2008. október 13., hétfő

Japán mesék

Ritka az olyan nap, amikor három új könyv is felkerül a polcomra, de a múlt kedd ilyen volt. Először A Katedrális őrzőit vettem meg hirtelen felindulásból (megláttam az Alexandrában, és ha már van kilenc másik MU-kötetem, ez is kellett), aztán a kalligráfia utáni "bevásárlás" során én is találtam valamit magamnak (ha már kabátot nem :P), ezt és a vietnámi meséket.

Már volt egy japán mesés bejegyzésem, feltehetően lesz több is, az eddigi két kötet között egy konkrét átfedés van: a Momotaro, a barackfiú (ami talán a leghíresebb japán mese, ezért is teszik be mindenhova), de történetelemek más mesékben is megegyeznek.

A legtöbb történet azokról az időkről szól, amikor az emberek és állatok még megértették egymást és néhány alakváltó róka meg nyestkutya (tanuki) bemerészkedett az emberlakta területekre és néhány ember is megpillanthatta a verebek palotáját vagy éppen az erdei manókat. Még folytatásos mese is akad: Ozuczu, a veréb, akinek egy kapzsi öregasszony levágta a nyelvét, egy későbbi történetben hozzámegy Csiotáróhoz, a felfedező kedvű verébfihoz, hatalmas lagzi közepette. A kedves állattörténetek és tanulságos mesék (aki kapzsi, kegyetlen, mohó, az megbűnhődik, de a jóság és önzetlenség jutalmat érdemel; valamint mindenki önmagaként a legértékesebb) mind érdekesek, de mégis a következő történet tetszett a legjobban, talán mert van benne némi feketehumor:

A mérges hal
Egy ember egyszer nagy fugu-halat fogott, melyről azt tartják Japánban, hogy mérges. De a mi emberünk ezt nem tudta bizonyosan és noha félt egy kissé, mégis hozzálátott, hogy elkészítse a halat ebédre. Mialatt a halat tisztogatta, odasompolygott egy éhes macska, lecsípett belőle egy darabot, s azzal elfutott.
Az ember utána iramodott, de a macska felkúszott a háztetőre, s a hallal a szájában csak nevette üldözöjét. Az ember visszatért a tűzhelyhez, s azt gondolta magában, hogy félelme alaptalan volt, mert hiszen ha a ravasz macska nem vetette meg a hal húsát, akkor neki sem árthat meg.
Elkészítette hát az ebédet, s nyugodtan asztalhoz ült. De a macska, miután biztonságba helyezte a zsákmányt, gondolt egyet, lemászott a háztetőről, s megleste, hogy az ember csakugyan megeszi-e a halat. Mikor pedig látta, hogy az ember jóízűen falatozik, visszament ő is, s megette a maga részét.
Mind a ketten belehaltak, mert hát néha éppen azok csalatkoznak meg, akik a legravaszabbak.



Kiadó: Papp-Ker kft. (A világ meséi sorozat)
Kiadási év: 2001
Eredeti cím: -
Fordító: ?
Oldalszám: 166

4 megjegyzés:

  1. "Eredeti cím: -
    Fordító: ?"

    Valószínű, hogy ez valójában Akantisz Viktor 1901-es "Japáni mesék" c. könyvének újrakiadása. Akantisz könyvéből eddig csak a tartalomjegyzéket és az egyik meséből két oldalt láttam, de az megegyezett a fenti könyv megfelelő oldalaival: http://antikva.hu/onan/reszletek.jsp?konyv=japani_mesek&katalogusid=143902

    Ha valóban Akantisz könyvét adták ki újra, vajon miért nem tüntették fel a nevét? És mi a helyzet a szerzői joggal?

    Akantisz emellett japán nyelvtant is összeállított, erről itt lehet olvasni (japánul): http://repository.kulib.kyoto-u.ac.jp/dspace/bitstream/2433/150448/1/kkr00026_023.pdf

    VálaszTörlés
  2. Simán lehet, ez valami nóném kiadó és ez volt az egyik első próbálkozásuk, elképzelhető, hogy így akartak kezdőtőkéhez jutni. A szerzői jog elvileg hatvan év (vagy ilyesmi) után megszűnik, ha nem újítják meg, ebben az esetben lehet, hogy az örökösök nem foglalkoztak vele. Egyébként a kiadónak fizetni kéne a fordítás után és ha a gyűjtemény szerkezete is maradt a régi, akkor azután is. A nevét mindenesetre odaírhatták volna legalább...

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, az lett volna a minimum, hogy odaírják a nevét... A Papp-ker kft többi mesekönyve is forrás/szerző nélküli?

    VálaszTörlés
  4. Csak a vietnami meséset olvastam, ott van fordító, lehet, hogy az már saját munka (http://kultnaplo.blogspot.com/2008/10/vietnami-mesek.html).

    VálaszTörlés