2009. december 24., csütörtök

Könyves karácsonyt


...kívánok minden kedves olvasónak (és leendő olvasónak), valamint nyugalmat és mindenféle kellemes időtöltést az ünnepi időszakban :)

2009. december 11., péntek

Hiánypótlás 2

Sajnos megint semmi időm nem volt blogot írni hosszú időn keresztül, ezt most a vizsgaidőszak kapujában gyorsan pótolnám. A jelen összegzés érdekessége, hogy egyik könyv sem található fizikailag a polcaimon, javarészt könyvtárból származnak annak ellenére, hogy minden eddiginél több olvasatlan könyv figyel a polcaimon és a helyzet csak egyre fokozódik...
Viszont amennyiben reményeim beválnak, most már lesz lehetőségem újra a könyvenkénti hosszabb értékelésre rendszeresen; illetve erősen gondolkozom a blog elköltöztetésén is, de erről majd később. Addig is alant olvashatjátok, hogy mit olvastam az elmúlt hónapban:

2009. november 4., szerda

Vlagyimir Vasziljev: Káosz-Őrség

A Setét nem tartja helyénvalónak jelen szöveg kommentálását.
Nappali Őrség

A Fény nem tartja helyénvalónak jelen szöveg kommentálását.
Éjszakai Őrség

Az Inkvizíció, mint mindig, hallgat.
Aláírás nélkül




Erősen gondolkoztam rajta, hogy újraolvasom az Őrség-sorozatot, mert már nagyon elvonási tüneteim voltak (hiába van vagy félszáz másik könyv a várólistámon), aztán megtörtént az, amire nem számítottam (talán gyakrabban kéne nézegetni a megfelelő oldalakat?): a galaktikabolt.hu-n írták, hogy hamarosan kapható lesz ez a könyv.

Mit tesz ilyenkor a hárdkór olvasó? Azonnal molyos adatlapot hoz létre, aztán egy csütörtök reggelen azon veszi észre magát, hogy éppen regisztrál és megrendel egy példányt pár perccel azután, hogy el kellett volna indulnia ókori és keleti vallások előadásra (de azért még időben beértem). Aztán a suliban a hárdkór olvasóból türelmetlen olvasó lesz és kitalálja, hogy még éppen belefér az időbe, ha elugrik a szerkesztőségbe a könyvért, mielőtt hazarohanna, ledobná a cuccait és elmenne az Okinawa Music koncert-előadásra (erről majd egy következő bejegyzésben).

Nyilván némi naivitásra vall, mindenesetre a vadászat sikeres volt: galaktikáséknál szimpatikus fogadtatás, majd részemről enyhe meglepődés, hogy névről ismernek. Az üzletre térve megbeszéltük, hogy magas az elvárás Vasziljev irányába, illetve hát igen, drágák a könyvek (na persze örülnék recenziós példányoknak a friss megjelenésekből :)) - amit lehet, ezért is a kiadóktól szerzek be, mert az nekem is jó meg nekik is. Ja, és persze a lelkemre lett kötve, hogy írjak valami jót róla, hát ez lenne az :)

2009. október 14., szerda

Látogatás az északi végeken - Pozsony és Dévény vára

...avagy egy hete rövid, de kimerítő kirándulást tettünk a szomszédban:


A kirándulást a budaörsi nyugdíjasklub szervezte és gyakorlatilag véletlenül keveredtünk bele.
Tanulság 1.: Ne utazz olyanokkal, akik nem a te korosztályod.

Fél hétkor indultunk Budaörsről, ami negyed ötös kelést jelentett Pesten és utána utazást keresztül a városon.
Tanulság 2.: Másfél-két óra alvás bőven elegendő egy nap...

A buszon a nyugdíjasklub egyik szervezője vagy kije teljes hangerővel sz@r poénokat ordított a mikrofonba és évekre előre felsorolta, hogy miket terveznek.
Gonosz megjegyzés: Fő az optimizmus...
Tanulság: Soha ne hagyd otthon a jól szigetelő fülhallgatót, bármikor szükséged lehet rája.

Pozsonyban hideg volt és zuhogott az eső.
Tanulság: Vigyél magaddal eső ellen valamit, vagy jelentsd ki határozottan: "Vízálló vagyok!"

Pozsony régi épületeit a harmincas évektől szisztematikusan lerombolták, a szocialista időkben egy gyönyörű, barokk tér kétharmadát tüntették el, hogy legyen hely az új hídra felkanyarodó útnak.
Tanulság: Máshol is hülyék az emberek.

Az érseki palota tükörtermében egy fiatal párnak gratulált a, miközben a következő a lépcsőn várt, a földszinten pedig újabb násznép gyülekezett.
Tanulság: Igen, ez a fogyasztói társadalom. Esküvő futószalagon...

Az egyik belvárosi söröző teraszán a szlovák-szlovén focimeccsre melegítettek déli szomszédaink szurkolói.
Tanulság: Nálunk minimum vízágyút és páncélos rohamrendőröket rendeltek volna ki ellenük...

A menetrend szerinti két-három óra "szabadidőből" fél óra lett.
Tanulság: Ne utazz szervezetten.

A dévényi vár kivételesen szép helyen fekszik és önmagában is látványos.
Felszólítás: Foglaljuk vissza!

Az idegenvezető ötméterenként megállt és félórás szónoklatot rögtönzött.
Tanulság (Tonyt idézve): "She can't talkin' and walkin' together."

Sem Pozsonyban, sem Dévényben egyetlen darab magyar feliratot nem láttunk.
Tanulság: Ennyit a magyar-szlovák közös történelemről és hasonlókról...

Visszaúton muszáj volt bemenni a pozsonyi teszkóba.
Tanulság: Egyesek a múltban élnek és nem tudják, hogy a választék ugyanaz és amióta euró van náluk, a szlovákok járnak hozzánk vásárolni és nem fordítva.

Azért szórakoztató volt :)


2009. október 4., vasárnap

District 9: This post for humans only!

Idejét sem tudom már, hogy mikor láttam utoljára moziban egy tisztességes sci-fit. Vagy úgy általában sci-fit. Nos, ezennel jelentem: ez a széria megtört, amikor is beültünk megnézni a District 9 címre hallgató alkotást. A szokásos karton installációk (jelen esetben egy kaput formázó izé a lépcső tetején) mellé a terem ajtajára valaki felnyomott egy "Idegeneknek belépni tilos!" matricát az áthúzott bagó-kamera-fagyi címke fölé, ez a marketingstílus jellemezte egyébként az amerikai (?) reklámkampányt is, elég csak rákeresni a film címére és máris jönnek a "This bus for humans only!" feliratú gépjárművekről készült, és egyéb hasonló fotók. Kár, hogy nálunk csak jóval később mutatták be a filmet és a hasonló akciók is elkerülték országunkat... (A folytatásban nem kizárt, hogy előfordul némi olyan információ, amit a film megnézése előtt nem érdemes elolvasni, ellenkező esetben oda a tökéletes élmény, de azért nagy poénokat nem lövök le.)

2009. szeptember 20., vasárnap

Hiánypótlás

Üdv!
Jó régen nem írtam, ennek több oka is van, mindenesetre nem így terveztem. Mostanra viszont többé-kevésbé rendeződtek a dolgok: a lakás egyre kevésbé hasonlít csatatérre és a sulikezdés is megtörtént: már megint elsős vagyok (és minden bizonnyal nem utoljára). Persze attól még, hogy blogot nem írtam, az olvasás nem maradt abba, szép hosszú lista halmozódott fel, első nekifutásra mindegyik könyvről írok valamit röviden, aztán ha lesz kedvem és időm, talán bővebben is (de ezt nem ígérem meg). Tehát:

2009. augusztus 5., szerda

Neil Gaiman: Tükör és füst

A szerzőtől korábban olvasott történetek után ez a novellás-verses gyűjteménykötet sajnos kicsit csalódás volt, már ami az irodalmi várakozást illeti. Nyilván ez egyéni ízlésből is fakad, ugyanakkor az utószó-féle "Gondolatok a mítoszokról" rész kifejezetten tetszett.

Maga a kötet a gyűjteményes formából adódóan nem rendelkezik központi szállal, egymáshoz nem kapcsolódó, rövid írások tömege, viszont Gaimanról, mint íróról, talán többet elárul, mint a regényei, hiszen itt mennyiségre és milyenségre is sok ötlet bukkan fel, körvonalazva az azokat kitermelő fantáziát. Ha másért nem is igazán, ezért viszont megérte elolvasni.




Kiadó: Beneficium
Kiadási év: 1999

Eredeti cím: Smoke and Mirrors
Fordító: Csigás Gábor, Horváth Norbert, Laczkó Krisztina, Papp Cseperke
Oldalszám: 345

2009. augusztus 3., hétfő

Robert Charles Wilson: Bioszféra

R. C. Wilsontól már olvastam két regényt (Pörgés és Tengely), ez viszont eléggé más, mint azok. Mintha mostanában (megint?) divat lenne "technológiai" sci-fi helyett "biológiait" írni, elég sok író készít ilyesfajta történeteket, de a stílus tág teret hagy mindenfajta értelmezésnek és egyéni elgondolásnak, úgyhogy legalább annyira nem egyformák a regények.

Valahol messze van egy Ízisz nevű bolygó. A bolygón élet, nem kimondottan értelmesnek tűnő, de mégiscsak élet. Viszont az ökoszisztéma nem igazán emberbarát, leginkább a táplálékláncba beforgatni szereti a hívatlan látogatót, ezért meglehetős óvintézkedésekre kényszerül a kutatóállomások személyzete. Szerencsére, legalábbis az emberiséget uraló Trösztök szerencséjére sikerült genetikailag módosítani egy lányt, aki nagy valószínűséggel akár védőfelszerelés nélkül is életben maradhat a bolygón - ha meg nem, nyilván csinálnak egy újat. Főszereplőnket viszont már az első oldalon megfosztja mesterséges érzelmi stabilitásától egy szabotőr doktornő, úgyhogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogyan azt bárki is elképzelte, beleértve az olvasót...



Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Kiadási év: 2009

Eredeti cím: Bios
Fordító: Tamás Dénes
Oldalszám: 237

2009. augusztus 1., szombat

Díj és blogcsönd, avagy üdvözlet a motorháztető alól

Nyilván mindenkinek feltűnt, aki relatíve rendszeresen erre jár, hogy a fél órával ezelőttit leszámítva jó régen írtam új bejegyzést. Ennek az oka a dobozolás, illetve hogy egyszerűen nem volt kedvem könyvekről írni, nem tudom miért. Ráadásul a következő két hétben nem lesz igazán alkalmam blogírásra - viszont ma elkészítek előre néhányat a felgyülemlett (könyvajánlónak vagy -ismertetőnek nevezni talán túlzás) könyves írásokból és kísérletképpen időzítve teszem közzé, hogy úgy nézzen ki, mint ha mégis tudnék foglalkozni a naplóval. Ravasz, mi?

Díjat kaptam. Utoljára ilyen szerintem akkor fordult elő, amikor megnyertem a Matáv Zeneház gyerekeknek szóló, Vivaldi Négy évszakját témául választó képzőművészeti pályázatát, de hát az már elég régen volt. Most viszont Christina lepett meg ezzel:
A dizájn mondjuk meglehetősen nőies, de nem tudom mennyire lenne ildomos (©Fülig Jimmy) egy kicsit átgimpelni (photoshopot nem használok), avagy ajándék díjnak ne nézd a...nemtommijét, mindenesetre köszönet érte :))
A szabályok szerint hét valakit nekem is ki kell jelölnöm, íme:

Én meg olvasok
Leara blogja
Betűvető
Kicsi Tündér Könyvespolca
Fülszöveg
Az utolsót pedig akkor már kapja meg a díler, aki ezt a mémet elkezdte terjeszteni a könyvblogos szubkultúrában ;).
Amit nektek tenni kell: Örülni. A képet kitenni. Engem belinkelni. Hét áldozatot kijelölni. Őket erről értesíteni.
Ja, hogy ez csak hat blog. Bölcsész volnék, úgyhogy ez megbocsátható :)

Vercors: Tropi-komédia

Egy ilyen rövid könyvről igazán hosszan nem lehet írni, még ha kimondottan érdekes kérdést is boncolgat: az ember mibenlétét. Ráadásul ezt már épp elegen megtették korábban, ha nem is éppen ilyen beállításban és stílusban.

A Föld egy távoli, korábban ismeretlen területén a történet szerint megtalálták "az ember és a majom közti hiányzó láncszemet", csak éppen a korábbi várakozástól eltérően nem pár marék ősi csont, hanem több ezer teljesen élő példány képében. Ez pedig épp elég indokot szolgáltat arra, hogy végre "hivatalos" definíció szülessen arra, hogy ki is tekinthető embernek.




Kiadó: Novella Könyvkiadó
Kiadási év: 1995

Eredeti cím:
Fordító: Pap Gábor
Oldalszám: 198

2009. július 21., kedd

Jenny Randles - Paul Fuller: Gabonakörök

Időtlen idők óta húzódik már ennek a könyvnek a befejezése, talán nem is véletlenül.
Igazság szerint nem mondható túlzottan olvasmányosnak, meg a gabonakörológia is minden bizonnyal jócskán előrehaladt '92 óta, geometrikus mintákkal szegélyezett útján. Ennek ellenére megérte végignyúzni, hiszen kiderült, hogy a szerencsétlen emberiségnek még mindig fogalma sincs a gabonaábrák keletkezésének tényleges kiváltójáról. Ha azóta rájöttek volna a gabonakörológusok, minden bizonnyal elég nagy nyilvánosságot kapott volna a dolog és értesültem volna róla én is, de mivel nem történt meg, ezért a végső áttörés vagy hiányzik, vagy tényleg ufókról van szó. De mivel az ufós verziót a könyv élénken tagadja...

Gabonakör: furcsa, geometrikus ábra a búza- vagy egyéb mezőn, senki nem tudja, hogy hogyan keletkezik, a népszerű teória szerint ufók csinálják (mert unatkoznak, vagy félnek és nem mernek leszállni a Moszkva téren és csak így tudnak nekünk üzenni), valamint előszeretettel hamisítják. Nagyjából ennyi az, amit tudni érdemes ezen objektumokról, a fanatikusabbak már nyilván tisztában vannak a gabonaszálak összefonódásával és forgásirányával, az időnként tapasztalható megnövekedett háttérsugárzással és a varázsvesszőre gyakorolt hatásával, esetleg maguk is hoztak létre efféle mintát valahol a határban... De arról vajon hallott bárki is, hogy egy Meaden nevű meteorológus szerint elektromosan töltött örvény hozza létre az olykor megdöbbentően bonyolult rajzolatokat? Mert hogy ez a könyv leginkább ezt próbálja népszerűsíteni, bár kicsit nehéz elképzelni, hogy csak úgy egy véletlenszerű örvény véletlenszerűen olyasmit hozzon létre, amit a crop circle kifejezésre rákeresve a Google kidob, persze ezek nagy része nyilvánvalóan "hamisítvány". Igazság szerint alig találtam olyat, ami ne tűnne emberkéz által készítettnek...
Akit a Meaden-örvényről szóló fejtegetés nem győzne meg, a kötet második felében hatalmas mennyiségű esetleírással és némi ufológiával fáraszthatja agytekervényeit, majd elgondolkozhat azon, hogy miért nem látta még senki működés közben az örvényt és mi köze van a gömbvillámokhoz.
Az utószó szerint pedig 1990 óta ugrásszerűen megnövekedett a hamisított gabonakörök száma, a netes keresgélés szerint pedig promóciós céllal is készítenek ilyeneket, ez pedig veszélyt jelent a kutatók tevékenységére.







Hogyan viselkedjünk a gabonakörök helyszínén?

Soha ne menjenek be a gabonatáblába, amíg nem kértek engedélyt a tulajdonostól.

Igyekezzenek az esetet előbb megbeszélni a földtulajdonossal, aki feltehetőleg maga is tudni akar a körről, vagy esetleg magyarázattal tud szolgálni a keletkezését illetőleg.

Ha engedélyt kaptak arra, hogy átmenjenek a gabonamezőn, legyenek körültekintőek. Kövessék a traktorsávokat, és feleslegesen ne tapossák le a kör belsejét, amivel kárt okozhatnának az esetleges későbbi vizsgálatok szempontjából jelentős nyomokban. Ha tudnak, készítsenek fényképeket és végezzenek méréseket, de vigyázzanak a helyszínre.



Kiadó: Édesvíz kiadó
Kiadási év: 1992

Eredeti cím: Crop Circles
Fordító: Érszegi András
Oldalszám: 337

2009. július 19., vasárnap

Josikava Eidzsi: Muszasi 1-5.

Josikava Eidzsi (吉川 英治) meglehetősen terjedelmes sorozata leginkább egy japán Jókai-regényre emlékeztet, ráadásul még az eredeti megjelenés is hasonló: ez is újságban, folytatásokban került először sajtó alá. Emiatt nincsenek is igazán ugrások a térben és az időben, epizódszerű és lineáris az egész történet, amolyan "innen - ide" jellegű.

A valaha volt egyik legnagyobb szamuráj, Mijamoto Muszasi életének egy részét követi az író az Edo-kor hajnalán, egészen konkrétan valódi kardmesterré válását a szekihagarai csatától Szaszaki Kodzsiróval vívott legendás párbajáig, természetesen regényes elemekkel tarkítva. Némileg cinikusan talán úgy lehetne fogalmazni, hogy az öt kötet alatt Muszasi mászkál egy sort Honsún, miközben lekaszabol egy halom embert, akik belekötnek, és beleköt néhány nagytudású harcművészbe, akiket szintén lekaszabol; a fennmaradó időben pedig rendszeresen faképnél hagyja a nőt, aki szereti, és mindenféle erdőkben bujdosik remeteként. Nos, igazán nem vagyok lenyűgözve a regénytől, túlságosan egyszerű és itt-ott szájbarágós (amikor Muszasi és a többi szereplő időnként "megvilágosodik"), de mivel a kórházban töltött napjaimat többek között ennek köszönhetően nem unatkoztam végig, hálás vagyok, hogy Eidzsi megírta az egyébiránt tényleg nagyszerű történelmi alak, a kétkezes vívás megalapítója életútját.


























Kiadó: Ulpius-Ház

Kiadási év: 2006-2008

Eredeti cím: 宮本武蔵 (viszont ha jól értelmezem, akkor angolból és nem japánból lett fordítva...)
Fordító: Ecsedy Csaba, Tótisz András
Oldalszám: 392 + 390 + 412 + 376 + 415

2009. július 18., szombat

Szató Tomoko: A japán művészet

Egy szokatlanul egyedi kivitelezésű művészettörténeti albumot kaptam két hete, a Scolar kiadó művészeti sorozatának Japánnal foglalkozó kötetét.

Kifejezetten igényes munka, a kialakítás nagy pontosságot igényel, úgyhogy le a kalappal a kínai nyomdászok előtt (hogy miért éri meg a szállítással együtt is ott nyomtatni, az nem egészen világos): a különféle japán műalkotások képeihez fűzött információkat az egyes lapokon kivágott, kör alakú lyukak segítségével "célozták be", tudom, hogy ez így nem túl értelmes, de nem tudom jobban megfogalmazni. A borító képén is látszik, ezt kell úgy elképzelni, hogy ha lapozunk egyet, akkor a lyuk a szemközti oldalon lévő kép fölé esik és így kerülnek pozícióba a megjegyzések. Na mindegy, a lényeg az, hogy egyedi és szép megoldás.

Persze nem kell átfogó és teljes "tankönyvre" számítani, csak az Edo-korra koncentrál a kiadvány, de azt sokféle műfajon keresztül mutatja be a téma iránt érdeklődőknek.




Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadási év: 2009
Eredeti cím:
Fordító: Mecsi Beatrix
Oldalszám: 128

2009. július 17., péntek

Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe

Az Őrség-tetralógia zseniális orosz szerzője ezúttal sci-fivel próbálkozik - és annyira nem is rosszul, mint amilyennek az alant leírtak alapján tűnhet.

Az Őrségekhez hasonlóan enyhén lepusztult, rozsdás környezetbe kerül az olvasó, egy olyan világba, ahol az emberek számára nem sok dicsőség terem: a különféle idegen fajokkal történt kapcsolatfelvétel után mi vagyunk a galaxis futárjai, mivel csak az emberi szervezet tudja túlélni az ugrást. Főszereplőnk, Pjotr Hrumov is teherpilóta, egészen addig rutinszerű küldetésen, amíg egy idegen nem kerül a hajójára, aki azt állítja, hogy ha összefognak, legyőzhetik a Gyenge fajokat uraló Erőseket, a részleteket viszont csak Pjotr nagyapjával közölheti...

Eddig jó. Az első kétszáz oldal hangulata szórakoztató, van benne humor is, elég csak a borítón ábrázolt jelenetre gondolni, aztán egyszer csak elszakad a történet fonala és kezdetét veszi egy másik kisregény anélkül, hogy az előző véget ért volna, ráadásul erre korábban semmilyen jel nem utalt. Ezzel még csak-csak kibékülnék valahogy, a majdnem emberi geometerek faja elég jó és bizarr ötletnek látszik, de az is csak távolról az elején, mert a továbbiakban erőltetett társadalomkritikává fajul a sztori, ráadásul nem is igazán egyedi stílusban és pláne nem egyedi gondolatokkal. És ha ez nem lenne elég, a "második kisregény" sincs befejezve; remélhetőleg a folytatás helyrerántja az egészet.

Sajnos itt is kénytelen vagyok a fordítást, de legalábbis a lektort szidni: alaposabb átolvasással elkerülhetőek lettek volna az alany-állítmány egyeztetését kínosan nélkülöző mondatok (amikből egyébként nincsen sok)... Viszont az legalább kiderül a kötet végén, hogy az szerző már írja a következő Őrség-regényt :).




Kiadó: Metropolis Media (Galaktika Fantasztikus Könyvek)
Kiadási év: 2009

Eredeti cím: Zvjozdü - holodnüje igruski
Fordító: Weisz Györgyi
Oldalszám: 415

Szélesi Sándor: A beavatás szertartása

Nem rossz, nem rossz... Csak éppen olyan, mint egy túl nagyra nőtt novella. Valami ilyesmi volt a lényege annak, ami olvasás közben átfutott a gondolataimon, és tényleg. Persze valahol olvastam, hogy Szélesi elsősorban novellaírónak tartja magát, én viszont inkább regényolvasó vagyok. Kibékíthetetlennek tűnő ellentét? A csonkolás művészete viszont tetszett, de azért a MU-regények jobban. No, a zavaros fecsegésből ennyi elég is.

Apa és fia egyedül élnek egy egész idegen bolygón. Két telepes, két ember egy olyan helyen, ami ugyan idegen, mégis szinte paradicsomi: békés, szelíd és az emberrel is "kompatibilis" (nem úgy, mint a Bioszférában, amit most olvasok...). Az őshonos élővilág jobbára növényekből és állatokból áll, az intelligens létformákat mindössze egy primitívnek tűnő faj képviseli, akik kis törzsekben élnek a fákon, ideálisnak látszik a hely a tizennégyezer új telepesnek a fogadására, akik már jóval emberibben gondolkoznak és inkább kiaknáznák az új világ erőforrásait, mintsem harmóniában élnének vele. Na itt borul a dolog és válik problémássá a helyzet, David Whist és fia pedig kénytelenek valahogy megtalálni újra a helyüket a megváltozott körülmények között.

Igazából "egygondolatos" történetnek tűnik ez a könyv, semmi bonyolult háttérinformáció, semmi olyan, hogy az olvasónak kéne összeraknia, hogy akkor most hol is vagyunk és mi történik, érzésre viszont valami olyasmit közvetít, mint Slonczewski regényei.




Kiadó: Metropolis Media (Galaktika Fantasztikus Könyvek)
Kiadási év: 2009

Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 277

2009. július 16., csütörtök

Richard Morgan: Valós halál

Már hónapok óta a polcomon várt olvasásra, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire stílszerű körülmények között kerül majd rá sor, legalábbis ami a borítót illeti: rólam is sok szép röntgen készült múlt héten, amikor végre sikerült elolvasni.

Félig japán, félig magyar főszereplő és SF-történet: ez több, mint elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Nem csalódtam benne.
A négyszáz évvel későbbi jövőben járunk, amikor már létező opció az emberi tudatról készült biztonsági mentés, vagyis a nép nem hal olyan könnyen: a lementett információ áttölthető egy új testbe, ha a régi megsemmisül: akár szintetikus, akár klónozott, akár egy teljesen másik személy testéről is legyen szó. Javarészt persze pénz kérdése a dolog. Ilyen körülmények között ostobaságnak tűnhet öngyilkosságot elkövetni, a Föld egyik leggazdagabb üzletembere mégis megteszi...hogy miért? Ezt kell kiderítenie Takeshi Kovacsnak, az exkatona - cyberpunk zsoldosnak, aki ugyan nem válogat az eszközökben, cserébe viszont ellenfelei sem. Az eredmény pedig egy furcsa, néhol fölöslegesen brutálisnak tűnő, máskor szokatlanul filozofikus kérdéseket felvető történet, melyben szinte minden jól illeszkedik egymáshoz. Már csak a folytatásokat kéne beszerezni...




Kiadó: Agave Könyvek
Kiadási év: 2006

Eredeti cím: Altered Carbon
Fordító: Totth Benedek
Oldalszám: 464

2009. július 15., szerda

Daniel Keys Moran: A Gyűrű

Furcsa, hogy egy ilyen nagyszabású sci-fi ilyen sokáig rejtve tudott maradni előttem, de a moly.hu-nak hála teljesen véletlenül sikerült rábukkanni.

A fülszöveg és borító meglehetősen félrevezető, nem valami fantasys - űrhajós egyvelegről van szó, hanem egy igazi posztapokaliptikus sci-firől, ami ugyan építkezik az elődök munkáiból, de mégis valami szokatlanra képes. Fantasys kellékek persze előbukkannak, de mind szigorúan tudományos alapokon: gyógyszer segítségével élnek örökké a Fény erejét manipulálni képes uralkodók és genetikailag nemesítettek az eredetileg harcra kitenyésztett északi óriások, köztük pedig többé-kevésbé átlagos emberek próbálnak boldogulni olyan eszközökkel, melyeket "egy darab Nap", avagy fúziós reaktor működtet...

A történet összességében elég jó; a félezer oldal alatt lassan bontakoznak ki a dolgok, pedig a történetmenet eléggé lineáris; az időszámítás kissé zavaró lehet, de egy idő után az ember megtanulja figyelmen kívül hagyni, persze hátra is lehet lapozgatni és számolni... Karakterek szempontjából furcsa az összkép, én személy szerint egyiket sem éreztem sem magamhoz közelinek, sem igazán élőnek, de azért ez annyira nem volt zavaró. Elvileg film is készült a könyvből, eddig még nem láttam.



Kiadó: Maecenas
Kiadási év: 1991

Eredeti cím: The Ring
Fordító: Kádár Tamás
Oldalszám: 557

2009. július 14., kedd

Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Gaiman Amerikai istenek-jének vicces változata Angliában - ha egy mondatban kéne "összefoglalni" a könyvet, akkor így lenne a legegyszerűbb.

Közelg' a végítélet, az Antikrisztus megszületik a Földre, útját pedig Crowley, a démon, és Azirafael, az angyal próbálja egyengetni, de ez közelről sem olyan könnyű, mivel tévedni nem csak emberi dolog... Rajtuk kívül még sok más jó karakter is belekeveredik az eseményekbe: Agnes Nutter látnokasszony főállású leszármazottjától az Apokalipszis Négy Motorosán át a középkorból ittragadt boszorkányvadász-céh tagjaiig, de a náluk mellékebb szereplők is szórakoztató agymenés eredményei, vegyük például a Sátán Kutyáját, aki... nem, nem lövök le poénokat :). Lényeg a lényeg: a humor és az urban fantasy kedvelőinek minden bizonnyal tetszik/tetszeni fog, az igazán keresztények pedig ne vegyék zokon a mitológiájukkal játszadozást.



Kiadó: Beneficium
Kiadási év: 1999

Eredeti cím: Good Omens
Fordító: Horváth Norbert
Oldalszám: 343

2009. július 3., péntek

William Gibson és társai: Izzó Króm

Ugyan nem vagyok kimondottan cyberpunk-rajongó, ráadásul a regényeket is jobban szeretem a novelláknál, mégis muszáj volt elolvasnom a kötetet. Hogy miért? Egyrészt a moly.hu -n magasra van értékelve, másrészt ki az a hülye, aki 190 forintért otthagy egy ilyet a Könyvudvarban?

A történetek amolyan "a nem túl távoli jövőben" játszódó cyberpunk sztorik, nem többek és nem kevesebbek ennél. A felhozatal színvonala tényleg elég jó, kiemelendő viszont közülük a Gibson mellett Michael Swanwick által jegyzett Párharc, Jonh Shirley-vel közösen írt Bárnépség (Hát nem zseniális ötlet, hogy egy másik faj is él a Földön, akik kaméleonszerűen változtatják az egyébként emberi külsejüket és kocsmáról kocsmára "szállva" élnek?) és a tradicionális hackernovella, a címadó Izzó Króm.
Persze lehetne még a kötetindító Johnny, a kacattár történetet is emlegetni, mint a Johnny Mnemonic film (amit egyébként nem láttam) alapjául szolgáló művet, vagy a kötetzáró Mozart napszemüvegben-t, de ez utóbbi szentségtörés lenne, mert éppen Beethovent hallgatok.
Cyberpunkoknak kötelező darab, másoknak kiváló utazóskönyv, metrózás alatt végigpörgethető egy-egy novella.



Kiadó: Valhalla Páholy
Kiadási év: 1997
Szerzők: William Gibson, John Shirley, Bruce Sterling, Michael Swanwick, Lewis Shiner
Eredeti cím: Burning Chrome by William Gibson
Fordító: Bóday Tamás, Gáspár András, Hoppán Eszter, Szántai Andrea, Szántai Zsolt
Oldalszám: 253

2009. július 2., csütörtök

J. R. R. Tolkien: A hobbit (szövegkritikai kiadás)

Ez az a kötet, amit kézbe véve minden, magára valamit is adó olvasó elégedetten sóhajt föl. Küllemre igényes, belsőre tartalmas, van mérete, súlya... Mi kell még?

Nem mondom, az ára gyengébb idegzetűeknél okozhat kisebb problémákat, a jelenleg forgalomban lévő harmadik legnagyobb címletű magyar fizetőeszköznek megfelelő készpénzt még egy ilyen kiadásért is túlzás elkérni. De ha még ez lenne a legnagyobb probléma... Kinyitom, megcsodálom Thror térképét, lapozok, Tolkien portréját és a rúnákat, lapozok, a copyright-oldalon kapásból két elgépelés. Sebaj. Lapozok-lapozok: "Köszönetnyílvánítás". Na ne...
A kezdeti lelkesedés hamar átcsapott a minden bizonnyal nem létező lektor felmenőinek visszafojtott emlegetésébe, valamint különféle ősi átkok szórásába a dilettáns magyar könyvkiadók felé. Most őszintén, mire jó ezen spórolni? Ha erre jár akármelyik kiadó akárkije, nyugodtan szóljon, nagyon szívesen átolvasom nyomdába kerülés előtt a kiadványokat minimális összegért és/vagy néhány példányért az adott műből...

Oké, a kesergős része ennyi volt, legalábbis egyelőre. Tolkien meséje fantasztikus, az eredeti Szobotka-Tótfalusi fordítást sem variálták át nagyon, éppen csak annyira, amennyire az A gyűrűk ura szó- és névhasználatával való egyezéshez szükséges. A háttérinformációkat irdaltan mennyiségben szállító jegyzetek is érdekesek, leszámítva a különféle angol és amerikai kiadások közötti, általában figyelmetlenségből fakadó eltéréseket, na meg a világ minden tájáról begyűjtött illusztrációk is sokat adnak az egészhez.
Negatív értelemben is. A kötet közepére befűztek néhány lapot a színes illusztrációknak, arra viszont senki nem gondolt, hogy nagyobb felbontásban kéne elküldeni a nyomdának a digitális képeket: az eredmény csúnyán pixeles lett, a 230-232. oldalakra pedig bekerült ugyanaz a festmény, csak éppen az egyik helyén a jegyzet szerint vázlatnak kéne lennie.
Nagyon remélem, hogy ha lesz következő kiadás, abban javítják a hibákat, hihetetlenül sokat levesz az egésznek az egyébiránt igen magas színvonalából.



Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadási év: 2006
Eredeti cím: The Hobbit
Fordító: Tótfalusi István, Szobotka Tibor, Ürmössy Zsuzsa
Oldalszám: 374

2009. június 30., kedd

Neil Gaiman: Amerikai istenek


A történet szerint adva vagyon az USA, ahova nem csak az emberek vándoroltak be, hanem magukkal vitték képzeletük segítségével az isteneiket is, így a különféle kultúrák természetfölötti* lényei is kénytelenek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az elmúlt időkben ráadásul az emberek elfordultak tőlük és új bálványokat találtak a média, a fogyasztás és hasonlók személyében, akik bizony erős konkurenciát jelentenek a régi isteneknek. A súrlódások egyre gyakoribbak, egy nagyobb összeütközés is a küszöbön áll. Ebbe a helyzetbe csöppen bele börtönviselt főszereplőnk, akit tulajdonképpen zsarolással vesznek rá, hogy az istenek küldönce legyen, az már a poén lelövése lenne, hogy melyiké, de viszonylag hamar feltalálja magát ebben a különös szituációban.

Az egyik kedvenc filmem címe Interstate 60 (magyarul Úttalan út és a DVD hátlapszövege mellesleg hülyeség). Ez és Gaiman könyve meglepően egy világ része, pedig hivatalosan a kettőnek nincsen köze egymáshoz. Vajon a téma ennyire benne lenne a nem létező amerikai folklórban? Mindenesetre érdekes.

A jól megírt történet iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet réges-régen létező elemeket városi legendákkal összegyúrva olyasmit alkotni, ami első pillantásra új, viszont másodikra is szórakoztató és érdekes, viszont a műfaji sajátosságokból adódóan igazán mély mondanivalóval nem szolgál. Amolyan magával sodró, pihentető olvasmány...
___
*persze nincs olyan, hogy "természetfölötti", hiszen minden a természet része...



Kiadó: Szukits
Kiadási év: 2003

Eredeti cím: American Gods
Fordító: Juhász Viktor, Körmendi Ágnes
Oldalszám: 373

2009. június 28., vasárnap

Születésnap

Tegnap vettem észre, hogy csütörtökön lett egy éves a blog, ennek örömére különféle színes statisztikákkal és egyebekkel árasztom el a nagyérdeműt!

Az elmúlt egy évben 146 könyvről írtam (az elolvasottak száma 148), ami heti 2,8 példányt jelent, 36 375 oldal terjedelemben. Ezzel azt hiszem, viszonylag elégedett lehetek, még ha nem is lett 150 fölötti a szám, mint azt januárban feltételezni lehetett. A könyvek mellett hat filmről és hét zenei albumról is született bejegyzés, nem beszélve a tavaly november óta működő kiadványszemléről, mely eddig nyolc bejegyzést ért meg.

Eredetileg úgy indult a blog, hogy esetleg nagy ritkán valaki erre téved és beleolvas, ehhez képest a valóság sokkal örömtelibb: máig 7069 látogató járt erre, összesen 13 912 oldalt megnézve, vagyis sokan nem csak véletlenül idekattintottak, hanem az oldalon belül is nézelődtek, vagy éppenséggel visszatérő látogatók, ők naponta 5-15-en vannak. A legtöbb látogató, szám szerint 58, idén január ötödikén érkezett.

Az elmúlt hatvan nap statisztikája

Az átkattintási statisztikákat is érdemes volt átböngészni, a könyv.miner.hu-ról jöttetek a legtöbben, második helyen a Keményfedél áll, bár a novemberi 32 látogató után májusban már csak heten érkeztek onnan, ezzel párhuzamos tendenciát mutat a még mindig harmadik helyezett Leara blogja is, a Moly viszont márciusban egy tucat átkattintással indult, júliusra 39 eddig a szám, Amadeától is például decemberben hárman jöttek, júniusban huszonnégyen. Ami mindenképpen megemlítendő, az a Csodaidők hirtelen térnyerése a múlt hónap 32 látogatójával, nemkülönben az a huszonhárom, akik Brandon Hackett blogjáról érkeztek. Meglepő, de huszonketten még a blog feedjére is feliratkoztak :).

Főleg magyarok járnak erre

Változatlanul irdatlan mennyiségű Piszkos Fredes keresést kapok, nagyon sok a Jeffrey Stone-hoz kapcsolódó, az utóbbi időben az Angyalok és Démonok is megszaporodtak (xD), éppúgy az Alyson Noel + Evermore, ebben csak az a furcsa, hogy nem tudom mi ez :). Keresőszavak terén Achebe és a Széthulló világ változatlanul előkelő helyen áll, hiába lett vége réges-rég a januári vizsgaidőszaknak; nagy kedvencem, Steven Erikson is viszonylag sok látogatót vonz. A japán mesék és Szergej Lukjanyenko is az érdeklődés homlokterében vannak és Soós Viktória nevére is elég sok találat érkezik még mindig, biztos a szerző kíváncsiskodik :P. A héten Múzeumok Éjszakája kulcsszavas látogató is jött néhány, ez sajnos csak időszakos dolog.
Egyetlen bánatom, hogy vicces keresőtalálatok nincsenek, pedig máshol mindig olyan jókat lehet olvasni...

Dizájnt talán háromszor váltottam az elmúlt évben, megint körvonalazódik egy újabb, csak az a gond, hogy a css-hez nem értek eléggé, megfelelő alapsablont viszont, amit módosítgatni lehetne, nem találok.


További szép nyarat és jó olvasást mindenkinek :)

ui.: Ha valakinek van egy fölösleges "space" billentyűje, vagy olyan pici rugók vagy mik alá, szóljon, mert az enyém megadta magát és ha nem pont középen találom el, nem reagál, csak oldalra billen.
update 2009.07.02.: már nem aktuális :D

2009. június 27., szombat

Lammel Annamária – Nemes Csaba: Az istenanyák indiánjai

A Központi Szabó Ervin Könyvtárban szinte mindig lehet érdekes dolgokra bukkanni. Egyrészt a kölcsönözhető könyvek között persze, ezt viszont a "leselejtezett" példányok polcán találtam, ahonnan száz magyar forintért haza lehet vinni, ami megtetszik. Normális bibliofil ennyiért nem hagy ott olyan könyvet, ami érdekesnek tűnik, így jutottam ehhez a példányhoz. Kétszeres szerencse, mert a vallásantropológia terepmunkám meghiúsult, így viszont legalább volt miből összehozni: a totonák indiánok szakrális élete a modern világ keretei között eléggé jónak is bizonyult, legalábbis egy ötöst azért megért. Meg úgy általában is érdekes különféle idegen kultúrákról olvasgatni, összehasonlítani a korábbi ismeretekkel és elméleteket gyártani mindezekről.

Az köztudomású, hogy a magyar kultúrában a hetes az egyik legfontosabb varázsszám, Japán ainu őslakóinál viszont ezt a szerepet a hatos tölti be, a totonákoknál ellenben a hetes a halál száma (Japánban a négy), a nyolc viszont az életé, a magyarban kiemelt tizenkettes ("egy tucat", illetve az angol-német stb. számrendszer eleje is tizenkettőig tart) is szakrális jelentéssel bír. Na nem, eszem ágában nincs számmisztikával foglalkozni, ez csak egy apró részlet, ami gondolatébresztőnek ideális, aztán majd kiderül, hogy mi lesz belőle.

Maga a könyv a különféle szertartások és hétköznapi események mellet nagyszámú legenda- és meserészletet is tartalmaz, ezeket is érdemes elolvasni és elgondolkozni rajtuk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó
Kiadási év: 1988

Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 182

2009. június 26., péntek

Koreai filmhét: A halál jele

Elsőre amolyan "átlagos vidéki zsaru vs. intelligens bűnöző" sztorinak tűnhet Bong Joon-ho filmje, szerencsére viszont több ennél. Dél-Korea első sorozatgyilkosának történetét meséli el, amiben csak az az érdekes, hogy az illetőt még mindig nem fogták el annak ellenére, hogy 1986 és 1991 között tíz nővel végzett, eléggé durva módszerekkel.
Egy ilyen jellegű ötletből lehetett volna nyomasztó, horrorszerű valamit készíteni, de eszetlenül lövöldözős-autós üldözéses akciófilmet is, ehelyett sikerült az alapvetően tragikus történetet humoros elemekkel ellátni, a fotózás nagyon szép és a hangsáv összeállítása is elképesztően hatásos, gondolok itt a zenékre, zajokra.
Alapvetően nem vagyok krimirajongó, ez a film viszont tetszett, talán mert nem annyira nevezhető kriminek és jól össze volt rakva, megnézésre érdemes :).


Eredeti cím: 살인의 추억 (Sal-in-sui Choo-eok)
Évjárat:
2003
Ország: Dél-Korea
Rendezte:
봉준호 (Bong Joon-Ho)
Forgatókönyv: 봉준호 (Bong Joon-Ho)
Zene:
Tarô Iwashiro
Hang: Byung-Ha Lee, Seung-yeop Lee
Szereplők: Kang-ho Song, Sang-kyung Kim, Roe-ha Kim, Jae-ho Song, Hie-bong Byeon, Seo-hie Ko, No-shik Park, Hae-il Park, Jong-ryol Choi, Mi-seon Jeon
Hossz: 127 perc

2009. június 24., szerda

Koreai filmhét: Erkölcstelen tudós

Korea, XVIII. század. Egy enyhén eszement tudós napi ügyeit intézve belebotlik egy öregbe, aki a város legnépszerűbb, de félig-meddig illegális folytatásos történetét másolja, ami bizony egy erotikus regény a keményebbik fajtából. Amikor kiheverte az első agyvérzést, amit az "ágyék" szó láttán kapott (persze csak képletes értelemben, a valóságban csak megszédült kissé), némi rábeszélés hatására maga is belekezd egy hasonló sztoriba, aminek külön lendületet ad, hogy a királynő magához hívatja. Bizony, a készülő erotikus bestsellernek a királynőről mintázott nemesi hölgy lesz az egyik főszereplője...

A sztori viszont nem fogy annyira, mint a rivális szerző műve, újítani kell: illusztrációkra van szükség, a rajzoló pedig nem más, mint a testőrkapitány. Szegénynek viszont van egy kis problémája: csak azt tudja lerajzolni, amit ténylegesen lát is. Innentől nincs megállás: szükség van modellekre is. A dolog akkor szabadul el igazán, amikor a tudós író többedjére is találkozik a királynővel, a testőrkapitány pedig kilesi a történéseket és lerajzolja.

Nos, én valahol ezen a környéken raktam volna be a "Vége" felirat koreai megfelelőjét, így egy kedélyes vígjáték lett volna az eredmény, nekik viszont kellett még az is, amikor az írót elfogják, brutálisan megkínozzák, a társait lemészárolják, őt magát pedig darabokra tört lábakkal a király elé viszik, ahol szembesítik a királynővel, végül pedig száműzik jó messzire...



Eredeti cím: Eumranseosaeng
Évjárat:
2006
Ország: Dél-Korea
Rendezte: Dae-woo Kim
Forgatókönyv: Dae-woo Kim
Operatőr: Ji-yong Kim
Szereplők: Suk-kyu Han, Min-jung Kim, Beum-su Lee, Dal-su Oh
Hossz: 142 perc

2009. június 22., hétfő

Múzeumok Éjszakája 2009

Az ember hazaér, kinéz az ablakon, és azt látja, hogy az ég alja már dereng, a Nap fölkelni készül. Aztán eszébe jut, hogy valamikor mostanában van az év legrövidebb éjszakája, biztosan ez a magyarázat. A magyarázat, de nem az ok: ami pedig a Múzeumok Éjszakája névre hallgató, immár tíz éves (Magyarországon csak öt) rendezvénysorozat. Részletek itt. Tavalyról emlékezetes a hosszú bolyongás az éjszakában, úgyhogy idén programterv is készült, ami nagyjából a harmadára csökkent a végleges verzióban: maradt a Közlekedési Múzeum és a Millenáris, a végére pedig bekerült egy gyors körülnézés a Természettudományi Múzeumban, ahol már-már a Jurassic Park hangulatát idéző fotókat sikerült összehozni a szabadtéri dinószobor-kiállításról.

Közlekedési Múzeum: Utoljára nem is tudom mikor jártam erre, de van az majdnem egy évtizede is. Azóta belülről felújították és részben átalakították, de a slágernek számító vasútállomás (előtte a vonatokkal, amikre fel lehet mászni) és a hajókormány megmaradt. A tésztahíd-terheléspróbát sajnos csak hallani lehetett és látni nem, mert túl sok ember állta körül a helyszínt és nem volt színpad, viszont az olasz motorok tetszettek. Egy negatívum volt csak, de az árnyékot vetett az egész estére: a karszalag-árusok nem fogadták el a kultúrautalványt, ami eléggé furcsa, lévén szó kifejezetten kulturális eseményről, ráadásul múzeumban...

Millenáris: Amióta a Csodák Palotája átköltözött a Váci útról, csak egyszer jártam bent, sajnos nem igazán fejlesztették, úgyhogy igazi újdonsággal nem találkoztam, a "törpék" viszont élvezték :) A Közlekedésiben normál embermennyiség volt, itt rockkoncertek közönségét megszégyenítő tömeg, ez is levont az élvezeti értékből. Negyed éjfélkor a Teátrumban kezdődött volna az aktuálisan egyik legjobb ifjú magyar bűvész showja, úgyhogy szépen át is mentünk, de valami más ment a színpadon, úgyhogy vártunk. Közben körhintásat kellett játszanom a törpékkel, végül kiderült, hogy nem a Teátrum a helyszín, hanem a Fogadó (pedig határozottan Teátrumra emlékeztem), úgyhogy rohanás át egy perccel negyed előtt... és bent mi fogad: valami monoton elektronikus sz@r, ronda ruhákba öltözött, mindennemű mozgáskultúrát nélkülöző egyedek felvonulása a kifutón, a közönség soraiban az egy főre jutó, ránézésre sem heteroszexuális egyedek aránya pedig már-már egy nem írom le melyik pártkongresszust idézi, mert ez nem egy politikai blog. Nem sokáig bírtuk bent, úgyhogy az épület előtt vártuk, hogy vége legyen. Közben az aprónépet hazavitték, de még mindig nem történt semmi. Aztán elkezdtek kifelé áramlani nők-lányok vegyesen, kicsit később a másik nem (?) tagjai is, a zörej pedig elhalkult. Beóvakodtunk, az egyetlen díszletet képező telefon már ott figyelt a színpadon, megszólalt a zene, a mester pedig félbetépte az újságot. Hat-nyolc méterről figyeltük a műsort, Soma tényleg jól csinálta, a közönség viszont meglehetősen érdektelen volt sajnos... Videó itt, érdemes megnézni.

Természettudományi Múzeum: Tavaly már "megvolt", korábban is néhányszor, most épphogy csak körbeszaladtunk a természetfotókkal kirakott falak mentén, a kiállításokat meg sem néztük, leszámítva a fent említett ősgyíkosat. A ruhatárnál sikerült felmarkolni egy adag Digitális Fotó Magazint, és még nem is tavalyi számokat, hanem az egyik idén márciusi volt... Lehet, hogy gyakrabban kéne elnézni ide.

Gyors fuvar majdnem haza, jófejségből várni az éjszakai buszra társaságként, pulcsikölcsönzés, még egy kis várakozás meg még egy kicsi, aztán irány immár végleg haza, a hajnali derengésben. Jövőre muszáj lesz beiktatni a Budavári Labirintust meg a Sziklakórházat...

2009. június 19., péntek

Mi újság? 2009 június

Éreztétek már, hogy szívesen pofán dobnátok valakit egy nagy, érett, lédús naranccsal? Igen? Akkor bizony Olaszországban a helyetek, az ivreai Narancsfesztiválon. Történelmi karnevál, klánokba tömörült, narancsokkal háborúzó helyiek (persze a turista is beszállhat), kell ennél több? A nyugodtabb szórakozást kedvelők ellátogathatnak Stradfordba, Shakespeare szülőhelyére, ahol Csajkovszkij koponyája szerepelt a Hamletban. Az igazán kalandvágyók bizonyára szívesen útra kelnének Tibetbe, ezúttal nem a kínai elnyomás, hanem Kőrösi Csoma Sándor emlékszobájának helyreállítása okán: még mindig keresnek segítőket, úgyhogy hajrá :)


Valamiért kimaradt eddig, hogy a portugálok az Árpád-házból eredeztetik a saját uralkodói családjukat, pedig azért ez most, amikor a nemzet önbecsülése valahol a négyes metró fúrópajzsainál is mélyebben van, talán számítana egy kicsit. Persze inkább valami barlangos hasonlatot kellett volna írnom, mert A Földgömb negyedik számában éppen barlangokról van szó... Na meg persze két rövidke cikkben Marokkóról, a következőben a helikoptereket megszégyenítő repülési képességű szitakötőkről, s az európai megalitok előtt hosszú túraútvonalakról.


Emelje föl a kezét, aki szereti a halat! Az hagyja fönt, aki tudja, hogy honnan származik az az uszonyos, amit megeszik. Rendben. És vajon akad, aki tudja, hogy biztosan nem illegálisan kifogott halról van szó? Sejtettem. Részben ezért is van a világtengerek halállománya a kipusztulás szélén... Folyamatos a túlhalászás, a kvótaszabályozás a jelenlegi formájában is kevés, de a kifogott tengeri élőlények kétötöde ráadásul vagy illegális halászatból származik, vagy "járulékos fogás": nem lehet értékesíteni.
A Karib-tenger kalózai filmeket kedvelő olvasónak a Dominika szigetéről készült fotókat látva ismerős lehet néhány helyszín: itt forgatták a második-harmadik részeket. A gyönyörű táj azonban nem minden: az élet meglepően nyugodt ezen a kis szigeten, nincsenek hatalmas strandok tele részeg turistával, viszont annál több a száz évnél is idősebb kort megérő lakos.
A "modern" világban persze ilyen hosszú ideig élni nem sok esélye van az embernek, hiába rutinműtét az először 1967-ben végrehajtott szívátültetés, a nagy adatmennyiségek vizuális ábrázolása viszont csökkentheti a túlhajtottság érzését.


Sárga keretben fagyasztott mamut, mi az? Hát persze, hogy a júniusi National Geographic. Na jó, ez nem volt valami jó poén... De a cikk azért érdekes, nemkülönben az élelmiszerválságos: tényleg éhen fogunk pusztulni, ha egyszer a szárazföldi és tengeri élelmiszerforrás is kiapadóban van, a bolygó emberi populációja viszont folyamatosan nő. Nem mintha egyébként kár lenne a többségért... A furcsa idők közeledtét a vadállatok városba költözése is jelzi: nyestek, vaddisznók, baglyok és társaik immár rendszeresen felbukkannak: itt szemben például szarkacsalád fészkel. Amerikában eközben egy csapat megszállott egészen elképesztő helyekre jut el: barlangászokról írták e szám utolsó cikkét.

2009. június 18., csütörtök

Nemere István: Műkincsrablók a kisbolygón

Vége a vizsgázósdinak, már csak az indexet kell valamikor leadni (na meg balhézni a neptunba beírt rossz jegy miatt), úgyhogy végre lelkiismeret-furdalás nélkül írhatok az olvasmányélményeimről is a totonák indiánok szakrális élete helyett.

Nemeréről nem írok, mindenki hallott róla valamicskét, de megkockáztatom, hogy a sci-fiben ifjabb kora óta jártas lakosság ezzel a könyvvel is találkozott már. Én nem, úgyhogy most olvastam el, közben persze kiderült, hogy ez egy sorozat és valamelyik folytatását már évekkel ezelőtt megkaptam karácsonyra a gimis osztályfőnökömtől, de ez más téma.

Mostanra már remélem csak a vizsgaidőszak alatt totális agyleszíváson átesetteknek nem világos, hogy ez egy "ifjúsági sci-fi": tizenöt év fölött már nem az igazi, alatta viszont kiváló lehet. A főszereplő is három tizenöt éves srác, akik egy űrállomáson élnek szüleikkel, meglehetős unalomban, ezért amikor lehetőségük nyílik rá, lenyúlják a kisebbik űrhajót és elkezdenek űrkalózosat játszani az aszteroidamezőben. A gond csak az, hogy az egyik aszteroidán valami furcsa, mesterséges objektumot vesznek észre, aminek nem kéne ott lennie...



Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadási év: 1979
Eredeti cím: -
Fordító: -
Oldalszám: 186

Egyébként a KönyvesBlogon elkezdtek egy sci-fi "sorozatot", kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Egyelőre nagy jövőt nem jósolok neki, bár ha az Alapítvány-sorozatot nem számítjuk alapműnek, akár még meg is bocsátható az a frappánsnak szánt baki, miszerint fejezetenként millió éveket ugrik a sztori (a teljes Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum "alig" húszezer évet fog át)...de hát ha egyszer alapmű! :)

2009. június 12., péntek

Joe Haldeman: Örök háború

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, bármennyire is próbáltam elkerülni, rögtön feltűnt a kísérteties hasonlóság a sztársip trúperz- (alias Csillagközi invázió-) világgal. De még mielőtt ez igazán elriaszthatott volna, jött egy kis szünet a hadakozásban és valami tényleg érdekes jövővízió kezdett kibontakozni.

Nagy vonalakban tényleg úgy indul a sztori, mint ha a CsI filmek forgatókönyvét venné alapul: az emberiség kilép a kozmoszba és szembetalálja magát egy idegen intelligenciával, az eredmény pedig békés sörözés helyett háború, mert az jó biznisz. Azt persze nem lehet tudni, hogy lőtt először, de ez nem is baj. A küzdelem a szintén újonnan felfedezett fénynél gyorsabb utazáshoz szükséges pontokért zajlik: a kollapszárugrás bizony felgyorsítja a közlekedést a galakszisban, még ha egyébként fényközeli sebességgel is képesek röpködni a hajók. Ja, és hogy miért a forgatókönyv és nem a regény? Nos, aki olvasta és látta is, bizonyára sejti: ugye eredetileg szigorúan nemileg szegregált a hadsereg, a filmben viszont épp ellenkezőleg. Itt pedig konkrétan kijelölt párok vannak, minden pihenőre más, persze cserelehetőség azért van :).

A történet nekünk már a múltban kezdődik: 2007-ben indul Mandella közlegény csapatával a taurik ellen, viszont igen hamar kiderül, hogy a fényhez közeli sebességnél a jó öreg Einstein relativitáselmélete kis képzavarral élve kézzelfoghatóvá válik: mire a négy év szolgálati idő letelik, már 2024-et írunk és visszatérve a Földön sem a megszokott látkép és társadalom várja a túlélőket. A megoldás? Még egy menet, ezúttal viszont már évszázadok "esnek ki", persze a zsold nem relatív idő szerint jár, úgyhogy valami kárpótlás akad, viszont soha nem lehet tudni, hogy az ellenséges hajók vajon a "múltból" valók, egyidősek velük, netán a relatív jövőből érkeztek, ismeretlen technikával felszerelve. Szerintem érdemes elolvasni, elég jól megírt példány, ebben az esetben megérdemeltek a nívós kitüntetések.




Kiadó: Valhalla Páholy
Kiadási év: 1997

Eredeti cím: The Forever War
Fordító: ?
Oldalszám: 295

2009. június 5., péntek

Mijamotó Muszasi - Taira Sigeszuke: A szamuráj útja

Ez a könyv igazából két könyv. Két képzett és tapasztalt harcművész írta őket, majd' száz év eltéréssel: a híres Muszasi és a nem kevésbé ismert Taira Sigeszuke. Mindkettő utat mutat a leendő harcosnak: Muszasi, mint legyőzhetetlen vívó, inkább gyakorlati, míg Sigeszuke, aki tudós és filozófus is volt, elméleti, a harcos életének mindennapjait tekintve fontos tanácsokkal látta el évszázadokon át szamurájok nemzedékeit.

Valószínűleg japános "előképzettség" nélkül nem sokat mondott volna a kötet a halálmegvetésen, végletesnek tűnő szabályozottságon és már-már brutalitásba hajló szenvtelenségen túl; viszont már akár csak a Krizantém és kard átböngészése is elegendő lehet ahhoz, hogy egy kicsit a külsőségek mögé lásson az ember, ezek a külsőségek persze attól még valódiak, nem csak illúziók. Mindenesetre akár különösebb harcművész-múlt nélkül is érdemes lehet belelapozni, ha az ember kellőképpen érdeklődik az európaitól igencsak eltérő kultúrák iránt, aki viszont netán űz(ött) ilyesfajta tevékenységet, számára plusz információkkal is szolgálhat a két könyv.



Kiadó: Szukits Könyvkiadó
Kiadási év: 2004
Eredeti cím: Go rin no so (五輪書), Busidó sosinsu
Fordító: Tokaji Zsolt
Oldalszám: 191

2009. június 2., kedd

Gianluigi Zuddas: Az utolsó istenek

Őszintén szólva ez a sztori leginkább valami számítógépes játék végigjátszására emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy olyanok közül találkoztam már ennél jóval érdekesebbel.

Vegyünk egy éppen csak díszletszerűen kidolgozott, (értd: az egész nem több egy festett deszkalapnál) posztapokaliptikus világot, adjunk hozzá sínen mozgatott bábokat, amik a körülményektől függetlenül mindig ugyanazt csinálják ("nem játékos karakterek" avagy egyéb szereplők), fűszerezzük meg sci-fi és fantasysablonokkal, az egyvelegbe pedig dobjunk bele egy tizenkét-három éves kiscsajt, ő lesz a "játékos karakter".

A történetet sem érdemes túlbonyolítani:

1. csapdába kerül - kiszabadul
2. megy - bajbajut - megoldja
3. megy - pofára esik - segítenek neki
4. felpörög - keresztbe tesznek neki - segítenek neki - illetve mégsem
5. csapdába kerül - kiszabadul - felpörög - segítenek is neki
6. megöli az utolsó "istent"

Ha valaki nagyon nem tud mihez kezdeni magával, olvassa el mindenképpen, utána szinte bármilyen sci-fi- vagy fantasyregényt megtanul értékelni, az garantált.



Kiadó: Galaktika Baráti Kör Könyvklub
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: lusta vagyok utánanézni...
Fordító: Mészáros Katalin
Oldalszám: 303

2009. május 27., szerda

Brandon Hackett: Isten gépei

Szeretem a hihető jövőképeket, főleg akkor, ha élvezetesen vannak ábrázolva. Márpedig itt erről van szó. Azt ugyan nem mondanám, hogy a valószínűsége egy pontosan ilyen jövő bekövetkeztének lényegesen magasabb lenne a nullánál, viszont a történet magját alkotó "technológiai szingularitásé" már annál inkább.

A történetről nem szeretnék túl sokat elárulni, sokkal jobb könyv ez, érdemes elolvasni. A fülszövegnek hozzávetőleg megfelelő információmennyiség elegendő: a jelen irányt viszonylag tartó technológiai fejlődés a huszonegyedik század első harmadának közepére eljut odáig, hogy az ember képes önmagánál intelligensebb gépek létrehozására, ez pedig hihetetlenül felgyorsítja a folyamatot. Azaz felgyorsítaná, ha a Föld nem kerülne egyik pillanatról a másikra egy vörös törpe körüli pályára, ami apokaliptikus állapotokat idéz elő. A bibliai párhuzamra rátesz egy lapáttal az univerzális fordítócsipek elterjedése, ami gyakorlatilag második Bábellé változtatta már korábban a világot. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a technológiai fejlődés visszaesik, viszont amikor az emberiség magához tér, elképzelhetetlen tempóban gyorsul tovább. Ebben igen nagy szerepet játszanak a szinte már követhetetlenül fejlett intelligenciával rendelkező mesterséges lények, a gammák, akiket az asimovi törvények újraértelmezéseként a "Chopra-elvek" szorítanak feltétlen lojalitásra az emberek felé.
Eleinte fölöslegesnek tűnik a Föld idegen környezetbe helyezése, de később, a technológiával párhuzamosan igencsak felpörögnek az események is és a legtöbb dolog értelmet nyer.

Úgy összességében az utóbbi idők egyik legjobb regénye, amit olvastam. Magyar vonatkozásban és világszerte is, remélem még sok hasonló színvonalú könyv fog kikerülni a szerző kezei alól, addig is a Poszthumán döntést még meg kell szereznem, talán az az egyetlen, ami kimaradt.

--
Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2008

Eredeti cím: -
Szerző: Markovics Botond
Oldalszám: 294

2009. május 21., csütörtök

Edgar Rice Burroughs: A Mars hercegnője

Edgar Rice Burroughs leginkább a huszonnyolc kötetre rúgó Tarzan-sorozatáról ismert, de azért más műfajban is alkotott bőven, például az a történetfüzér, aminek ez az első kötete, tizenegy részes. Persze a mennyiség nem minden, mint azt tudjuk...

A Mars hercegnője kulturális relativizmust nem ismerő regény egy "igazi virginiai úriemberről", aki egy furcsa baleset során meghal, de mégis életben marad és külső szomszédunkra kerül. A "vörös bolygó" persze lakott és tökéletesen megfelel a nevének: agresszív, "emberiességet nem ismerő", kegyetlen lények lakják, akik folyamatosan háborúznak. Illetve akad a marsi intelligens lényeknek egy másik alfaja (?) is, akik nem olyan harciasak, viszont hatalmas technológiai tudásuk van és már régóta figyelik a Földet. A Mars gravitációja kisebb, mint bolygónké, ezt Burroughs is tudta, hőse tehát óriásiakat képes ugrani és ügyesebb, erősebb minden marsinál, ez pedig épp elég, hogy elnyerje a legbefolyásosabb marsi úr lányának szerelmét. Itt azonban nem szakad meg a "felsőbbrendű fehérember" csodás képességeinek listája: képes utódot is nemzeni az amúgy tojással szaporodó marsi leányzónak, ezt már nehéz megállni gúnyos nevetés nélkül.

Azért hogy pozitív dolgokról is essék szó: a marsi gépek körvonalas leírása és a posztapokaliptikus világ ábrázolása elég jó, a tizenkilencedik-huszadik század fordulójára jellemző stílus pedig változatosságot jelent a sok "modern" olvasmány között.





Kiadó: Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó
Kiadási év: 1990

Eredeti cím: A Princess of Mars
Fordító: Kádár Tamás
Oldalszám: 253

2009. május 20., szerda

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset

Valakinél olvastam egy figyelemfelkeltő kritikafélét a könyvről (nem sikerült újra megtalálnom), tulajdonképpen az inspirált, hogy elolvassam, mert a borítója láttán messziről kerültem volna a példányt. Persze biztos van akinek tetszik, szerintem szörnyű, ráadásul az ilyen-olyan "besszeller" és akármelyik újság(író) ajánlása, nem beszélve a hasonlítgatásokról, nos, ettől is kiráz a hideg. A hátsó borító szövege azért már egy fokkal jobb, még ha olyasmit is hangsúlyoz, ami a történetben csak háttér, de figyelemfelkeltő és marketingszempontból jól eltalált. Egy szó mint száz, magamtól nem vettem volna le még a könyvtár polcáról sem, és ez jól példázza, hogy egy el....tt borítónak nem szabad hinni, még ha a tapasztalat azt is mondja, hogy a külső utal a belsőre, mert ha nem is kincset, de pár óra könnyed szórakozást azért lehet így találni.

Egészen stílusos kis regényt sikerült az írónak összehoznia érdekes alternatív valósággal, ahol az emberek úgy vitatkoznak arról, hogy Bacon írhatta-e a Shakespeare-műveket, mint nálunk a hittérítők, különféle művészeti irányzatok hívei csapnak össze egymással és a rohamrendőrökkel, a Góliát Konszern irányítja Angliát és a titkosszolgálatnak irodalmi alosztálya van. Ebben a világban egy elvetemült csúcsbűnöző garázdálkodik, név szerint Acheron Hades (mellesleg a többi szereplőnek is ilyesmi "beszélő neve" van, ami néha eléggé elcsépelt hatást kelt), akinek intelligenciája, gátlástalansága ("alternatív erkölcse") és különleges képességei tulajdonképpen a "tökéletes gonosz" karikatúrájává teszik szegényt, de hát ez is a szerepe. Csakúgy, mint ellenfelének, az irodalmi osztályon munkálkodó Thursday Nextnek a tipizált szingli nő "eljátszása"; a felbukkanó egyéb szereplők szintén meglehetősen sablonosak. De nem is ez a lényeg, hanem a tömérdek irodalmi utalás, poén és szójáték, ami úgy is egészen szórakoztató, hogy a Jane Eyre-t nem is olvastam. Túl sokat azért senki ne várjon a történettől, elsősorban a poénok köré épül a könyv.

--
Kiadó: Láva Könyvkiadó
Kiadási év: 2008
Eredeti cím: The Eyre Affair
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár (a "harrypotteres")
Oldalszám: 382

2009. május 18., hétfő

Kevin J. Anderson: Sötétkard

A Star Wars univerzum kimeríthetetlen terepet kínál a szerzőknek; lehetőséget, hogy némi korlátok közé szorításért cserébe a regényük címlapján ott viríthasson a mindenki által ismert logó. Nyilván van valami minőségi ellenőrzés, ettől függetlenül mégis becsúsznak olyan írások, amikre egyet lehet mondani: valahogy nem az igazi...

Ilyen a Sötétkard is, mely az eredeti filmtrilógia után játszódik, abban az időben, amikor a Birodalom maradványai bizony még léteznek, hatalmas csillagrombolókkal, hadseregekkel, és nem igazán szívlelik az új rendszert. Csakúgy, mint a huttok, közismert óriásféreg-küllemű bűnözőink, akik a Halálcsillag terveit megszerezve csodafegyvert készülnek építeni birodalmi segédlettel, hogy ők uralhassák a galaxist. Derék köztársaságpárti barátainknak pedig egy a feladatuk: tudomást szerezni minderről és lehetőleg megfékezni a fenyegető veszélyt. Ebben nagy szerepet kapnak az új jedilovagok is, viszont mesterük, Luke Skywalker továbbra is meglehetősen tragikus sorsra van kárhoztatva... Azért apró finomságok akadnak, még ha a kerettörténet nem is az igazi.




Kiadó: Lap-Ics
Kiadási év: 1998

Eredeti cím: Dark Saber
Fordító: Szegi György
Oldalszám: 400

2009. május 16., szombat

Mi újság? 2009 május

A modern építészettel valahogy úgy vagyok, mint a vallással. Nem feltétlenül rossz dolog, vannak benne jó ötletek, de ennél azért valami meggyőzőbbet kéne nyújtania. Tudom, unalmas, hogy sorozatban fikázom a kortárs építészek nyilvánvaló remekműveit, a MARK felhozatala az én ízlésemnek viszont tényleg gyenge. Így visszanézve gyakorlatilag minden kapcsolódó bejegyzésben ugyanazt ismételgettem, úgyhogy most azt is megmondom, hogy mi tetszene: íves, természeti formák ihlette, természetes anyagokból (sok fa) készült épületek, harmóniában a környezetükkel (ami nem azt jelenti, hogy ocsmány betonvárosba hasonló új házat kell építeni), meg persze környezetkímélő technológia (passzívház).

A Földgömb hónapról hónapra fejlődik: sikerült egy nagyon jó számot összehozniuk májusra. Geoglifektől a keringő dervisekig, a tangótól a Szahara sokezer éves sziklafestményeiig, az Andok indiánjaitól a shaolin szerzeteseken át a bikaviadalokig: érdekes témák, jó fotók, csak kicsit rövidre sikeredett az újság.


Az év legjobb borítója eddig mindenképpen a National Geographicé: a márciusi után ez is egy kifejezetten jól sikerült példány. Afrika, polgárháborúk. Talán nem tudatosul mindenkiben, de a végső soron az európaiaknak köszönhető afrikai polgárháborúkat nem csak a lakosság szenvedi meg, hanem az állat-és növényvilág is. Persze ez a globalizált világot mozgató multicégeket nem érdekli különösebben, annál inkább a feltételezett északi-sarki olaj- és gázmezők: most éppen ezekért folyik a csata, egyelőre tárgyalóasztalok mögött és kutatóhajókon. Azért a múltat sem illik elhanyagolni: restaurátorokról is szól egy rövidebb cikk; két másik pedig az Édenről, kinek-kinek ízlése szerint: Kínában marketingcélokból Shangri La névre kereszteltek egy tartományt, a korallzátonyokról ilyesmi cím alatt írni meg már szinte közhely.

GEO: Aranytól csillogó egyiptomi kincsek; lipicai ménes Szilvásváradon (kirándulóhelynek is jó, ha valakit éppen nem érdekelnek a lovak); a nicaraguai forradalom eredménye ma; hatalmas tudományos műszerek a világ titkainak megértése szolgálatában; Darwin három.


Eléggé ritkán kerül a kezembe Galaktika, ami egyfelől meglepő, mert amúgy (akinek még nem tűnt fel:)) szeretem a sci-fit, másfelől viszont eddig még mindig csalódást keltett. A novellák legtöbbször nem igazán emlékezetesek, az egyéb témákról szóló cikkek is kevés újat tudnak mondani, jelen szám egyetlen értéke a másfél oldalas interjú Joan Slonczewskivel, de végső soron az is túl rövid. Azt hiszem, egy-két évig megint nem fogok ilyet venni.