki?

    VálaszTörlés
  5. Szia Peti!

    Nem tudom olvastad-e, de a Csodaidők 3. részét már meg lehet rendelni a www.csodaidok.hu oldalon kresztül. Végülis magánkiadásban jelenik meg.

    VálaszTörlés
  6. Szia :)

    Kaptam róla mailt, nemsokára meg is rendelem. De köszi, hogy szóltál :)

    VálaszTörlés